Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Tizenegyedik beszélgetés

Tizenegyedik beszélgetés- Professzor Úr! A továbbiakban a duzzasztás ellen fellépő környezetvédelmi mozgalmakról kérdezném. Mi a véleménye róluk?- A környezetvédőknek két típusa létezik. Az egyik a valóságos környezetvédő, aki megfontoltan úgy gondolkodik, hogy a környezethez az ember is hozzátartozik a szociális és kulturális igényeivel együtt. Ezért emberközpontú környezetvédelemben gondolkodik, amelyben a fauna, a flóra és az atmoszféra is megfelelő helyet kap. Ilyen komplex szemlélettel védi a környezetet éspedig úgy, hogy tudomásul veszi, minden technikai létesítmény - mert a technikai fejlődést nem lehet és nem szabad megakadályozni - környezeti és ökológiai károkkal és hátrányokkal jár, amit minimálisra kell szorítani. Amikor a környezetvédő a saját autóján utazik, ha házat épít, az utat használja vagy repülőgépre ül, hogy környezetvédelmi konferenciára utazzék, akkor a környezetet és az atmoszférát károsítja.

A valóságos környezetvédelemben tehát annak a felfogásnak kell uralkodnia, hogy elfogadjuk: minden technikai mű, létesítmény, üzem káros a környezetre. Meg kell nézni azonban, melyek a környezeti hasznos hatásai, az emberi, szociális és kulturális előnyei, vagyis milyen a negatív és pozitív kihatások mérlege. Ha a mérleg pozitív, akkor a műszaki létesítményt meg kell valósítani és üzemben kell tartani. Én ezekhez a környezetvédőkhöz tartozom. A környezetvédők másik típusához azokat sorolom, akiket ökofasisztáknak vagy ökoterroristáknak nevezek.

Ha szabad filozofálnom, történelmi tanulság, hogy minden egészséges mozgalom vagy annak egy szárnya idővel szélsőségekbe torkollik. Nézzük a vallási mozgalmakat! Meggyőződéses katolikus vagyok. A Bibliát, főképp az Újszövetséget sokszor olvastam és jól ismerem. Sajnos egyházunk történetében is borzalmas, szélsőséges kisiklások voltak. A középkorban Krisztus nevében, a szent inkvizíció jelszavával ártatlan emberek százait ölték

257