Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
Malina Gyula
így került előtérbe az a gondolat, hogy nagyobb költségű, de egyszeri beruházással olcsóbb megoldást keressenek; szilárd burkolattal lássák el a töltést. Miután a Tisza törőpartja miatt a hullámverés kivédésére az újszegedi védtöltésnek a mederbe beérő 1400 m hosszú szakaszát partburkolattal kellett biztosítani, 1903-ban felkérték az ismertebb vállalkozókat saját szerkezeteik bemutatására. A felhívásra 1903-1904-ben 16 féle szerkezet készült el, összesen 41 változatban. Maiina Gyula - korát megelőzve - aszfaltburkolattal állt elő. (Az ő esetében ez persze nem volt új, hiszen a megoldást már a csongrádi téglaburkolatnál is alkalmazta.) A védőmű végül 1160 m hosszúságban épült meg, s a mai napig Malina-féle partbiztosításnak nevezik. H. Mössling, német mérnök, mint az aszfalt újabb kori vízépítési alkalmazásának legelső példáját említi egyik 1937-es munkájában. Közlése szerint, a bitumen előretörése az I. világháború miatt csak a harmincas években történhetett meg, és vonult be végérvényesen a vízépítés általánosan használt építőanyagai közé. Könyvében kiemeli Maiina Gyula kezdeményező szerepét és magyar voltát. Maiina Gyula úttörő szerepét D. Rosé is hangsúlyozza „Bitumen in Wasserbau" c. könyvének bevezetésében (1964), de Mösslinggel szemben nem említi Maiina magyar voltát, sőt nem hivatkozik a magyar forrásmunkára sem. Minden bizonnyal mindketten Lászlóffy Woldemár egy 1935- ben Brüsszelben tartott hajózási kongresz- szusra készített jelentéséből merítették ismereteiket. Maiina Gyulát minden műszaki probléma érdekelte; pl. a kis-tiszai zsilip bedőlését követően több darabból álló csövek építését és az illesztéseknél szűrő kavicsréteg elhelyezését javasolta... A fentieken túl foglalkozott a kisvízi szabályozás kérdéskörével is, kísérletéről a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyében számolt be 1902-ben; ismertette a rőzséből készült mederszűkítő iszapoló művének rendszerét, jellemző arányait és méreteit. Mindezek alapján a szakirodalom a mai napig az árvízvédelem és a folyószabályozás egyik megújítójának és korszerűsítőjének nevezi, és így is tartja számon. Kutatásai kiterjedtek a gátak hullámverés elleni védelmének különböző megoldásaira és a kisvízi rőzse- rnűvek építésére is. Az 1880-as évektől belvízrendezési terveket is készít, elsősorban társulata számára, de általános elveket is megfogalmaz. Újdonságnak számító megoldásait a minisztérium nem méltányolja. Elképzeléseit tervbe foglalva Kiszombor akkori megyeszékhelynek ajánlja fel, (Kiszombor az összeomlás után lett a maradék Torontál vármegye ideiglenes székhelye), ám az I. világháború vége nem kedvezett elképzelései megvalósulásának. (írásos dokumentuma nincs a Kiszombornak benyújtott, de az egész Torontál vármegyét érintő belvízrendezési terveknek, csak az az ismertetés maradt fenn, amely még 1884-ben jelent meg A „Maiina"-partbiztosítás (2000 nyarán); a még meglévő, bitumenbe és cementhabarcsba rakott téglaburkolatú szakasza
