Alkalmazott hidrobiológia (MAVÍZ, Budapest, 2007)

4. Anyagforgalom, biogeokémiai elemciklusok

114 Alkalmazott hidrobiológia foszfor koncentrációjú lebegőanyaghoz kötődhet, vagy a fotoszintézis során kelet­kező biogén mésszel együtt kicsapódhat. 4.5.2.2 A foszfor és a vízi ökoszisztéma élő elemei A foszfor a tavakban mind szerves, mind szervetlen formában jelen van. A szer­vetlen foszfát többsége ortofoszfát formában van, kisebb mennyiségű hidrogén- és dihidrogén-foszfát mellett. Az oldható kondenzált polifoszfát láncok gyakori táro­lási formák az algákban, de ritkák a tóvízben. Oldott ciklikus metafoszfátok szin­tén ritkák. Oldott szerves foszfát alkotja a teljes oldott foszfát zömét. Ez a szerves frakció sokféle keverékből áll, de nincs megegyezés, hogy melyik a legfontosabb. Az összes foszfor egy kis része nagy, milliós molekulasúlyú kolloid formában van jelen. A legtöbb vízi környezetben, a részecske formájában jelenlévő foszfor sokkal nagyobb mennyiségű, mint az oldott formában jelenlevő. A részecske formájában jelenlevő foszfor magába foglalja a bakteriális, növényi és állati foszfort éppúgy, mint a szuszpendált szervetlen részecskéket, agyagot és egyéb ásványokat. Annak ellenére, hogy csak kis mennyiségben szükséges, a foszfor a növényi plankton növekedését limitáló egyik leggyakoribb elem. A tavaszi intenzív alga­növekedés általában alacsony szintre csökkenti a foszfáttartalmat. Mély rétegzett tavakban a foszforhoz jutás lehetősége korlátozott, legtöbb foszfor az átkeveredés- kor jut az epilimnionba. Az elérhető foszformennyiség meghatározza a maximális fitoplankton biomasszát, amennyi nyáron fejlődhet. A nyári növekedés általában a fitoplanktonból táplálkozó állatok által ürített foszfáton alapul. Eutróf tavakban az állati ürülék kiváltképp a zooplanktoné, fedezheti a fitoplankton növekedé­sének napi szükségletét. A váltórétegen át az epilimnion felé vándorlásuk során a zooplankton és a halak visszaviszik a foszfort az eufotikus zónába (Lakatos és Mölsä 2000). A zooplankton és a halak az ürüléküket közvetlenül a vízbe ürítik. Zooplank­ton kb. a teljes foszfortartalmuk 10%-át ürítik naponta, de ez nagyban függ a táp­lálkozástól, hőmérséklettől, tápláléktól, napszaktól és a lárvastádiumtól. A kivá­lasztott foszfátból durván a fele foszfát, a maradék pedig szerves foszfor. A legtöbb esetben a zooplankton foszforkiválasztása szélesen változó, de általában kielégíti a fitoplankton igényeit. Tehát kevés zooplankton jelenlétében a fitoplankton addig nő, amíg a foszfor el nem fogy. A virágzás ekkor gyorsan lecseng, és a foszfor nagy mennyiségben szabadul fel a bomló sejtekből és a baktériumokból, és a cik­lus elölről kezdődik. Több zooplankton esetén mindig van elég foszfor a kiválasz­tás miatt, és a fitoplankton szaporodás nagy, de szabályozott szinten folytatódik. Bár a zooplankton a fitoplanktonból is táplálkozik, nagy mennyiségű tápanyagot bocsát ki. Talán, hogy elkerüljék a látás útján tájékozódó ragadozókat, a legtöbb növényevő zooplankton éjszaka a víz felszínére megy. Napközben a hideg, mély vízben maradnak, ahol az emésztés és az ürítés lassabb. így a foszfor visszatéré­sét az eufotikus zónába az éjszakai függőleges vándorlás segíti. Az oxigén fontos

Next

/
Thumbnails
Contents