Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
Amikor a vízügyi beruházások felsorolása a mellékletből kimaradt, az OT már nem biztosította a vízügyi keret szükséges megemelését, és nemhogy a beruházás kivitelezése, hanem azok részletes tervezése is napokon belül ellehetetlenült. Nem született leállító határozat és mégis, a szénbányászat gazdaságos termelésének a lehetősége súlyosan sérült, a bányanyitások egyre nehezebb gazdasági körülmények közé kerültek. A vízgazdálkodási beruházások lekap- csolásának, a termelt és a termelendő bányavíz értékesítésének az ellehetetlenítése utat nyitott a budapesti hévizekkel kapcsolatos katasztrófa hangulat felerősödésének, ráadásul a bányászati vízemelés ezután kizárólag a bányászat érdekeit szolgálta és a kitermelt víz jelentős része hasznosítás nélkül folyt le a vízfolyásokon. A budapesti hévizek veszélyeztetése címén került sor a térségből kiemelhető karsztvízlimit drasztikus csökkentésére és a limit tartalmi értelmezésének oly mértékű módosítására, ami nemhogy a bányafejlesztést, hanem a meglévők üzemeltetését is lehetetlenné tette. A gazdasági ellehetetlenítést bányaműszaki ellehetetlenítés követte és a megnyitott bányákat tekintélyes szénás bauxitvagyont elveszítve be kellett zárni. Mindez anélkül történt, hogy valaha is a termelés gazdaságtalanságát, a széntermelés csökkentését, a bányászat beszüntetését kerekperec kimondó egyértelmű határozat született volna. Ismételten hangsúlyozom, hogy a ter- mális karsztrendszer, a meleg karsztforrások veszélyeztetettsége a térségi-limit csökkentését önmagában nem indokolta. A karsztvízszint- süllyesztés depressziója Dorog felől juthatott el a fővároshoz, a langyos vizekhez, amit a dorogi vízemelés csökkentésével, ill. egyébként is bekövetkező csökkenésével eleve meg lehetett volna akadályozni. Az eocén-szénbányászatot nem ütötték agyon, csak határozottan és fokozatosan megfojtották. Nehéz megítélni a közel másfél évtizedig tartó csendes agónia, csendes fojtogatás gazdasági és politikai következményeit. Az minden esetre világos, hogy egy szocialista tervgazdaság politikai vezetése semmiképpen sem vállalhatta azt, hogy a szénigények csökkenésére, a gazdaságtalan termelésre, a komplex beruházások költségeire való hivatkozással, egyértelmű határozattal leállítva a térség bányászatát, rendkívüli mértékű munkanélküliséget teremtsen egy politikailag frekventált térségben. Ha viszont a bányabezárások hatásainak ellensúlyozására a térség más irányú ipari fejlesztése mellett döntött volna, akkor annak máig tartó következményei sem feltétlenül lettek volna előnyösek. A világpiactól való ismert mértékű elkülönülés, azl980-as évek végéig életben lévő embargó körülményei között nem igen lehetett volna központilag telepített, a munkanélküliséget megakadályozó nagyipart, vagy ipari centrumot létrehozni, ami a gazdasági és politikai rendszerváltást követően nem jelentett volna rendkívüli nehézségeket. Végeredményben a szocialista tervgazdaság körülményei között a csendes fojtogatás szükséges rossz volt, mert végső fokon a térség gazdasága fokozatos kényszer alatt közeledett a rendszerváltáshoz és nem érte váratlanul az átállás szükségessége. Ugyanakkor közel másfél évtizedig a munkalehetőség csak fokozatosan csökkent és a lakosság életszínvonalának drasztikus csökkenése ez idő alatt nem következett be. Az előző fejezetekben részletesen bemutattuk az 1976. évi ATB határozatot követő állami bizonytalankodást, a határozat végrehajtásában követhető bakugrásokat, amelyek a piaci helyzet felismeréséből és a politikai döntéshozatal ellentmondásaiból eredhetnek. Az 1. függelékből az 1976. után való bizonytalankodás jól felismerhető. A bányafejlesztések ellehetetlenítését okozó határozatok után a bányavállalatok még évekig kísérleteztek saját erőből, ill. egyre nagyobb veszteségek árán a termelés fenntartásával. A gazdasági rendszer bomlásának tipikus jelensége volt, hogy amikor a Lencsehegy II. üzem leállítására határozat született, ettől függetlenül az állami bányavállalat változatlanul folytatta a munkát, állami veszteséget termelve. Politikai nyomásra az Állami Fejlesztési Bank vette át a bányatelepítés finanszírozását, amit egyszer már az állami nagy beruházások sorából az OT törölt. Végül pont az a bányaüzem maradt meg, annak a víztelenítéssel együtt járó termelése maradt meg, amelyik leginkább hatással volt a budapesti langyos vizek nyomásviszonyaira. 1.5.3. Kit terhel a felelősség? Kit terhel a felelősség az eocén-szénbányászat helyzetének ilyetén alakulásáért? Ki a felelős a borsodi, nógrádi gyenge minőségű szenet termelő, vagy a mecseki nagy kalóriaértékű szén- termelés összeomlásáért? Kit terhel a felelősség 47
