Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
18. A hőszennyezés hidrobiológiai hatásai
A HŐSZENNYEZÉS HIDROBIOLÓGIÁI HATÁSAI 581 sékletát mintegy 12 "C-kal megemeli. Az elvándorlás 24 “C-os napi középhőmérsékletnél, illetve 25 °C-os napi maximális hőmérsékletnél következett be. ■ Otto és Hopkins (1977) a sculpinok hőtűrését vizsgálta. A halakat 5 C és 20 C között akklimatizálta, majd azokat hőhatásnak tette ki. Attól függően, hogy az akklimatizáció milyen hőmérsékleten történt, a halak kritikus hőfok maximuma 23,5 "C és 29,4 C között változott. A kezdő letális hőfok 18,5-23,5 C közötti volt, míg a felső 26,5 “C. Megállapították, hogy amennyiben a vízfolyáson hődugó alakul ki, akkor ezek a halak eltűnhetnek a vízfolyásból, mert nem mennek át a hődugón. ■ Mitchell et al. (1995) szerint a magasabb vízhőmérséklet akadályozhatja a lazacok vándorlását. A kanadai Nechako folyó esetében a Suart folyó befolyása feletti szakaszon július 20. és augusztus 20. között a napi középhőmérséklet a vízben nem haladhatja meg a 21,7 "C-t (200 éves gyakoriság), és a 20,0 C feletti vízhőfokok előfordulását csökkenteni kell. Modell segítségével a Nechako tározóból elfolyó vízmennyiségét szabályozták úgy, hogy a hőmérsékleti célállapotot elérhessék. Ezek a megállapítások jelzik, hogy a halak hőtűrése és letális hőmérséklete nagymértékben függ az élőhely átlagos hőmérsékleti viszonyaitól (a letális hőmérséklet alkalmasint sokkal kevesebb is lehet annál, mint ami hazai vizeinkben előfordul akár természetes úton, akár pedig hőszennyezés révén). Hall et al. (1984) vizsgálta két halfaj (Morone saxatilis és Brevoortia tyrannus) válaszát a különböző hőmérsékletű, deklórozott hűtővízre. A deklórozást kén-dio- xiddal végzik. Olyan eseteket vizsgáltak, amikor a víz maradvány klór tartalma 0,0-0,15 mg/L között változott. A halakat 15, 20, 25, 30 "C-on akklimatizálták. AT = 0- nál a halak a deklórozott vízre nem reagáltak. Zérus feletti AT esetében a válasz annál erősebb volt, minél nagyobb hőlépcsőt alkalmaztak. A legjelentősebb választ 34 C- nál kapták mindkét halfajnál abban az esetben, ha a halakat előtte 30 C-on akklimatizálták, függetlenül attól, hogy a maradvány klór mennyisége mekkora volt. Burton et al. (1984) két halfaj érzékenységét vizsgálta az erőművek klórozott hűtővizére. Megállapította, hogy a legnagyobb érzékenység a klóros vízre 30 C körül alakul ki. A 30 "C-on akklimatizált halak 34 "C-on minden esetben érzékenyek voltak a klóros hűtővízre. Az egyik dunai erőmű hőszennyezése során vizsgált halfajok károsodás nélkül 8-12 “C-os hősokk jellegű és 15-20 “C-os lassú hőfoknövelést viseltek el. A vizsgálat alá vont halfajok esetében az 50 %-os pusztulást előidéző hőmérséklet (LT5H) széles tartományban változott (26-33.5 "Q. A halak számára általában a melegvíz csatorna torkolatának környéke vonzó volt: a halak sűrűsége itt az év nagyobb részében felülmúlta a Duna e szakaszának halsűrűségét (Gulyás 1985). Ennek valószínűleg az energiatörő műtárgy által bekevert nagyobb mennyiségű oxigén lehetett az egyik oka. Összességében a halak szempontjából a 30 "C-os felső határt tartották lehetségesnek. Az LTioo értéke 31-34 °C közötti volt (Gulyás 1981).
