Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)
Tizenkettedik beszélgetés
Az egyik esetében a tározó olyan nagy teljesítményű vízerőtelepet táplál, hogy az erőmű által megtakarított gázkibocsátás meghaladja, sőt többszörösen felülmúlja a medence gázfejlesztését, figyelembe véve a metán sokszorosan káros hatását is. Tehát a szennyezés mérlege pozitív. Kritizálni persze lehet, hogy még jobb lenne, ha a medence nem szennyezne, de az eset elfogadható. A másik körbe azok a völgyzárógátas erőművek tartoznak - sajnos ilyenek is vannak —, amelyeknél a mérleg negatív; az ilyen vízerőműveket én is károsnak tartom. Miután áttekintettük a vízerőművek teljes palettáját, kijelenthetjük, hogy a félhazug kritika nem más, mint néhány kivételes eset általánosítása. A szóban forgó cikk írója és a hasonló mentalitású személyek - ha következetesek és becsületesek - mondjanak le az autó, a vonat és a repülőgép használatáról, mert mindezeknél rendkívül nagyszámú halálos baleset fordul elő évente. Százalékosan sokkal több, mint amennyi hibásan tervezett és üzemelő vízerőmű van a világon. Az ilyen gáncsoskodók legyenek vegetáriánusok, mert előfordulnak húsmérgezések is.- A vízerőművekkel kapcsolatban lenne még egy kérdésem. Professzor úr 1959-ben megjelent első német nyelvű könyvében láthatunk egy Dunakanyarról készített fényképet, amelybe berajzolta a nagymarosi vízlépcsőt, továbbá egy csővezetéket a Hegyestetőre. Utóbbi egy úgynevezett szivattyús tározóműre utal. Mit jelent ez, és milyen megfontolásból javasolta?- A szivattyús vagy más néven hidraulikus energiatározó, németül Pumpspeicherwerkre négy fő részből áll: alsó medence, erőtelep szivattyúkkal és turbinákkal, nyomócsőrendszer, valamint felső medence. Éjszaka, amikor felesleges, tehát ki nem használt kapacitással működnek az erőművek, vizet szivattyúzunk a felső medencébe. A nap csúcsigényes óráiban — rendszerint késő délután és este - a felső medencéből a turbinákon át visszavezetjük a vizet az alsó medencébe. így értékes csúcsenergiát termelünk a csúcsigények fedezéséhez. Ennek az energiagazdasági feladatnak a jelentőségét a svájciak korán felismerték, és 1891-ben Zürich mellett üzembe helyezték a világ legelső ilyen rendszerét. A 20. században a világ számos országában nagyon sok ilyen mű épült. Kide281
