Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
„A karszt főleg és általában a mészkőnek, mint hegységet alkotó kőzetnek és hozzákapcsolódó természeti jelenségeknek jellegzetes fejlődési állapota, formája, amely a sajátos kőzetminőségek, térben és időben változóan megnyilvánuló, geológiai, klimatológiai és biológiai környezeti feltételek és azok történetének komplex hatásaként jött létre és alakult tovább" (Jakucs L. 1971). A karsztosodás fogalma, mint az előző idézetből is látható, eredetileg mészkőhegységek szárazföldi korrozív denudációjával kapcsolatos folyamatokat jelenti, de alig nélkülözhető eleme, tartozéka a jellegzetes felszíni és felszín alatti morfológiai elemek sokasága. A magyar szénbányászat először az Esztergomi-medencében tipikus morfológiai elemekkel, barlangjáratok rendszerével átjárt vastag, elfedett paleokarszttal találkozott, amelynek tanulmányozása a klasszikus karsztgeneti- kai módszerekkel, a nemzetközileg elfogadott szemlélettel, a gyakorlatban jól alkalmazható eredményekre vezetett. A Dunántúli-középhegység fő tömegét alkotó dolomitokból nem egyszer katasztrofális vízbetörések figyelmeztették a bányászatot arra, hogy a karsztosodással, pontosabban karsztosodás-szerű jelenségekkel a dolomitos alaphegységben is számolni kell. A dolomitok felszíni denudációja tipikus felszíni karsztformákat nem hoz létre, hasonló formaelemekkel azonban a meszes vagy nagyobb kalciumkarbonát tartalmú dolomitok lepusztulási felszínén itt-ott találkozhatunk. Tiszta dolomit ásványból álló dolomit kőzet ritka, kalcitot kisebb-nagyobb arányban mindig tartalmaz. A dolomit ásvány, és a kalcit oldhatósága lényegesen különbözik és különbözik az esetleg jelenlévő magnezitétől is, ezért a korrózió előbb vagy utóbb mineralikus szelekciót eredményez. Jakucs L. (1971) szerint a mineralikus szelekció végterméke az aprózódó, porló dolomit, ami akár a dolomitok karsztjelenségének tekinthető. A hazai dolomitokban a mészkőhöz hasonló barlangosodás, kavernásodás nem tapasztalható. A Dunántúli-középhegységben ismert több mint 400 barlang szinte kizárólag num- muliteszes mészkőben és dachstein mészkőben található. A Budai-hegység barlangjai is mészkövekben alakultak ki. Csak a budai Rózsadombon és környékén a triász és eocén mészkövekben 100-nál több kisebb-nagyobb barlangot, ill. barlangindikációt ismerünk, amelyek egy-két kivételtől eltekintve nem rendelkeznek természetes kijárattal. A Rózsadombon feltárt összesen kb. 30 km hosszúságú üregrendszer kialakulásában a tektonikai preformációnak meghatározó szerepe volt (Leél-Ossy Sz. 1995, Takácsné Bolner K. nyomán) (16. ábra). A középhegységi bányaműveletek során feltárt barlangüregek köbtartalma lényegesen meghaladja a felszínen ismert barlangokét (Jaskó S. 1959). Dolomitokban tipikus karsztüre- geket sem a felszín alatt, sem a felszínen ez ideig nem tártak fel. Az Erzsébet híd budai hídfőjének alapozásakor a dolomitban 10-15 cm széles függőleges hasadékokat találtak (Kleb B. 1964). A nagyegyházai bányaműveletek során 20-50 cm-es résekből is kaptak vízbetörést, amelyeket karsztos morfológiai jegyek hiányában hasadéknak tekinthetünk. Jaskó S. (1959) szerint általános szabály, hogy a dolomitokban a vízerek igen keskenyek, de sűrű szövevényt alkotnak. Böcker T. (1970, 1975) hívta fel a figyelmet a különböző résméretek fontosságára és kimutatta, hogy a hegység karbonátos tömegére elsősorban a milliméteres nagyságú rések jellemzők, és ezek szabják meg a felszín alatti vízáramlás regionális jellegét. Schmieder A. (1970) a hidraulikailag mértékadó résméretet egy milliméternél kisebbnek határozta meg. A Budai-hegységben az alaphegységbe hatoló mélyfúrások mintaanyagának vizsgálata alapján hasonló eredményre jutottam. Nevezetesen arra, hogy a karsztvíztároló és vezető képződményei főtömegükben nem karsztos, hanem repedékes tározót alkotnak. „A dolomitféleségek még eredeti állapotukban is inkább repedezett tározóknak tekinthetők." (Alföldi L. 1978). Ismeretes, hogy a dolomit ásvány romboéderes tömegtérfogata 12-13%-kal kisebb a kalciténál, következésképpen a diagenetikus dolomitok mikrorepedezettsége tektonikai igénybevétel nélkül is kőzetszerkezeti jellemzővé válhat. Mind a kőolajkutatás (Dedinszky J. 1968), mind a bányászat (Schmieder A. 1970) és a vízkutatás (Böcker T. 1971) területén megállapították, hogy az alaphegységi tárolókőzet hézagtérfogata, vízvezetőképessége, valamint a repedések mérete és sűrűsége között szoros kapcsolat van. A repedések méretét tekintve Böcker T. (1971) megállapította, hogy azok hét (7) nagyságrenden belül változnak. A repedezett tárolóképződményekre jellemző, hogy a repedések közötti kőzettestek vízáteresztő képessége elhanyagolhatóan kicsi a repedések áteresztő képességéhez képest. 61
