Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)

B) Folyószabályozás - I. Folyóink morfológiai és hidrológiai jellemzése

Yang néhány, folyószabályozási vonatkozásban is jelentős és a tapasztalatokkal is egyező megállapítása a következő:

a) A természetes vízfolyások dinamikus egyensúlyi állapot elérésére törekedve önszabályozó rendszerként működnek. Ennek során a független változók (vízhozam, völgyesés, geológiai kötöttségek stb.) időbeni vagy hosszmenti változása a függő változók (mederesés, geometriai méretek) változását vonja maga után.

b) A hordalékkoncentráció növekedése az esés növekedését vonja maga után, amit a folyó ezt követően a dinamikus egyensúlyra törekedve fokozott kanyargással igyekszik kiegyenlíteni.

c) A kanyargás megindulásakor a meder szélessége nagyobb, mint az egyenes folyóé. Kifejlődött meandereknél a mederszélesség csökken.

d) A vízhozam növekedése a szélesség, az esés növekedésével, a kanyargás csökkenésével jár, de a meanderek hossza nagyobb lesz.

e) A mederszélesség és a kanyargás is csak meghatározott értékig növekedhet. A dinamikus egyensúlyi állapot elérése után a kanyarformák nagyjából változatlanok maradnak, azonban a partok menti erózió és lerakódás hatására lefelé vándorolnak.

A fentiekkel Yang a kanyarfejlődés, a meder geometriai méretei, a vízhozamváltozás, a hordalékszállítás stb. kapcsolatát elfogadhatónak tűnő elméleti összefüggésbe vonta össze. Ennek igazolására a már meglevő, főként laboratóriumi vízhozam-mederszélesség, mederhossz-vízhozam, meanderhossz—mederszélesség stb. kapcsolatokat használja. Elméletével azonban nem magyarázható például a kanyarok túlfejlődése utáni átszakadás, lefűződés, ami pedig igen sok vízfolyás természetes életének szükség- szerű velejárója.

Míg Yang a meanderezés okának általános fizikai magyarázatát adja, Kondratyev a mederalakító folyamatokat az előzőnél „mérnökibb” szemlélettel jellemzi, ezt követően igen jól összefoglalja a különböző meder- és kanyarformákat is.

Kondratyev megállapítja, hogy bár a mederalakító folyamatok fő mozgató erői a hidrodinamikai erők, a folyamat bonyolultsága miatt a jelenség leírására ezek önmagukban nem alkalmasak. Ezért a folyamat „hidromor- fológiai” vizsgálatára van szükség, amin a hidrológiai, hidrodinamikai és morfológiai szemléletmód egységét érti.

Megfogalmazás szerint a mederalakulás a folyómeder és az ártér geometriai méreteinek állandó változása a levonuló víz és hordalék hatására. A változásokat két fő csoportba osztja: megfordítható és megfordíthatatlan változásokra. A megfordítható változások közé sorolja a zátonyképződéstől a kanyarfejlődés teljes folyamán keresztül az ártér feltöltődésig valamennyi emberi időléptékben még észlelhető változást. Megfordíthatatlanok az ezzel egyidőben jelentkező, de emberi időléptékben nem, vagy csak igen nehezen észlelhető morfológiai változások, melyekben a folyó kialakulásának és fejlődésének lassú, egyirányú tendenciái, vagy az emberi beavatkozások hatásai türköződnek.

297