Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora (Kossuth Kiadó, Budapest, 2006)

Első beszélgetés

Első beszélgetés- Tisztelt Professzor Úr! Aki elmélyül hazánk múlt századi történelmében, különösen, ha érdekli az ország vízgazdálkodása, újra és újra az Ön nevével találkozik. Elég a békésszentandrási duzzasztóra,

a Duna és a Tisza szabályozásával kapcsolatos kutatásokra, az Alföld vízhiányának pótlására, a tiszalöki vízlépcsőre vagy a bős (Gabőikovo)- nagymarosi vízerőműrendszerre gondolni. Tevékenysége elválaszthatatlanul hozzá tartozik Magyarország történelméhez, jóllehet, immár negyven éve Németországban él. Amikor gazdag életéről faggatom, kissé zavarban vagyok, hogyan is tudok alkotó munkájának minden részletére kitérni. Hol is kezdjem? Talán a legkézenfekvőbb kérdésnél: honnan, milyen családi háttérrel indult az életbe?- A szakmában én vagyok az utolsó aktív mohikán. Egyfelől azért, mert 95 éves elmúltam, és az emlékezőtehetségem sohasem volt nagyon tökéletes. Másodszor azért, mert több mint harminc éven át külföldön tanítottam német és angol nyelven, így a magyar nyelv szépségeiből sokat elfelejtettem. Ennek ellenére megpróbálok a kérdéseire válaszolni.

Kezdjük talán ott, hogy 1910. november 10-én születtem Budán, a II. kerületben, a Szalag utca 14-es számú házban, amit az iratokból tudok. Itt éltek drága szüleim egy szerény, kétszobás bérlakásban.

A legelső esemény, ami máig élénken él az emlékezetemben, 1914 karácsony estéje. Négyéves voltam, álltam a kivilágított karácsonyfa előtt és arra a gyönyörű nagy plüssmackóra bámultam, amit a Jézuska hozott, s amit diákkoromig megtartottam. A szüleim mellettem énekelték - ahogy később is minden évben - a „Mennyből az angyal"-t.

Ekkor már a Batthyány utca 59. számú négyemeletes házban laktunk. A negyedik emeleti 2. számú öröklakást édesapám nagy kölcsön felvételével vásárolta meg. Szerény, kétszobás lakásunk erkélyéről gyönyörű kilátás nyílt a Dunára. Akkoriban a környezetünkben többnyire csak régi, alacsony budai házak álltak, így