Víztükör, 2001 (12. évfolyam, 1-6. szám)

2001 / 2. szám

SZOMSZÉDOLÓ Krakkó és környéke Ezzel az írással a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt Dr. Kaliczka Lászlóra, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakasz­mérnökére, lapunk hűséges külső munkatársára emlékezünk. ÚT ÉS ÚTICÉL A Magyar Hidrológiai Társaság Közép-du­nántúli Területi szervezete tagjaiból álló csoport útjának célja Krakkó és környéke látványosságainak megismerése. Még egy kis idő és hamarosan elérjük a szlovák-lengyel határt ahol csaknem két­órás tartózkodás közben volt idő arról el­mélkedni, milyen is lehetett ez a határ mondjuk 100 évvel ezelőtt. AMI MÁS, MINT NÁLUNK Az egész napi út fáradalmával érkeztünk a Dobczyce-i víztározóhoz ( Krakkó vízellá­tásának egyik alap-vízbázisa), illetve a mel­lette lévő szállodához, ahol a közel ötven fős csoport kétszemélyes szobákban he­lyezkedett el. A szálloda déli irányú abla­kaiból nagyon szép kilátás nyílt a közelben lévő víztározóra, illetve a távolabb lévő Kárpátok vonulatára. Számomra, de gondolom minden Len­gyelországba látogató magyar ember szá­mára érdekes látvány, hogy a falusi, kisvá­rosi településeknél nem található a hazánk településeinél kialakult, zárt belterülettel rendelkező települési mag. A lakóházak egymástól kisebb-nagyobb távolságban he­lyezkednek el. Egy-egy dombtetőről körül­nézve szinte minden négyzetkilométernyi területen lehet egy-két-három lakóépületet látni. Ügy tetszik, mintha az egész terület be lenne építve. A lakóházakhoz általában nincsen szilárd burkolatú út kiépítve, pedig egy-egy lakó­épület több kilométerre is lehet az aszfaltos úttól. Télen - kaptuk a tájékoztatást idegen­­vezetőnktől - minden tulajdonos maga gondoskodik a hó eltakarításáról. A köz­mű kiépítettségről nem volt egyértelmű a tájékoztatás. A gyermekek iskolába járása vagy a bevá­sárlás nem egyszer több kilométeres gya­logtúrát jelent. KRAKKÓ VÍZIKÖZMŰVEI Később Krakkó város vízellátásával ismer­kedünk. Krakkó 800 ezer lakosú város, Lengyelország uralkodóinak székvárosa, ősidők óta lakott hely. A XII.—XVII. szá­zadban az ország fővárosa. A város ivóvizét több vízbázisból kapja. Ezek közül a legna­gyobb a már korábban említett Dobczyce település melletti tározó, melynek 127 millió m3 vizéből 2,0 m3/s tisztított víz­­mennyiséget juttatnak a városba egy 1,4 m illetve egy másik 1,0 m átmérőjű vezeték segítségével. Ez a vízmű (a neve Raba) biz­tosítja a város vízhasználatának 52%-át. A többi vízmű a város ellátásából a követ­kezők szerint részesedik: Rudawa 24%, Dlubnia 14%, Sanka 8% és a Mistrzejowice 2%. A város modern vízmüvének kiépítését 1901-ben kezdték. Azóta a fejlődés során 1955-ben a Rudawa, 1957-ben a Sanka, 1960-ban a Dlubnia, míg 1974-ben a Raba L, majd 1987-ben a Raba II. vízbá­zisok léptek üzembe. Krakkó város szennyvíztisztítási rendsze­re most van kiépítés alatt. Jelenleg a szennyvíztisztító telep mechanikai fokoza­ta üzemel, a biológia és a kémiai fokozat kiépítése a jövő feladata. Meglepőnek tűnt számunkra (ám számukra természetes) hogy a szennyvízelvezetés egyesített rend­szerű. A DOBCIYCEI VÍZTÁROZÓ Néhány szót érdemes szólni a Dobczycei víztározóról is. A tájékoztatás szerint a Raba vízfolyás elzárásánál lévő vízgyűjtő terület 691 km2. A tározó területe normá­lis üzem esetén 950 ha, a felfogott víz­­mennyiség 127 millió m\ melyből 84,7 millió m’ hasznosítható. Maximális duz­zasztás 30,6 m. A vízgyűjtő területből 53% mezőgazdasági művelésű, erdő 44% és a települések 1,6%-ot tesznek ki. A tározó vizének védelme érdekében a tá­rozó terében semmilyen más vízhasználat (pl. halászat, horgászat, sport) nem enge­délyezett. A tározóra vonatkozó adatok közül több meglepőnek tűnik: 691 km2-en 127 millió m3, víztömeg, az átlagosnak mondott 10,6 m3/s vízhozam, a 30,6 m duzzasztás a ma­gyar viszonyok között ugyancsak nagy ér­téknek tűnnek. (Összehasonlításként: A veszprémi Séd 500 km2-es vízgyűjtője nagyságrendben közelíti, a közepes vízho­zama az 1,5 m3/s értéket sem éri el, a ter­vezett márkói tározó 10 millió m3 körüli vízmennyiséget jelentett volna). KRAKKÓ Krakkó városáról sokszor, sokan és sokat írtak, de azt hiszem mindig más és más lát­nivaló ragadja meg a látogatókat. A főtér a posztócsarnokkal, a várostorony­­nyal, a tér sarkában lévő Mária székesegy­házzal (innen került a pápai trónra az egy­ház mai feje); a Visztula partján, az árvíz­­védelmi töltés gyepén pihenő (alvó) embe­rek, (a parkban sétáló, pádon ülő, beszél­gető, olvasó embereket látva elgondolkod­hatunk azon, mennyivel nyugodtabbnak látszanak ezek az emberek, mint kis ha­zánkban); a mindmáig megőrzött Báthory István vagy Sobieski János és a többi törté­nelmi személy sírjának épsége; a templom­ban Hedvig királynőnek (Nagy Lajos kirá­lyunk lánya) a sírja; Megható és torokszorí­tó is volt, ahogy a gyerekek próbáltak helyt adni és ahogy ránk néztek. Azt hiszem, hogy a világon nincsen olyan ország, ahol a magyaroknak ilyen tiszteletet adnak. E néhány szóban vált igazán élővé a szál­lóige: „Wengry-Polski dva bratanki.” A Wawel-beli séta alkalmából megmász­­tuk a Zsigmondról elnevezett harangto­rony lépcsőit, a hölgyek sorban megérin­tették a nagyharang fényesre koptatott nyelvét (aki megérinti, hamarosan férjhez megy — tartja a legenda). A séta végén szinte felüdülést jelentett a tüzet okádó sárkány, mely - csodálatos módon csak akkor fújta a lángokat, ha hölgytagjaink álltak mellette. HAZAFELÉ Hazafelé rövid időre megálltunk Zakopáné­­ban, ahol a csodálatos környezetben megle­hetősen disszonánsán hatottak a nemzetkö­zi üdülőhelyhez nem illő vásárosok. Kárpótolta a társaságot a Zakopánétól néhány kilométerre lévő falu, amelynek házait fagerendákból építették. A falumú­zeum épülete 1792-ben készült. Mindezekből látható, hogy mind szak­mai, mind egyéb szempontból nagyon ta­nulságos és szép programon vettünk részt. Köszönet ezért a Területi szervezet Titkárá­nak, Török Tibornénak, Szentgyörgyi Fe­rencnek és lengyel származású feleségének, aki kedves történeteivel tette emlékezetes­sé az utazást. Dr. Kaliczka László 9

Next

/
Thumbnails
Contents