Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
B) Folyószabályozás - II. A magyarországi folyók szabályozása
A Duna deltájában végzett szabályozási munkák elsősorban a hajózást szolgálták. 1858-ban a szulinai ágat tették alkalmassá a hajózásra. Partbiztosítást végeztek, sarkantyúkat építettek és kotrással tartották fenn a szükséges vízmélységet. Az állandó feliszapolódás, a torkolati zátony növekedése jelenleg is folyamatos kotrást tesz szükségessé ahhoz, hogy a több mint 7 m-es vízmélységet biztosíthassák. Az általános áttekintés után foglalkozzunk részletesebben a Duna magyarországi szakaszának szabályozásával. * 2.1.4 A Duna magyarországi szakaszának szabályozása A múlt század hetvenes éveinek végén a magyar Felső-Duna medre — mint említettük — annyira elfajult, a hajózási viszonyok úgy elromlottak, hogy a folyószakasz szabályozását feltétlen végre kellett hajtani. A Duna Dévény—Gönyü (1880—1790 fkm) közötti szakaszának közép- víz-szabályozását — Bodoky Lajos tervei alapján — az 1886—1896. évek között hajtották végre. E szabályozási munkálatok során kétoldali vezetőművek közé szorított — gyakorlatilag új — medret alakítottak ki, melyet enyhe kanyarulatokban és hosszú, közel egyenes szakaszokban vezettek, helyenként átmetszéseket alkalmazva. A szabályozási középvízszint a pozsonyi vízmérce akkori 300 cm-es (ma 500 cm) vízálláshoz tartozó — mintegy 2900 m3/s vízhozamnak megfelelő — szintben határozták meg. A szabályozási szélességet szakaszonként lefelé növekvően 300—380 m-ben állapították meg. A hajózási viszonyok további javítására a század elején — Schick Emil tervei alapján — kisvízszabályozási munkálatokat kezdtek. A kis vízszabályozási tervek készítésénél már figyelembe vették a Fargue—Girar- don-elveket, amelyek alkalmazására a viszonylag tágas középvízi meder lehetőséget is adott. A sodorvonal kialakítására keresztirányú műveket — sarkantyúkat —, a vízveszteség csökkentésére pedig mellékágelzárásokat építettek. Az első világháború alatt a munkálatok gyakorlatilag szüneteltek. Utána a határfolyóvá lett Felső-Dunán Magyarország és Csehszlovákia közösen folytatta a szabályozási munkákat, ezek irányítására 1927-ben Közös Műszaki Bizottságot (továbbiakban KMB) hoztak létre. A háborús károk helyreállítása után 1936-ig a kisvízszabályozási munkákat az eredeti Schick-féle tervek alapján folytatták. Ekkor az eredeti módszert —■ a mederalakulások figyelembevételével — a Győri Folyammérnöki Hivatal átdolgozta annak érdekében, hogy a sarkantyúk mederszűkítő hatását növeljék. A módosított tervek alapján az 1940-es évek elejéig gyakorlatilag befejezték a Felső-Duna tervbe vett kisvízszabályozását. E munkákkal egyidőben végrehajtották a mellékágak részleges elzárását is. A második világháború alatt a munkálatok csak a legszükségesebb fenntartási munkákra szorítkoztak, míg a háború után elsősorban a háború alatt megrongálódott vezető- és partvédő műveket állították helyre, majd 1949-ben elkezdték a kisvízszabályozási művek helyreállítását és kiegészítését is. 346
