Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Első beszélgetés
mechanika tudományának eredményeit, s közben felhívta a figyelmünket arra, hogyan hasznosíthatjuk ezeket a gyakorlatban. Az ő előadásai késztettek arra, hogy elkezdtem hidromechanikai könyveket olvasni. Neki köszönhetem, hogy megismertem a hidraulika alapjait, s egyre jobban kezdett érdekelni a vízépítéstan. Rohringernek tehát az volt az érdeme, hogy ha nem is tudta mindenben azt nyújtani, amit el lehetett volna tőle várni, de föl tudta kelteni az érdeklődést a tantárgya iránt. Mint jó pedagógus, tudott lelkesíteni bennünket. Sőt, nem csak jó pedagógus volt, hanem nevelt is. Nem egyszer végigsétált például a tantermen és kiküldte azt, akinek piszkos volt a cipője. Ma ilyesmi elképzelhetetlen, mert sértené a „diák méltóságát és magánszféráját". A vizsgákon rendesen felöltözve kellett megjelennünk, a szóbeli szigorlatokra mindenki - amennyire anyagi körülményei megengedték - ünnepi öltözetben ment el. E tekintetben a világ nagyon megváltozott. A demokráciának - amely tagadhatatlanul az egyetlen olyan társadalmi és politikai életforma, ahol élni érdemes - sajnos vannak kinövései. Ezek az egyén számára túlzott „szabadosságot" engednek. A szabadságot sokan úgy értelmezik, hogy felesleges a tisztelet, az udvariasság, a jó modor. Kissé megrökönyödtem, amikor Németországban, a Karslruhei Egyetemen azt tapasztaltam, hogy számos diák a nyári szóbeli vizsgára rövid nadrágban, ujjatlan - néha gyűrött és átizzadt - trikóban, tornacipőben jött be, miközben én kiöltöztem. Sajnos mind kevesebben adták meg a tiszteletet az intézménynek és az oktatóknak. így volt ez húsz évvel ezelőtt, amikor még vizsgáztattam. Most hogy van, és miként zajlik e tekintetben Magyarországon a vizsgáztatás, és milyen a hallgatók magatartása, nem tudom, de jó lenne, ha a demokráciában is maradna valami fegyelem, tisztelet és önzetlen segíteni akarás a pénzhajhászáson kívül. Rohringer egyébként nagyon becsületes, jó magyar ember volt. Eleinte féltem tőle, de aztán megszerettem öt. Mindig kitűnőt kaptam tőle, ezért már hallgató koromban bevett a laboratóriumába, ahol a tanársegédek között kotnyeleskedtem. Ez nagy kitüntetésnek számított abban az időben. 39