Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
A budapestihez hasonló melegvízforrások, mint a Gellért-fürdő 45°C-os, a Rudas- és Rácz-fürdő 42°C-os, a Lukács-fürdő 55°C-os vizei a Dunántúli-középhegységben máshol nem fordulnak elő. A forrásvonaltól távolabb mélyített fúrások 70-80°C-os, a D-i szárnyon 102-126°C-os vizeket is tártak fel, ami egyedülálló a hegység teljes területén. A budai hévizekben fellelhető elemtársulásra vonatkozóan már Kessler H. kimutatta, hogy azokban semmiféle olyan elem nem található, amely a közönséges hideg karsztvízben ne fordulna elő. Ez a megállapítás kicsit túlhangsúlyozta a karsztvíz jelleget és feledtette azt, hogy a karsztvizekhez képest szokatlanul nagy a nátrium, kálium, klór, a szulfát és a metakovasav tartalom, ami a tipikusan melegvizű források rendszerében az országban egyedülálló jelleget kölcsönöz. Nem kell különösebb logikai készség annak feltételezésére, hogy a budapesti típusú hévizek legalább 3000 m mélységben lévő tárolókból erednek, valószínűen a Budapesttől DK-re fekvő, ÉK-DNy-i irányba elhúzódó mély- süllyedék alaphegységéből. A víz kémiai összetétele alapján, figyelemmel a viszonylag nagy szulfáttartalomra, arra lehet következtetni, hogy a felszálló víz a tabajdi és a diósdi fúrásból ismert felsőpermi meszes, an- hidrites képződményekből is kap utánpótlódást. A hazai geotermikus vizsgálatok egyértelműen bizonyították, hogy a Kárpát-medencében nem található olyan fűtőtest (magmabenyomulás, holocén vulkanizmus stb.), amely geotermikus anomáliát hozna létre. Magában a medencében kéregszerkezeti okokból a természetes földi hőáram nagyobb ugyan a környezeténél, mégis a kisebb régiók geotermikus körülményeit a kőzettömeg hővezető képesség különbsége és a vízbeáramlás útján létrejövő hőtranszport mértéke határozza meg. A középhegység karsztrendszerébe mélyített fúrások és a karsztvizet csapoló bányászat adatai azt mutatják, hogy az egész területen erőteljes hőfelhasználás folyik és a geotermikus mélységlépcső néhány kivételtől eltekintve nagyobb a világátlagnál. Pozitív geotermikus anomáliákat csak ott észleltek, ahol a mélybe szivárgó és ott felmelegedő víz szerkezeti övék mentén a felszínre áramlik és felfűti a környező kőzeteket. Sem a középhegység, sem az eocén szénmedencék geotermikus viszonyai nincsenek kellő részletességgel feltárva, a legfontosabb jellegzetességek azonban felismerhetők. A melegforrások környezetét és természetesen a hévízfeltáró fúrások környezetét kellőképpen feltárták és a bányászati kutatások is szolgáltattak néhány figyelemreméltó adatot. A Vértes és a Budai-hegység közötti területen a Bicske B14 sz. fúrásban 385 m-ben 27°C, a K18 sz. fúrásban 420 m-ben 33°C, az Egyek KI sz. fúrásban 386 m-ben 25°C, a R3 sz. fúrás 527 m-ben 37,5°C-ot mértek. Ezek szerint a geotermikus mélységlépcső: 22,0 18,5, 23,8, 23,4 m/°C. A Herceghalom mellett lemélyített.egyik kútfúrás 774-850 m közötti szakaszából nyert vízből számított mélységlépcsó 19°C, a másik későbbi fúrás 285-359 m közötti szakaszából 11,5 m/C geotermikus mélységlépcső számítható, vagyis ezeken a területeken a Középhegységben szokásos negatív anomália helyett pozitív anomáliára utaló jelek mutatkoznak. A szerkezetkutató fúrások, a kútfúrások és a bányászati fúrások alapján kirajzolódó pozitív anomália szorosan illeszkedik a dél-budai magas hőmérsékletű vízfeláramlási övezethez. A térségben a triász nagyrészt lepusztult és a la- gunáris perm jelenléte valószínűsíthető. A vízvezető karbonátos sorozat medencebeli vonulata az üllői mélysiillyedék DNy-i részéhez kapcsolódik. Mindezekből következik, hogy ebben a térségben a medencealjzat nagy mélységeiből 3500-4000 m mélységből való vízfeláramlással kell számolni. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Dunántúli-középhegység karsztos repedezett tároló rendszere hidraulikailag összefüggő egység, amelyen helül beszivárgási övezetekkel, tektonikai igénybevétellel, nagy ellenállású zónákkal és helyi erózióbázisokkal szabályozott, viszonylagos önállósággal rendelkező karsztvízrendszerek természetes egyensúlyban voltak, de bármelyikben bekövetkező változás módosította a szomszéd rendszer határfeltételeit (Alföldi L. 1979). A felszín alatti vízáramlási rendszer önálló karakterrel rendelkező részegységei a földtani jellemzőkkel meghatározott hegység teljes kőzettömegét átszövik. A korábban leírt nagyszerkezeti vonalakkal (lineamentumokkal) határolt földtani egység teljes kiterjedése 20-25 ezer km2, ezen belül néhány százaléknyi lehet az a terület, ahol a karbonátos kőzettömeg kisebb-nagyobb tömegben, mintegy átdöfi a fiatalabb fedőképződményeket, és fiatalabb üledékekkel mintegy gallérszerűen övezve szálban álló kőzettömegként jelenik meg a felszínen. Az ilyen sasbérc szerű kiemelkedés utat nyit a csapadékvíz felszín alá való jutásának, szaknyelven szólva a vízáramlás fenntartását biztosító után- pótlódásnak, valamint a vízáramlási rendszerek természetes megcsapolásának, a forrásoknak is. 74
