Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

Péch József

(Ótelek, Péklapuszta). Ezt követően 1873-ban állami szolgálatba lép, mint a Bega-csatornai Kir. Mérnöki Hivatal főnöke.

Ekkortájt alapítja Temesvárott - Keczkés Károly ideáira építve - a Temesvidéki Mérnök- és Építész Egyletet és annak hasonnevű folyóiratát, amely - a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyének mintájára szerkesztett - egyetlen ilyen jellegű vidéki tudományos folyóirat volt a korabeli Magyarországon.

1879-ben az egyesült Budapestre helyezik, a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumba főmérnöki beosztással.

1881-ben középítési felügyelő, 1886-ban pedig, mint a hidrometriai ügyek legjobb ismerőjét, megbízzák a minisztérium vízrajzi osztályának megszervezésével és vezetésével. Közben 1883-ban királyi tanácsosi címet kap a dunai árvíznél tanúsított helytállásáért. (A győri árvédekezést személyesen vezette.)

Mint említettük, az 1886-os év hozza meg számára a nagy feladatot: a Vízrajzi Osztály megszervezését.

A szegediek tudják, hogy a Vízrajzi Osztály régóta esedékes felállítása nem kis részben a szegedi árvíz hatására történt. Az Osztály a Tisza mederfejlődéseinek tanulmányozása mellett azonnal megkezdte a Tisza völgyében a vízjelző szolgálat kiépítését. 1887. évi jelentésükből tudjuk, hogy az 1868-ban eredetileg telepített 7, majd további 16 Tisza-völgyi állomás jelentette naponta táviratilag a vízállást, s 1888-ra már 35-re kívánták emelni a megfigyelőhelyek számát. A vízállásadatokat - rádió nem lévén - a budapesti napilapokban is közzétette a Vízrajzi Osztály. Az általa vezetett osztály a Kvassay irányította Országos Vízépítési Igazgatóság szervezetén belül működött. Péch elismertségét jelzi, hogy az Igazgatóságon belül Kvassay helyettese lett.

Bár az 1871-ben felállított Országos Meteorológiai és Földdelejességi Intézet 1879-re már 97 csapadékjelző állomást tartott fenn, az állomások eloszlása nem fedte le a vízgyűjtők teljes területét, azokat inkább a folyóvölgyekbe összpontosították - ahol ingyenes, de képzett észlelőket találtak. A csapadékmérő hálózatnak a vízrajzi szempontok szerinti fejlesztésére csak a Vízrajzi Osztály felállítása után került sor.

A körültekintően kiválasztott szempontok szerint a Tisza-völgyi csapadékmérő hálózat állomásainak számát 141-gyei bővítették, s így a már meglévőkkel együtt összesen 238-ra növelték.

Jellemző, hogy a hegyvidékekre 40 állomást telepítettek, amelyek 24 óra alatt 20 mm-t, vagy három egymást követő napon összesen 30 mm-t meghaladó csapadékot már táviratban jelentették a Vízrajzi Osztálynak. Ha az észlelési helyen hó volt, akkor a megfigyelőknek ugyancsak jelentési kötelezettségük volt a hótakaró vastagságát, valamint az olvadás ütemét illetően. A beérkezett adatok alapján hetente készült kimutatás, s az egyik oldalán az észlelő hálózat térképét feltüntető űrlapon sokszorosították, s juttatták el az értékelést.

Fentiekkel egyidejűleg, 1888-ban megindultak a várható vízállások előrejelzésére irányuló tanulmányok is. Az eredmény nem váratott sokáig. 1890 tavaszán Péch József az általa kidolgozott módszerrel kísérletképpen 9 tiszai főállomásra, összesen 383 előrejelzést készített, és - észrevételeit megtéve - eljuttatta azokat a folyammérnöki hivatalokhoz. Vásáros- naményra és Titelre 1 napos, Csapra, Tiszafüredre, Csongrádra és Szegedre 1-2 napos, Tokajra és Törökbecsére 1, 2 és 3 napos, végül Szolnokra 1-5 napos előrejelzést adtak.

Megjegyzendő, hogy ezek voltak nemcsak hazánkban, hanem a Duna egész vízgyűjtőjében az első tudományos alapon készült előrejelzések.

Az előrejelzések szervezése közben a Tiszán és a Bodrogon mederfelvételeket is végeztet, ezzel is pontosabbá téve az előrejelzési eredményeket. Az 1891-ben készített 301 előrejelzést 80%-ban 10 cm-nél kisebb hiba terhelte.