Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Tizenkettedik beszélgetés
mű építése mellett döntött: a Mingtan 1600 megawatt és a Minghu 1000 megawatt kapacitású. Ezek elkészültek. Németországban harminc ilyen mű van üzemben; a néhány évvel ezelőtt elkészült Goldistahl hidraulikus energiatározó kapacitása meghaladja az 1000 megawattot. Nálunk hallgatás van. A hazai villamosenergia-gazdálkodás elismert szakértője, Kerényi Ödön barátom véleménye szerint szükség van ilyen tározóművek létesítésére, fontosságuk egy korszerű villamosenergiarendszerben megsokszorozódik. Remélem egyszer megváltozik hazánkban a helyzet, és lehetséges lesz országos jelentőségű gazdasági, ökológiai és szociális problémákat szakszerű, higgadt, tárgyilagos viták segítségével megoldani, populizmus, gyalázko- dás és dilettantizmus nélkül. Ennek eléréséhez fontos szerep hárul a médiára. Megismétlem, amit az előzőekben már mondtam: nagy a főszerkesztők és a rovatvezetők felelőssége e tekintetben. Előrebocsátom, sőt hangsúlyozom, én a sajtószabadság híve vagyok. De a szabadságot nem szabad kártékony liberalizmussá degradálni. Az egyéni szabadság határa ott húzódik, ahol még nem ártunk vele embertársainknak, a környezetnek és a közösségnek. Korlátozásra tehát a médiumok tevékenységében is szükség van. De nem törvénnyel, az nem volna helyes, hanem a médiumok felelős vezetőinek a közreműködésével. Engedje meg, hogy képletes példákkal éljek. Ha egy szerkesztő zenetudományban jártas munkatársa vak, akkor ne fogadjon el tőle olyan cikket, amelyben egy képkiállítást méltat. Ne közölje süket munkatársának azt a jelentését, amelyben egy Beethoven-koncertet hevesen kritizál. Egy tőzsdei ügyekkel foglalkozó újságíró pedig, akinek a biológiáról és a kémiáról halvány fogalma sincs, ne bírálja a sebészorvosok műtétéit. Végül ne engedje meg, hogy az irodalomban vagy történelemben jártas riportere - akinek fizikai és matematikai tudása az elemi iskolai szintet sem éri el - műszaki és természettudományi kérdésekről kioktató, fölényes hangú cikket közöljön. Mondok konkrét példát. Egy Uj Péter nevű, egyébként tehetséges újságíró a Népszabadság 2005. szeptember 21-i számában ilyeneket ír: „Aki 2005-ben vízlépcsőt javasol a Tiszára, az nettó nem normális, de legalábbis semmit nem értett meg abból, ami az Alfölddel, az egész Tisza-vízgyűjtővel történt az utóbbi százötven 283
