Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
késmárki Lányi Sámuel
gyakori csatlakozással ellenőrizni. (Ld. Bendefy L.: „Szintezési munkálatok Magyarországon.. ." című munkáját!) Magát a munkát két fázisban végezték. 1840-ig túlnyomórészt csak a sík térképek készültek el, ezután került sor a szintezésre, a szabályozáshoz szükséges magassági viszonyok megállapítására, a fix pontok és vízmércék felállítására. Egyidejűleg megkezdték a vízsebesség- és vízhozammérést, a hossz- és keresztszelvények felvételét is. A Tisza hossz-szelvénye 1844-ben, a több mint 2000 keresztszelvény 1845-re készült el. A Tisza-völgy árterületeinek kimutatását az addigi szintezések alapján már 1838-ban összeállították. Ezek szerint 854 község feküdt a legszélső árterületi határokon belül, s az árvízzel időszakosan elöntött vagy állandóan vízzel borított területek kiterjedése csaknem elérte a 18 000 knrr-t. Végül 1840-ben készült el az a kimutatás, amely felsorolja azt a 85 várost és nagyközséget, melynek földrajzi szélességét és hosszúságát a munkálatok folyamán (a budai csillagda tornyára vonatkoztatva) meghatározták. Közben elkezdődött (1835-1846 között) a Dráva-Mura, valamint a Száva-Kulpa (1840 körüli) felmérése is. 1843-ban a főigazgatóság Lányitól még egy gyakorlott mérnök átengedését kéri a Dráva és a Mura felvételéhez, hogy a munkálatok a tiszai felvételek gondosságával folyjanak. A választás a későbbi műegyetemi tanárra, Komnenovich Sándorra esik, aki rövidesen át is veszi az ottani háromszögelési munkálatok vezetését. (Komnenovich a felső-tiszai felvételeken remekelt, ő mérte fel a Záhony-Tiszaszalka közötti szakaszt.) Mellesleg a Száva- és a Kulpa-szintezés jelentősége elsősorban az Adria vízszintjéhez való csatlakozás lehetőségének megteremtésében volt. Ezen munkálatok előrehaladtával jelenhetett meg 1843-ban a nagy jelentőségű Vásárhelyi-féle térkép, az „Esetmérési térképe Magyar országnak ..." (eset=esés). Tehát a felmérések lehetővé tették, hogy elkezdődhessenek a folyószabályozások, vízrendezések. (Például: Kezkés Károly 1833-ban készíti el a Rába-, Rábca-, Répce-, Hanság-, Fertő-szabályozási tervét, már a dunai mappációra alapozva.) A régi vízépítés-történeti írások megőrizték ezen felmérési tevékenységek korabeli, külföldi elismerés-visszhangjának emlékeit is. Beszámolnak arról, hogy milyen feltűnést keltettek a külföldi szakemberek körében a magyar vízrajzi térképek. (Széchenyi szerint az angolokat is bámulatba ejtette a térképek pontossága, tökéletessége.) Még jellemzőbb, s az egész magyar vízrajzi térképezési munka elismerését jelenti az a megállapítás, mely a Bécsi Akadémia közleményeiben jelent meg Valentin Streffleur, a kor egyik vezető osztrák geográfusa tollából - a szabadságharc leverése után, a legsötétebb önkényuralom idején, 1852-ben; „Magyarország a külföldön terra incognitának tartatik: azonban ott a folyamok mérnöki felvételén az utolsó 30 év alatt a legfeszültebb szorgalommal dolgoztak és e részben Európa talán egyetlen országa sem mutathat fel olyan tökéletes munkálatokat..." Lányi is beletartozik az említett mérnökök sorába, méghozzá kiemelten! A történelmi hűség kedvéért, hangsúlyozottan rá kell mutatnunk arra, hogy e gyakorlati szempontból is nagy jelentőségű térképezés eredményessége, a későbbi szabályozási tevékenységhez alapul szolgáló felmérés - külföldi szakemberek által is elismert - színvonala nem egy emberen múlott. Hanem egyrészt a kor négy legkiválóbb térképező mérnökének, a munkálatok elvi irányítóinak és gyakorlati végrehajtóinak: Huszár Mátyásnak, valamint tanítványainak és munkatársainak, Vásárhelyi Pálnak, Lányi Sámuelnek és Hieronymi Ottó Ferencnek, másrészt a munkálatok lebonyolításában közreműködő mérnöki karnak közös érdeme.
