Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)

vajdahunyadi Bogdánfy Ödön

VAJDAHUNYADI BOGDÁNFY ÖDÖN

(*Torda, 1863. december 18. - f Budapest, 1944. március 13.)

Bogdánfy Ödönt, Kvassay Jenő munkásságának folytatóját, a magyar hidrológia atyamesterét szociális érzékenysége sodorta a Tanácsköztársaság alatt hivatalt vállalók sorába, ahol a Nyisztor György népbiztos vezette földmívelésügyi tárca helyettes államtitkáraként, néhány hónapig a vízügyi szolgálat vezetője volt.

Nem a szakmai elhivatottsága, hanem a nyílt politikai határozottsága irritálta a hatalmat, amikor 1920-ban nyugdíjazták... Bogdánfy még 24 évet élt ezután, de többé már nem vett részt a vízügyi szolgálat mindennapi küzdelmeiben.

Erdélyi ősei Apafi Mihálytól nyertek nemességet az 1600-as évek második felében. Bogdánfy Tordán született, abban a városban, ahol közel három évszázaddal korábban, először mondották ki Európában a vallásszabadság tézisét, (egy olyan korban történt ennek kinyilvánítása, amikor Franciaországban még véres vallásháború tombolt!).

Bogdánfy génjeiben hordozhatta a szabadság eszméjét, volt honnan merítenie, hiszen a tordai országgyűlések történelmi levegője lengte körül gyermekkorát. Alsóbb iskoláit Déván, a középiskolát Nagyváradon, a műegyetemet Budapesten végezte, ahol 1885-ben kapott oklevelet. Mérnökgyakornokként részt vett a borossebes-gurahonci vasút nyomvonalának kitűzésénél, valamint a borosjenő—csermői vasút és a mezőhegyesi Élővíz-csatorna építésénél.

1890-ben állami szolgálatba lépett. Előbb az erdélyi kultúrmérnökségen működött, majd 1893-tól a Földmívelésügyi Minisztérium - Péch József vezette - Vízrajzi Osztályára került, ahol az árvizek előrejelzésének továbbfejlesztésén dolgozott. Itteni munkájának gyümölcse Magyarország első hidrológiai és csapadéktérképe, amely 1896-ban jelent meg nyomtatásban.

Felismerve szakmai elhivatottságát, a kormány 1894-ben Franciaországba küldte az ottani árvíz-előrejelző szolgálat tanulmányozására. Már korábban is írt, de tanulmányútjáról rendszeresen jelennek meg cikkei műszaki és közgazdasági témában különböző napi- és szaklapokban. 1897-ben Franciaországi tanulmányutam címen jelenteti meg tapasztalatait. Bejárja Provencet, Lombardiát, s megismeri a földműves nép mentalitását. A francia már vetéskor hisz a jó aratásban, „ha én megadok mindent a földnek, miért ne adná ő azt nekem vissza?" - nyilatkozza az ottani paraszt széles mosollyal. „Mi nem imádkozunk az esőért, hanem csináljuk" - mondja hamiskás nevetéssel egy másik provence-i....

Franciaországi feljegyzéseiben olvashatjuk a következőket is: „... nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a magyar parasztság segítségünk nélkül nem Iából ki a nyomorból és a keserűségből. Utat kell mutatnunk, miképp lehet a földjét termékenyebbé, a földmunkás sorsát könnyebbé,