Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
B) Folyószabályozás - II. A magyarországi folyók szabályozása
A nagyvízi szabályozás egységét megbontotta az 1850-ben kibocsátott Császári nyílt parancs, mely a szabályozási munkákat állami feladatnak minősítette, míg az árvédelmi töltések építését az érdekeltségekből álló társulatok feladatává tette. E szétválasztásnak az lett a következménye, hogy a szervesen összetartozó feladatok külön-külön kerültek végrehajtásra, ami sok esetben megbontotta az összhangot. A középvízi szabályozás mind időbelileg, mind pedig terjedelemben messze elmaradt az előbbiekben említett nagyvízi szabályozás ütemétől. Ennek következménye az, hogy ma már sok kanyarulat túlfejlődött, any- nyira, hogy számos helyen a folyómeder vonalozása éppen ellentétes a töltés vonalozásával — valóságos nyolcasokat alkot a két vonal —, így nemcsak a nagyvizek sima levezetése nincs biztosítva, hanem egyes töltésszakaszokat a folyó annyira megközelített, hogy az alámosással fenyegetett töltés rézsűjének meghosszabbítása „belóg” a mederbe. Ilyen helyeken azután védelmi célból partbiztosítások készültek. Mivel azonban a leírt körülmények között ezek a partbiztosítások kényszerűségből egy kedvezőtlen helyszínrajzi vonalozású helyzetet rögzítenek a felettük és alattuk csatlakozó kanyarulatok pedig anyagi okok miatt bevédetlenül maradtak, ezért az ilyen folyószakaszokon igen sok és nehéz munkát jelent a tényleges középvízi szabályozás helyes végrehajtása. Az előbb említett kényszerhelyzet jellemzéséhez és az ebből fakadó káros következmények ismertetéséhez hozzátartozik még annak a tapasztalatnak megemlítése, hogy jó eredményt csak akkor várhatunk a középvízi szabályozástól, ha nemcsak egy kanyarulatot, hanem egy-egy megfelelően kialakult, több kanyarulatból álló folyószakaszt rögzítünk jó vonalozású partvédőművekkel. A középvízi szabályozásnak — amely a Tiszán lényegileg a szakadó partoknak a megfelelő vonalozásában való megkötéséből áll — kialakult módszerei: a) rőzsepokróc és partborítás, b) lábazati kőhányás (mederszórás) és partborítás, c) terméskődepónia. A kiegészítő kisvízi szabályozás a Tiszán elsősorban hajózási érdekből vált szükségessé, mivel itt a jéglevonulási viszonyok általában kedvezőbbek, mint a Dunán és a jégtorlódások az árvízmagasságok tekintetében csak helyi duzzasztásokat okoznak. A jégtorlódásokat a felduzzasztott víz felemeli és megsemmisíti, ennek megtörténtéig a mederből esetleg kilépő víz a hullámtéren talál lefolyást. Több évtizedes tapasztalat azt mutatta, hogy igen kedvezőtlen körülményeknek kellene összetalálkozniuk ahhoz, hogy a tiszai jég a Dunáéhoz hasonlóan komoly és veszélyes árvízi helyzeteket okozhasson annak ellenére, hogy pl. a nagyfalusi kanyarban, valamint az ároktői, tiszadorogmai stb. gázlókban hosszabb-rövidebb időre minden évben megreked a jég. A célkitűzésnek megfelelően elsősorban a Tiszafüred—déli országhatár közötti folyószakaszon került sor kisvízi szabályozási munkákra. A gázlórendezési munkák a Tiszán kialakult módszerekkel — kő, rőzse és vegyes 373
