Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
A sürgető helyzet miatt a Vállalat már 1972-ben megkezdte a csordakúti bánya legmagasabb települését letermelő bánya külszíni előkészítését. A beruházások megkezdéséhez szükséges megkutatottsági nyilatkozatot azonban az OÁB nem adta ki, mert a hidrogeológiai ismereteket nem tartotta kielégítőnek. Ezért a vállalat „a magyar bányászat történetében példátlan méretű kutatási programba kezdett" (Sólymos A. 1990), sőt a mányi terület gyorsított felkutatására, a vállalat sürgetésére 1975-től kezdődően szovjet expedíciót vettek igénybe. Figyelemre méltó, nem elhanyagolható tény, hogy a két új nagy szénfogyasztó, a,Bicskei Hőerőmű, a bükki energetikai kombinát építésének igénye az 1975-ben készített, később tévesnek bizonyult energiaigény prognózis következtében merült fel. (A programban atomerőmű és szén- hidrogén erőműfejlesztések is szerepelnek.) A Dunántúli gyűjtőerőmű és annak energetikai bázisát képező bányák fejlesztésével kapcsolatos ÁTB határozat 1976. XI. 30-án született meg. Sólymos szerint ettől az időponttól beszélhetünk eocénprogramról, pedig ott azt írja, hogy a tisztázatlan kérdések és kutatási hiányok ellenére „az viszont bizonyosnak látszott, hogy a tatabányai mai bányászat fennmaradását egyedül a vázolt energetikai programhoz kapcsolódás jelenthette". Az eocén szénkutatás és bányatelepítések története nem igazolja az eocén-program létét. Nem igazolja, hogy az energiaprognózis váltotta volna ki a gyors bányatelepítés igényét. Az igazság az, ahogy Sólymos már megfogalmazta, hogy a tét a tatabányai bányászat és a hozzá csatlakozó kisegítő, kiszolgáló, kiegészítő gazdaságok léte, néhány százezer ember munkalehetősége volt, aminek biztosítása érdekében az érdekeltek minden lehetőt megtettek. Nehéz megítélni, hogy vajon, ha Tatabánya kényszerhelyzetében nem csatlakozik az energetikai programhoz, akkor fennmaradhatott volna-e a Nagyegyháza-Mány-Csordakút környéki szénbányászat. A világgazdasági történések, az olajár-robbanás hatására bekövetkező változások, a fóldgázkínálat váratlan mértékű növekedése mellett valószínűsíthető, hogy ezek a vízveszélyes, világviszonylatban is kiemelkedően nehéz földtani körülmények között művelhető szénbányák nyugodt egyenletes fejlődésmenet esetén sem lennének gazdaságosan üzemeltethetők. „Az eocén-program" kitűnő szlogen volt, alkalmas arra, hogy a közvéleményben szimpátiát keltsen. Előzetesen már bemutattuk, hogy az eocén-program, hivatalos állami döntések szintjén, ebben a megfogalmazásban, nem létezett. Műszakilag sem létezett, mert az energetikai programmal kapcsolatos hivatkozott ÁTB határozat már több változatban elkészült bányanyitási tervekre alapozott, akkorra már elkészültek a művelési módra és azzal összehangolt bányavíz emelési eljárásokra vonatkozó tervezetek. Kész beruházási javaslat állt rendelkezésre az aktív üzemelési eljárással való szén- és bauxittal kombinált termelésre, rendelkezésre állt a felső széntelep passzív-preventív, az alsó és a felső széntelep együttes aktív víztelenítési módszerrel való letermelésére, elkészült a tamponozási eljárással kombinált instantán védelem tervezete, és az OMFB már tárgyalta a bányászati vízemelés által termelt víz hasznosításának koncepcióját. Mi hiányzott? Változatlanul elégtelennek ítélték a vízveszélyességgel kapcsolatos hidrogeológiai ismereteket. A passzív-preventív védelem, de az aktív vízvédelem már akkor is megfelelő biztonsággal tervezhető volt. Lényegében minden meg volt, de vészesen csökkent a fogyasztói igény és egy új veszedelem tűnt fel a láthatáron, mégpedig az igény teljes hiánya és a teljes piacvesztés. Az 1960-as évektől kezdve a szénhidrogén kutatás új területeket keresett és az Alföldön az algyői kőolaj- és földgázmező, majd a haj- dúszoboszlói gázmezők feltárása több kisebb gázmezővel együtt a hazai földgáz termelés növelésének perspektíváját nyújtotta. Ezzel egyidejűleg a nemzetközi piacon rohamosan növekedett a gázkínálat. A szénhidrogén készletek gyors kifogyásának a réme az árrobbanás következtében semmibe ment, mert újra érdemes volt költségesebb kutatásokba kezdeni és az eredmény minden várakozást felülmúlt, új gazdag földgázmezők sokaságát tárták föl a föld különböző tájain és a Szovjetunióban. Magyarország abban az időszakban lényegében el volt zárva a világpiactól, és egy ideig uralkodott az a vezetői szemlélet, hogy a világpiaci hatások begyűrűzését meg lehet akadályozni. Már hivatkoztunk olyan határozatokra, amelyek a hazai gázfogyasztás növekedését a szénfogyasztás érdekében központi utasítással akarták korlátozni, sőt visszaszorítani. Ugyanakkor további konkurensek - az atomerőmű és a vízerőmű - is jelentkeztek a szénfogyasztás veszélyeztetőjeként. A vízerőmű ellen való környezetvédelmi akciók az egyik konkurenst kikapcsolták, az 45
