Ágoston István: A nemzet inzsellérei II. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2002)

Bertalan Lajos

Szeged, Újszegedi strandfürdő, háttérben a „Bertalan"

Sebes-Körös Szabályozó Társulat főmérnöki állását, itt 1881-ig szolgál, amikor is Bodoky Lajos felkéri, hogy hivatalvezetői minőségben állami szolgálatba lépjen.

Ordódy Pál közlekedésügyi miniszter az Országos Vízépítészeti Hivatalhoz mint királyi főmérnököt nevezi ki, egyben megbízza a Tokaj környéki vízszabályozás mihamarabbi végrehaj tásával.

A minisztériumok átszervezésével kerületi felügyelő lett, ugyancsak a közlekedési tárcánál.

1887-ben műszaki tanácsosi címet nyert, de mivel a vízügyek 1889-től a földművelésügyi tárca hatáskörébe kerültek, Bertalan Lajos is gróf Szapári Gyula miniszter beosztottja lett. Aki megbízta őt a Dunai osztály vezetésével, de ő vitte a Rába-szabályozás ügyeit is.

1890-től a Tiszai osztályt is felügyelete alá rendelte úgy, hogy az Országos Vízépítészeti Hivatal főnöki teendőit is rátestálta.

1891 végén osztálytanácsosi címet nyert, 1893-ban pedig valóságos osztálytanácsos lett. Ez évben már „csak" a Tiszai osztályt vezette, de ezen tisztét egészen haláláig betöltötte.

Tudjuk, a vízépítő mérnök munkája az emberi lakhelyektől többnyire távol valósul meg. így az ország lakosaiból ki tudhatta a szakmán kívül, hogy Bertalan Lajos hány km átmetszést, töltéserősítést, partbiztosítást, nyári gátat, hány és milyen kapacitású műtárgyat és belvízelvezető csatornát épített, a megvalósult művek mely töltésszelvényben és mely folyamkilométerben találhatók.

Bertalan Lajosnak, mint országos szintű vezetőnek komoly szerepe lehetett a mindig szűkös források megszerzésében, s így a megvalósításban.

1900 novemberében a vízügyi szolgálat terén végbevitt tetteiért Ferenc József - elismerésül - a III. o. vaskorona- renddel tünteti ki.

Ekkor már betegséggel küszködött, de így is töretlen akarattal dolgozott, szinte haláláig.

Még fél évet élt... 1901. július 30-án hunyt el szívszél- hűdés (szívroham) következtében.

Méltatója, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítőjében (1901) így összegzi munkásságát:

„Az elhunyt, mint mérnök nem azok közé tartozott, akik elméleti tudással csillognak és hosszas töprenkedés, tanakodás után jutnak eredményre, hanem azoknak a ritka férfiaknak az egyike volt, akik a gazdag gyakorlat és tapasztalat útmutatása mellett járnak, s adnak másoknak is gyors tanácsot. Kényes vitákban mintegy az utolsó szót ő adta meg" (Rácskay Gyula)

A Vaskoronarend III. osztálya