Alföldi László - Kapolyi László (szerk.): Bányászati karsztvízszint-süllyesztés a Dunántúli-középhegységben (MTA, Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest, 2007)
1. Alföldi László: Szén- és bauxit-készletek a karsztvízszint alatt
A fajlagos, vagyis az egy tonnára eső költségek csökkentése érdekében úgynevezett komplex kutatás kezdődött a bauxitkészletek feltárására a már megkutatott szénelőfordulásokon. A komplex kutatás keretében Nagyegyházán 1971-1976 között 261 bauxitkutató fúrás mélyült, 1986-ban készült el a csordakúti komplex kutatási zárójelentés, 1987-1988-ban a Mány-Kelet-Zsámbék komplex kutatás zárójelentése 150x150 m-es kutatási hálózatban 312 db fúrás lemélyítéséről számolt be. A kutatások eredményeként megismert szénvagyon kitermelésére elkezdődött bányászati műveletek során a bányászati vízemelés mértéke rohamosan nőtt, és 1985-ben a Dunántúliközéphegység területén folyó vízemelés 621 mVpercre növekedett, amelyből 47% az eocén térség szénbányászati vízemelése volt. A három évtizedes szén- és bauxitbányá- szati víztermelés során a Dunántúli-középhegység karsztrendszerében, a régió teljes területén legalább 30 m-t csökkent a karsztvíz szintje. Kiapadtak a karsztlápok, az összes karsztfor- rás az eocén bányászat területén, a Móri-ároktól É-ra eső térségben kiapadtak a langyos források (esztergomi, sárisápi, tatai), csökkent a budai langyos források nyomásszintje. A budai melegforrások még nem reagáltak a bányászati víztelenítésre, de a veszély- helyzet hidrogeológiailag valószínűsíthető volt. A hegység DNy-i végén elapadt a tapolcai barlangforrás és a Hévízi-tó hozama igazolhatóan csökkent. A bauxitbányászat által kitermelt karsztvíz 26%-a, a szénbányászati vízemelések 14%-a közvetlen hasznosításra került, a többi tartós vízfolyásokat alkotva távozott a térségből. Három évtized alatt a térség vízháztartása teljesen átrendeződött. 1.4. A karsztvízszint alatti bányászkodás bezárásához vezető út A vízveszélyesség mértékéről Schmidt és Hoffman között egykoron kirobbanó vita tovább folytatódott. Az ország legnevesebb és legilletékesebb kutató intézetei elemezték a vízföldtani viszonyokat és tanulmányok sora kísérelte meg a szükséges vízemelés várható mértékét előre jelezni. 1.4.1. Zűrzavar az államigazgatásban A magyar bányászat szakmailag és bizonyos értelemben technikailag is fel volt készülve arra, hogy akár 30M0 atmoszférás 50-100 m3/perces vízbetörés veszély mellett is biztonságosan bá- nyászkodjon. Az akkor rendelkezésre álló ismeretekre alapozó megállapítások azonban nem szolgáltattak megbízható tudományos alapot az után- pótlódó vízkészlet számításához a Dunántúliközéphegység teljes területére vonatkozóan. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megalakulását követően a Vízrajzi Intézet jogutódjaként létrehozott Vízgazdálkodási Kutató Intézet Felszínalatti Vizek Főosztályának keretében működő Karsztvíz Osztály kutatói foglalkoztak a Dunántúli-középhegység víz- háztartásának vizsgálatával. Az osztály vezetőszemélyiségei (Kesszler H., Böcker T., Liebe P.) dolgozták ki a kitermelhető karsztvíz-mennyiség meghatározásához nélkülözhetetlennek ítélt beszivárgás-számítási módszereket, és vezető szerepet vállaltak a karsztvízszint-válto- zás ellenőrzési módszereinek kidolgozásában, valamint a karsztvízszint-megfigyelő hálózat kialakításában. Az évente megjelentetett karsztvízszint térképek és a vízháztartási anomáliákat elemző tanulmányok, valamint a kutatási jelentések, a bányavállalatok keretében működő főgeológu- si szervezetek, a Bányászati Tervező Intézet és később a Bányászati Kutatási Fejlesztő Intézet keretében szoros együttműködésben követték és elemezték a bányászati karsztvíz kérdések szakmai vonatkozásait és hívták fel a figyelmet a várható nehézségekre és következményekre. A kutatások során egyre inkább bebizonyosodott, hogy a korábbi rendszeres mérések (karsztvízszint, karsztforrás-vízhozam, karsztlápok párolgása stb.) hiányában a két legfontosabb tényező, a beszivárgás, és a vízelvonás mértékének alakulása csak nagy bizonytalansággal volt számítható. A bizonytalanság csökkentésére a karsztvízszint csökkenés és a vízelvonás közötti szoros okozati összefüggés alapján egységes vélemény alakult ki abban, hogy a kitermelhető vízhozam elfogadható biztonsággal meghatározható. Az államigazgatás szervei a tervezett bányászkodást, a víztermelés korlátozását bányászati megelőző intézkedések vállalásával, víz-visszatáp- lálási módszerek alkalmazásával és a kitermelésre 19
