Ágoston István: A nemzet inzsellérei II. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2002)

Mihailich Győző

MIHAILICH GYŐZŐ

(*Temesrékás, 1877. X. 14. - t Budapest, 1966. III. 18.)

Mihailich Győző a Bánság egyik középnagyságú falujából származott, ahol a magyarok mellett németek és szerbek is éltek, s a XIX. sz. végén mintegy 4000 lelket tett ki lakosainak száma.

Temesrékás - mert e helyről van szó - járási székhelyként funkcionált, ahol járási szolgabírói hivatal, járásbíróság, vasúti állomás, posta és távíró hivatal, valamint postatakarék pénztár tette teljessé a XIX. sz. végi miliőt.

Alsóbb iskoláit szülőfalujában, a gimnáziumot Kecskeméten végezte, majd beiratkozott a budapesti műegyetemre.

A tanulmányait az építészek között kezdte, majd a mérnöki szakon folytatta, s 1899-ben oklevelet szerzett.

Éles eszével, kiváló alkotókészségével már egyetemi évei alatt kitűnt, s magára vonta a nagy nevű hídépítéstan-pro- fesszor, Kherndl Antal figyelmét, aki az oklevél megszerzése után azonnal maga mellé vette tanársegédnek.

A tanszéken hamarosan (1906) doktorált - disszertációjának címe: a „Rácsos tartók merev csomópontjaiban fellépő mellékfeszültségek meghatározása". Még ugyanabban az évben megszerezte a műegyetemi magántanári képesítést is, és megbízták a vasbetonszerkezetek c. tantárgy előadásainak megtartásával.

De nem csak az építőmérnököknek adott elő, hosszú éveken át oktatta a gépészmérnököket is a „graphostatika" és a „vasszerkezetek" tárgykörökben.

Már 1908-ban foglalkozott a hidak állékonyságának vizsgálatával. Tapasztalatait ösz- szegzi a „Masszív hidak Németországban" c. cikkében, mely a Magyar Mérnök és Építész Egylet Heti Értesítőjében jelent meg.

A tanítás mellett 1909-ben alkotta meg a 39,5 m fesztávolságú temesvári Liget-úti hidat, mely hazánk legnagyobb nyílású vasbetongerenda-hídja volt; 1910-11-ben a szolnoki acélszerkezetű hidat tervezte meg, majd 1910-13 között a berekböszörményi és tamáshidai vasbeton hidakat álmodta valóra.

De nem csak hidakkal foglalkozott, szakvéleményt írt „Újpest vízmüvének víztornyáról" 1913-ban (a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében).

1916-ban rendkívüli tanár, majd 1920-ban az újonnan alakított II. sz. hídépítéstani tanszék nyilvános rendes tanárának nevezték ki.

Ez a tanszék lett ezután, vezetése alatt, a magyarországi vasbetonépítés tudományos központja.

A tanszék oktatási körébe tartozott a fa- és kőrakatú hidak tárgyköre, majd kezdeményezésére az építőanyagok, s ezzel az egyre nagyobb jelentőséggel bíró anyagvizsgálat témaköre is. A tanszék mellett megszervezte a vasbeton-vizsgálati laboratóriumot is (1930),

Mihailich Győző a Műegyetem Panteonjában