Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
2. Alföldi László: A Dunántúli-középhegység földtani körülményei
Miközben a kőzettömeg hol felszínre került és erodálódott, hol pedig a tenger transzgressziója borította be üledékekkel, miközben egyre mélyebbre nagyobb hőmérséklet és nyomás alá is került, majd tíz millió évek elteltével esetleg újra felszínre emelkedett. Az eredetileg teljes kifejlődésében átlag 3000-3500 m vastagságúra becsülhető karbonátos kőzettömeg vízvezető és víztározó képességének a kialakulásában elsőrendű fontosságúak a kompressziós igénybevételt követő vertikális elmozdulások, a kőzet fáciesek folytonosságának mechanikai megszakítása, a szárazra kerüléssel együtt járó erózió, kartszkorrozió. A terrénum kiterjedt üledékmezőjének blokkosodása a Budai-hegységben feltehetően már a triászban megkezdődött. Wein Gy. (1974) szerint az alsókarni bitumenes dolomit, dolomitos-mészkő, tűzköves mészkő és a mintegy 150 m vastag „raibli" rétegek után különböző kifejlődésű fáciesövek következnek, amelyek egymás mellett, egyidejűleg a medencefenék különböző sebességű süllyedése nyomán képződhettek. Az egymás mellett kifejlődő, eltérő tengelymélységre utaló különböző fáciesek a felsőtriász tenger egykori csapásirányával párhuzamosan kialakult szinszedimenter-törésvo- nalakra utalnak (10. ábra). Az Északi-Bakony területén a felsőtriász végi rendszeres szintváltozások során egyes területek szárazra kerülhettek, majd sekély tengerrel borítódtak be (Haas J. 1995). A korábbi feltételezésekkel szemben a triász-jura határ nem folyamatos rétegsoron belül valósul meg. A határnál eróziós felszín figyelhető meg, de a szárazra kerülésre utaló tipikus jelek nem látszanak. Hasonló jelenségeket lehetett megfigyelni a hegység EK-i szárnyánál a Tatai-rögön. A triász végi kiemelkedést a Gerecsében és a Tatai-rögön a triász és a jura képződmények közötti üledékhézag és hasadékképződés jelzi, tipikus szárazföldi képződményeket azonban ebből az időszakból itt sem ismerünk. A Pilisben a Kétágú-nyereg törmelékében szinte a teljes tengeri jura kifejlődés maradványai megtalálhatók voltak (Alföldi L., 1951). Egyedül a Budai-hegységben nem találhatók sem a jura, sem a kréta időszak maradványai, még harmadidőszaki alapkonglomerátumokban sem. Nem kizárt, hogy a Budai-hegység területe a triász végi általános kiemelkedést követően csak az eocén elején került újra tenger alá. Az első jelentős üledékhézag az alsókrétában alakult ki, a Zirci-medence és a Gerecse területe között. A kiemelt helyzetű vonulatot az egykori szárazföld két oldalán fellelhető kréta képződmények teljesen eltérő litofácies és paleontológiái jellege rajzolja ki. A mintegy tizenöt millió éves szárazföldi lepusztulás elsősorban a jura képződményeket érte, ezért térségi intenzív karsztosodással az időszakban nem számolhatunk. Lokális karsztfolyamatok azonban felléphettek, a szerkezeti törések szaporodása és a fokozódó blokkosodás egyre mélyebben hatoló vízvezető övezetei mentén. A több ciklusban jelentkező intenzív szerkezeti mozgások, a blokkosodás nyomán végbemenő lepusztulás már a felsőkréta előtt nagy területeken felszínre hozta a triász karbonátos kőzeteket és a felsőkréta már lepusztulással érintett triász blokkokra települt, amit a tipikusan szárazföldi bauxitok gyakori előfordulása is jelez. A nagy vastagságú triász üledéksor fel- darabolódása szinszedimenter törésekkel egyes területeken már a felsőtriászban elkezdődött, a jurában általánossá vált, a krétában a térség egészére jellemző volt és kompressziós igény- bevétel nélkül is létrehozta a felszín alatti vízáramlás számára kedvező töredezett, fellazult övezeteket. Minden valószínűség szerint a felsőkrétában uralkodóvá váló tipikus karsztosodás mellett töréses-öv-menti felszín alatti oldódás, a jurában esetleg tengerfenék alatti vízmozgás és oldódás is bekövetkezett. Mindezekből az is következik, hogy mire a Pelso-terrénum a Pangeától való intenzív elszakadása és jelenlegi helyére való vándorlása bekövetkezett, akkorra a terrénum első nagy karsztosodása, blokkosodási, töredezett- ségi időszaka lezárult és a kialakult vízvezető zónák, karsztosodott övezetek már akkor több egymást követő fejlődési időszakon estek át. A preformációk, a mélytörések, a vertikális vízvezető övezetek ismételten megújultak, ezért az eredeti ősi vízvezető-övezetek, mélybeli oldódási zónák, karsztosodott térségek feltárására, megismerésére nem igen van lehetőségünk. A középsőtriásztól a kréta végéig 8-10 olyan szárazulati vagy pontosabban üledékhiányos időszak ismeretes, amikor a karsztosodás néven összefoglalt, széndioxidos vagy más típusú kőzetoldódás számos lehetősége kínálkozott, a szinszedimenter-törésektől kezdve a tektonikus elmozdulások övezete ismételten megújult, általában elfedve az eredeti jellegeket. Bárdossy Gy. (1944) összefoglaló tanulmányokban külföldi szerzőkre hivatkozva felhívja a figyelmet 54
