Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
18. ábra. Vertikális irányultságú réshálók kialakulása szerkezeti elmozdulások mentén (sematikus vázlat). (Alföldi L. 2005) domásulvételével, hogy a kis gyakorisággal előforduló nagyobb méretű hasadékok környezetében a „K" tényező értelme megszűnik (Öllős G. 1964). Felvetődik az a kérdés, hogy a karsztrend- szerekben vagy a dolomitok résrendszereiben beszélhetünk-e egyáltalán olyan „K" tényezőről, amely résrendszert vagy annak egy részét egyértelműen képes jellemezni. Öllős G. az Országos Földtani Főigazgatóság megbízásából készített hidraulikai kismintakísérlet eredményének értelmezésében félreérthetetlenül leszögezi, hogy „Karsztrendszer esetében, tekintettel, hogy a vízvezető járatrendszer nem homogén felépítésű, ezért a feltételezett „K" tényező értéke a rendszer egyes pontjaiban egymástól eltérő. Ebből kifolyólag például valamely kutató fúrás alapján kapott „K" tényező elméleti értelemben tulajdonképpen csak a fúrás által létrehozott megcsapolás geometriai paramétereivel (fúrólyuk átmérője, a harántolt repedések méretei) hozható kapcsolatba". „Ebből a tényből tehát az következik, hogy akár a kutató fúrásba vizet betáplálva, akár belőle vizet kivéve az ilyen módon kapott „K" tényező a megcsapolás legkisebb keresztmetszetéhez, illetőleg annak közvetlen környezetéhez tartozó vízvezető járatok geometriai paramétereivel hozható elsősorban kapcsolatba." Öllős megjegyzi, hogyha a karsztrendszer nem túlságosan inhomogén, akkor bizonyosan alkalmazhatók a porózus rendszerbeli szivárgásokra vonatkozó törvények. Ettől függetlenül hangsúlyozza, hogy „az egyedi kutató fúrás alapján kapott „K" tényező a járatrendszer esetében tehát valamely ponthoz kötött". Öllős vizsgálatai nem csak a tipikus karsztrendszerekre, hanem a dolomitok repedezett tározórendszereire is, vagy még azokra inkább vonatkoznak. Könnyű belátni, hogy az egyedi fúrásokból kapott értékek a vetőktől kissé távolabbi térrészben csak a térbeli résrendszert jellemzik, és semmi esetre sem alkalmasak bányamezők jellemzésére. Ez a megállapítás Nagyegyháza, Mány, Csordakút térségében sajnálatos módon bebizonyosodott, mert az egyedi fúrásokból számított transzmisszibilitás értékeket a bányászkodás annyira nem igazolta, hogy a bányabeli vízbetörések alapján számított értékek egy nagyságrenddel nagyobbnak bizonyultak A várható vízbetörések értékei még a bekövetkezett vízbetörésekből való számítások esetén is csak igen nagy bizonytalansággal voltak becsülhetők. Sajnálatos módon Öllős kismintakísérletei nem folytatódtak és a Fiidrológiai Közlönyben publikált, előzőekben hivatkozott megállapításai is elkerülték a kutatás-irányítók figyelmét. Ráadásul a fúráscentrikus szemlélet nem vette tudomásul azokat a figyelmeztető jelzéseket, amelyek a fúrási vizsgálatok bizonytalanságát jelezték, ami később az országnak és a bányászatnak jelentős veszteséget okozott, mert a kutató fúrások átlaga alapján a ténylegesnél kedvezőbbnek ítélték a karsztvízveszélyt. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy a tektonikus törésekkel szabdalt térbeli réshálós kőzettestet mennyiben jellemezhetjük az enyhe reliefű kőzettest felső 20-30 m-es vastagságban való megcsapolással és egyáltalán a kőzettestben milyen mélységben számolhatunk a vízáramlás lehetőségével. A mélységgel kapcsolatos vita már a nagyegyházai Bethlen-akna tervezésével kapcsolatosan is határozottan felmerült. Pistorius Arwed (1926) szerint Dorogon a víznek nem volt mélyebb nívóra beszivárgó útja, az magán a triász mészkövön folyt, tehát a barlangképződés csak ezen az úton következett be. Schmidt Jenő (1926) a tervezet vitája során Schmidt Pál érvelését, amely szerint a vetők mentén mélyebbre hatol a víz, majd vetődések mentén ismét felszínre jön, nem tartotta elfogadhatónak. A dorogi kagylós törésű dachstein-mész- kőben szerzett tapasztalatok a mélységi korlá64
