Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - I. Az árvízvédelem hidrológiája
dó vízállás sem tavasszal, sem nyáron, sem ősszel nem jelentkezett. Tavaszi árvíz összesen 39 további évben jelentkezett, nyári árvíz 28, míg őszi árvíz összesen 8 évben. Ugyanabban az évben két évszakban is jelentkezett árhullám 19 év folyamán — amelyből a döntő többség (17) — a tavaszi és nyári árvíz együttes előfordulására esik. Négy olyan év volt, amelyben Szegednél mind a három évszakban túllépte az árvízszint a 650 cm-t. A Tisza vízjárására jellemző tulajdonságnak még azt is meg kell említeni, hogy a legutolsó 100 évben két olyan hosszabb periódus is volt, amikor a folyó vízállása Szegednél nem, vagy csak elvétve haladta meg a 700 cm-t, de sohasem haladta meg a 730 cm-t. Az első ismert ilyen időszak 1895—1912-ig tartott, a második ilyen időszak pedig 1942-től 1962-ig tartott. A tavaszi árvizeket megelőzően a jég a Tiszáról minden torlódás és veszedelem nélkül szokott levonulni. A Tiszának és a mellékvizeinek folyása ugyanis többé-kevésbé kelet-nyugati, északkelet-délnyugati irányú. A meleg és az olvadás pedig nyugat felől szokott beköszönteni, vagyis a Tisza alsóbb részein előbb elolvad és elmegy a jég, mint a felsőbb szakaszokon, és így a felülről jövő jégtáblák maguk előtt állójeget nem találván, nem torlódnak meg. A Tisza árhullámaira a folyó duzzasztó művekkel történt síkvidéki csatornázásának nincs hatása, hiszen a duzzasztóművek csak meghatározott vízszint alatt kezdenek duzzasztani és kis vizek magasságának növelésére szolgálnak. A Tisza kis és közepes vízhozamai felülről-lefelé fokozatosan növekednek, részint a mellékfolyók, részint a mederbe kerülő felszín alatti vizek növekedése miatt. Árvizekre vonatkozóan azonban ez a fokozatos növekedés nincsen meg, hanem van a folyóban két pont, Tokaj és Szeged, ahol az árvízi vízhozam a legnagyobb. Az árhullám ugyanis lefelé haladtával elnyúlik és ellapul. A később beömlő mellékfolyók árvízi hozama a bekövetkező veszteségeket egy bizonyos ponttól kezdve már nem pótolhatja. Ez a jelenség annál inkább bekövetkezik, minél rövidebb és gyorsabb vízjárású a mellékfolyó. A rövid és gyors vízjárású mellékfolyók tetőző vízhozama ugyanis előbb lefut, mint ahogy a fő folyó árhullámának tetőzése az összefolyás! ponthoz érkezik. Ilyenkor tehát a torkolatnál nem a legnagyobb vízhozamok összegeződnek. Tokaj alatt minden mellékfolyóval így van ez (beleértve a Köröst is), egészen a Marosig. A Maros Szegednél már képes arra, hogy újabb vízhozam-maximum csomópontot hozzon létre a Tiszában. Tokajnál az 1888. évi LNV-hez becsült 4000 m3/s vehető maximumként alapul. Szegednél pedig az 1932-ben mért kereken 4300 m:!/s. Megjegyzendő, hogy a Tisza síkvidéki szakaszain, így elsősorban Szegednél a tetőző vízállásokat és vízhozamokat nem lehet egyértelmű kapcsolatba hozni. 1932-ben az eddigi maximum 4260 m3/s vízhozamot 861 cm vízállásnál mérték. 1970-ben 4100 m3/s vízhozamot határoztak meg 876 cm vízállás mellett. Amikor viszont 1970-ben a vízállás 961 cm-rel tetőzött Szegednél, a vízhozam csupán 3800 m3/s volt. Lehetséges tehát az a különlegesség, hogy 100 cm vízállástöbblet a vízhozamokhoz képest kb. 500 m3/s hiánnyal járjon. A Duna vonatkozásában kevéssé, a Tisza vonatkozásában — a tavaszi árvizek nagy számát tekintve azonban — nagymértékben lényeges a téli 22
