Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
Az árvízvédelmi művek építése itt a XVIII. század utolsó negyedében a Szamos mentén Berend alatt, a Tisza mentén a Tiszabecs alatti töltésszakasz építésével és a Szamos mederátvágásokkal történő rendezésével kezdődött. A Berendnél induló Szamos-jobbparti töltést Szatmár város akkor már meglevő töltésével kötötték össze, Szatmár alatt pedig szakaszosan folytatták Panyola északi határáig. Ebben az időben épült ki a Tisza-bal- parti töltés is, Tiszabecs alatt szakaszosan ugyancsak a panyolai határig. Panyolát és Olcsvaapátit körtöltéssel védték. A részben hajózás — sószállítás —, részben ármentesítés érdekében végzett mederrendezések keretében a XVIII. század utolsó negyede és századunk fordulója közötti időszakban a Szamos Sikárló alatti 226 km-es alsó szakaszán 49 db átvágást létesítettek (az 1830-as évek elejéig Szatmár város határában 6 átvágás készült el, mellyel az eredetileg 36 km-es városi szakasz 12,5 km-re redukálódott). Boros Frigyes 1850-es évek elején készült mederrendezési terve keretében — az 1855-ös katasztrofális árvizet követően — alakult Szamos Szabályzó Társulat néhány évig tartó működése során az 50-es évek végén a városi szakasz felett 19 db, alatta a torkolatig 12 db, majd a század utolsó harmadában a kormányzat ugyanitt újabb 12 átvágást, illetve vezérárkot létesített. Az átvágásokkal a 226 km-es alsó szakasz napjainkig 119 km-re rövidült, amiből a torkolat feletti 52 km van hazánk területén. Az átvágásokkal egyidőben a megye a Szamos-jobbparti töltést Szatmár alatt — jórészt a már meglevő töltések nyomán — Panyola északi határáig építette ki. A 80-as évek végén itt 77 km-es hosszúságú töltés volt, melynek 2,5—4,0 m-es koronája 0,20—1,30 m-rel haladta meg az 1888-as NV-t, rézsűinek hajlása pedig 1:2—l:l-es volt. Ezt a töltést vette át a 90-es évek elején alakult Szamos-jobbparti érdekeltség és fejlesztette századunk 10-es éveinek közepéig, az 1888-as NV-hez 1,0 m-es magassági biztonságot, 3 m-es koronát, 1:3—1:2-es rézsűket, NV alatt 1 m-re 3 m-es koronájú padkát épített ki. A Tiszán mederrendezés keretében az öblözet mentén az 1850-es évek másdoki, a 60-as évek első felében 14 db, a századunk végén pedig 1 db átvágás készült el. Az átvágások eredményeként a tiszabecs—vásárosna- ményi eredetileg 88 km-es szakasz napjainkig 60 km-re redukálódott. Töltésépítések, illetve fejlesztések terén azonban a Tisza mentén alig történt valami. Az építési tevékenység főleg a szakadások elzárására szorítkozott. A nagyobbrészt még a XVIII. század utolsó negyedében épült 46 km töltés koronája a 80-as évek végén 1,2 m széles volt, 0—0,4 m-rel ért az 1869-es NV fölé, víz felőli rézsűje 1:2, 1:3-as, mentett oldali 1:1, 1:2-es volt. A Túr nagyari leágazásának torkolatánál a töltés vonalában 0,5 km széles nyílást hagytak, Kisar alatt pedig nem volt töltés. Itt a beregi Tisza-jobbparti töltés és Nyíri dombok K-i lejtői között nyílt ártéren egyesültek a Tisza— Túr—Szamos és Kraszna árvizei. A Tisza és Szamos menti töltésekkel — még, ha azok megfelelő módon épültek volna is ki — a külvizek rendezése nélkül a terület ármentesítését megoldani nem lehetett. Századunk első évtizedében a Szatmárnémeti Folyammérnöki Hivatal és a Vízrajzi Osztály az egész területet átfogó külvizek és belvizek elvezetését is magában foglaló tervet készített. Kivitelére 110
