Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)
17. Toxikológia
Toxikológia 561 biomonitorozás legfontosabb előnyeit - a passzív biomonitorozással szemben - a következőkben lehet összefoglalni (Oertel 1997, 1998): ■ az adott vizsgálandó helyet a természetes, őshonos populáció előfordulási helyétől és eloszlásától függetlenül lehet kiválasztani, • az expozíciós idő megválasztásával (időlimitált vizsgálat) lehetővé válik az aktuális szennyezések indikálása, ■ azonos "előzményekkel rendelkező", azonos genetikai populációval lehetséges a különböző helyek minősítése. A variabilitás mértékének lényeges csökkenését lehet elérni a biomonitorozás során alkalmazott telepítéses technikák és a kontroll állományok használatával. A kisebb vízfolyásokban sikerrel alkalmazott módszerek egyes elemeinek felhasználásával több év alatti fokozatos fejlesztéssel jutottak el a nagy folyókban alkalmas eszközhöz, az un. „Dreissena-kosárhoz". Segítségével a folyó állandóan változó vízjárása és a nagy dimenziókból fakadó mintavételi nehézségek ellenére is sikerült a kémiai elemzésekhez szükséges mennyiségű és kondíciójú vándorkagylót biztosítani. A kagylók a nehézfémterhelés változásának érzékeny detektálása mellett képesek a kisebb stresszhatásokat tűrni. A kondíció indexeikkel mérhető változásokkal egyben indikálják az általános vízminőséget is. A modulszerű, könnyen kezelhető és olcsó szerkezet és eljárás alkalmasnak bizonyult a felszíni víz minősítésére, mint a hosszú távú trend és ellenőrzés megbízható módszere (Oertel 1997, 1998, 1999, 2000, 2001). A monitor szervezetek kombinált használata is lehetséges. A fésűs békaszőlő (.Potamogeton pectinatus) és a vándorkagyló (Dreissena polymorpha) széles körben való elterjedésének és nagy akkumulációs képességének köszönhetően jól használható a Dunában a nehézfém szennyezések indikálására. Térben és időben integrált válasszal tükrözik a vízi környezet több fázisának nehézfém terhelését. A gyökeresedő hínár az üledék és víz fázisét, a szintén rögzült szűrő táplálkozású kagyló a vízfázis oldott és partikulált (lebegőanyag) részét ellenőrzi. A két indikátor faj alkalmasnak bizonyult arra, hogy azonos módon jelezze a hosszabb idejű (éves) változásokat, illetve az eltérő vízterekben, szakaszokon kialakuló eltérő nehézfém szinteket. A Szigetközben, a vizsgált 1994-97-es periódusban, emelkedő, míg a Dunakanyarban és a Soroksári Duna-ágban csökkenő tendenciát mutattak a nehézfém töménységek. Hasonlóan, mindkét szervezetet alapul véve a Dunakanyar bizonyult a legszennyezettebbnek, ezt követte a Soroksári Duna-ág, legkevésbé a Szigetköz volt terhelt nehézfémekkel. A Soroksári Duna-ágban a két monitor szervezet együttes használatával - azzal, hogy hossz-szelvényben a változásokat azonos módon jelezték - ki tudták mutatni, hogy az ág fővároshoz közeli kb. 10 km-es szakasza erősen szennyezett, míg az ág alsó szakasza szignifikánsan alacsonyabb szintet mutat. A „második indikátorként" használt Potamogeton pectinatussa\ lehetett igazolni, illetve megerősíteni, hogy a Soroksári Duna-ág alsó szakasza nem szennyezett. Az
