Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
vajdahunyadi Bogdánfy Ödön
Bogdánfy az I. világháború alatt a baloldali mérnök mozgalmak jelentős alakjává vált, a Tanácsköztársaság alatt a vízügyi szolgálatot vezette, s a vízügyi program kidolgozója lett. Valószínű, hogy azért is esett rá a választás, mert még 1889-ben írt egy politikai állásfoglalásként értelmezhető tanulmányt „A földmíves szocializmus és az Alföld öntözése" címmel, amiben radikálisan bírálja a kormányzat gazdaságpolitikáját, és messzemenően elítéli a nagybirtokrendszer fenntartását. Többek között ezeket írja: „...a föld termőképességének csökkentése, a lakóság szaporodása, az igények növekedése, másrészről az a közöny, mellyel a jövedelemfokozása és megosztása iránt úgy a hatóságok, mint a társadalmi rétegek viseltettek, okozták elsősorban, hogy az alföldi szegényebb néposztály helyzete tarthatatlanná lett és a magyarföldmíves népnél a szocializmus eszméi termékeny talajra találtak... Birtokhoz kell juttatni a földmívest.. .át kell vinnünk a köztudatba a hitbizományi és holtkézi birtokok megszüntetésének szükségességét." Később megjelenő gazdaságpolitikai cikkeiben, tanulmányaiban is hasonló határozottsággal hirdeti eszméit és foglal állást az általa jónak tartott megoldás mellett. Ebből a szempontból figyelemre méltó a „Törvényjavaslat a telepítésről és az ingatlan feldarabolásáról és annak indoklása" c. tanulmánya is. A Tanácsköztársaság vízügyi programjának keretében határozták el a csepeli kereskedelmi és ipari kikötők építésének folytatását, amelyet a háború miatt abbahagytak. Különös hangsúlyt kapott a komplex vízhasznosítás keretein belül a vízerő-hasznosítás fejlesztése, mivel az energiagazdálkodás elsőbbséget élvezett a Tanácsköztársaság politikájában, így került sor a soroksári Duna-ágon tervezett erőmű építésére, továbbá tervezték a szentendrei Duna-ágban, valamint a mosoni Duna-ágban is egy-egy vízerőmű létesítését. Szó volt a Duna-Tisza-csatorna megépítéséről is, ami a Pest környéki mélyfekvésű területek lecsapolását szintén megoldotta volna. Bogdánfy fő célja Magyarország felvirágoztatása volt, ez hatotta át törekvéseit. 1920 után ezt nem vették figyelembe. Nyugdíjazták, megfosztották rendkívüli egyetemi tanári címétől, kizárták a Magyar Mérnök- és Építész Egyletből, s sok más igazságtalan intézkedést hoztak ellenére. Bogdánfy Ödön félreállításának elsősorban a magyar műszaki élet vallotta kárát, mivel mellőztetésével nem állt módjában folytatni azt a munkát, amellyel továbbra is termékenyen járult volna hozzá a vízügyek általános fejlődéséhez. Szilárd jellemére vallt, hogy nem szaladgált senkihez, nem kért senkitől sem közbenjárást ... a rá mért vádakra nem rimánkodva felelt, vállalta tetteit, ő csak építeni akart, s Magyarország nyomorult népét (elsősorban a parasztságot) felvirágoztatni. Az ellene emelt vád alapja az volt, hogy túlságosan baloldali, s népi szellemmel áthatottak ténykedései... Már nyugdíjas, amikor 1924-ben kiadják „Az Alföld hidrológiája" c. munkáját. A vízügyi szakirodalomban talán ez volt a hattyúdala. Figyelme ezt követően más területek felé fordult. Foglalkozott még a léghajózással, repüléssel, tengeralattjárókkal, s a légvédelemmel is. Lefordította J. J. Rousseau egyes műveit, a különböző lapokban megjelent cikkeinek se szeri, se száma. Csak a Természettudományi Társulat közlönyében 1906-1942 között több mint száz népszerű tudományos cikket írt a legkülönbözőbb témákról. Ilyen ember volt. Nagy tudású, széles látókörű, európai műveltségű, talán egy kicsit naiv, aki hitt az ember születésénél fogva lévő egyenjogúságban, s a teljes emberi szabadságban. Rosszul tette? 1944-ben a budapesti Farkasréti temetőben lelt végső nyugalomra. Amikor a nyolcvanas években nyughelyét keresni kezdte a Vízügyi Múzeum, a megadott helyen már más név szerepelt a sírkereszten.
