Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
Lampl Hugó
Hugót választotta. Amikor Kállay Miklóst a kormányzó miniszterelnökké nevezte ki, akkor utódjának személye nem lehetett kétséges: Lampl Hugó 1943-ban történt kinevezését a korabeli mérnök társadalom saját sikerének, szinte diadalának tekintette. Ugyanis addig egy oly bal-vélemény forgott a kormányzati berkekben közszájon, amely szerint a mérnökök nem tudnak adminisztrálni ... erre cáfolt rá az évente megjelenő Öntözésügyi Közlemények magas színvonala, Lampl Hugó elismerten nagy tudása, széles körű ismeretanyaga, nagy szervezőkészsége és korlátlan munkabírása. Péch Béla így ír barátjának: „Végre egy eset, amikor mérnököt megillető illusztris állásra csakugyan mérnököt helyeznek". Lampl Hugó tudományos ismeretterjesztő előadásokkal, kiadványokkal, újságcikkekkel igyekezett változtatni azon ellenséges hangulaton, ami bizonyos körökben eluralkodva azzal vádolta az elmúlt száz év vízmérnökeit, hogy a folyószabályozásokkal kiszárították, elszikesítették a Magyar Alföldet, ennélfogva klímáját is megváltoztatták. Öntöző mintatelepek (Kunhegyes, Tiszaörs, Endrőd és Békés stb. körzetében történő) kialakításával, felvilágosító, tájékoztató előadások sorával próbálta megváltoztatni a gazdák öntözéstől idegenkedő hangulatát. Az öntözést szolgálták további művei is, úgymint a békésszentandrási vízlépcső, a tiszaörvényi szivattyútelep, valamint a hódmezővásárhely-lúdvári szivattyútelep is (1947), aminek a jeles szegedi mérnök, Bartsch Lajos volt az építésvezetője. A Tisza-völgy mező- gazdaságának fejlesztése érdekében az 1937-1948 között fönnálló Öntözésügyi Hivatal létrehozott három nagy öntözőrendszert (tiszafüredi, hódmezővásárhelyi, Körös-völgyi), megépítette még a hortobágyi árvízkaput, valamint a Keleti-főcsatorna 25 km-es szakaszát Hajdúnánás és Balmazújváros között. E művek megalkotásával a mérnökök megtették az első lépéseket a további fejlődés megalapozása terén. Azonban nem csak az Alföld volt az Öntözésügyi Hivatal tevékenységének színtere. Kárpátalja visszatérésével aktívan bekapcsolták a Tisza felső folyását is az átfogó vízgazdálkodási elképzelések körébe. Vízhozamméréseket, talajmechanikai vizsgálatokat folytattak a Tisza legfelső szakaszán, s azok mellékfolyóinál. A felméréseket nem véletlenül végezték ezen a vidéken. A Tarac völgyét szemelték ki mintaterületnek, hogy völgyzáró gát építésével tározzák a felfogható tavaszi vizeket, s azokat az öntözés szolgálatába állítsák. (Különben Bartsch Lajos itt végzett oly kitűnő munkát, hogy majd a kiváló mérnök a Hódmezővásárhelyi szivattyú telep építésvezetője lehetet). Sajnos ezen elképzelést elsodorta a történelem, s Kárpátaljának nem a vízügyi beruházásokból adódó felvirágzás, hanem egészen más, egy birodalom perifériájának garnizon szerepe jutott, s ez, láthatjuk, hová vezetett... 1948-ban megszüntették az Öntözésügyi Hivatalt, miközben a rizstermés átlaga a feszített fejlesztés s a monokultúrás termesztésből adódó betegségek következtében felére csökkent. (A korábbi évtizedben tapasztalt növekedés teljesen elakadt, míg az előző időszakban 1%-ról 63%-ra növekedett az összes öntözött területekből a rizstelepek aránya, most a teljes tanácstalanság évei következtek.) Bár Lampl Hugó igen szorgalmazta az ország számára fontosabbnak tűnő öntözéses takarmánytermesztést, de azt nem támogatták oly mértékben, hogy a monokultúrás termesztésnek megálljt parancsolt volna. El kell még mondjuk, hogy egy több évszázados elgondolás kivitelezésének is véget vetett az 1948-as esztendő. Abbamaradt a Duna-Tisza-csatorna felső szakaszának építése, így hiába voltak kész tervek, felhasználva a korábbi elképzelések valamennyi használható
