Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 3. szám

VÍZ VILÁGNAPI ÜNNEPSÉG PERESEN A PERESI HOLTÁG ÉS A HÁRMAS KÖRÖS PARTJÁN Tizenhét évvel ezelőtt, 1983. június 6- án a Környezetvédelmi Világnap alkal­mából nyitotta meg kapuját a régi pe­­resi gőzüüzemű szivattyútelep épületé­ben kialakított bemutatóház. Azóta Molnár István (ma már nyugdíjas gátőr), sok ezer látogató számára nyitotta ki a kiállítás kapuját, ahol a Körös vidék ter­mészeti értékeit, növény és állatvilágát, a ki­alakult folyó-ártéri jellegzetességet, vala­mint a gépteremben a vízügyi-műszaki em­lékeket bemutató kiállítást láthat az érdek­lődő az ipartörténeti jelentőségű épületben, szép természeti környezetben, a Peresi-holt­­ág és a Hármas-Körös partján. Itt ünnepeltük ebben az évben a Víz Világ­napját 2000. március 22-én, amikor a Kö­rös-vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Békés Megyei Területi Szervezete és a Szivárvány Nyugdíjas Klub (KÖVÍZIG) szervezésében, az 1998-99. évi felújítás után újra megnyitottuk a bemuta­tóházat. A résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták Galabáts Zoltán műszaki igazgató helyettes főmérnök köszöntőjét a Víz Világnapja al­kalmából, s a kiállítás, valamint a felújítás történetét. Ezt követően Tirják László, a KMNP igazgatója tartott tárlatvezetéssel egybekötött előadást a Körösök élővilágá­ról, védett természeti értékeiről és a Nemze­ti Park tevékenységéről. A megemlékezést Fejér Lászlónak a vízügyi emlékekről, azok értékeiről szóló személyes élménybeszámolója zárta. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Ön­­kormányzat Kulturális Bizottsága, az Al­föld Kutatásért Alapítvány, a Vízügyi Mú­zeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény és a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság összefo­gásával megvalósult felújítás eredménye­ként az épület és a kiállítás megújulva, új­rafestve, megtisztítva köszönti a látogató­kat. Czakóné Czédli Jolán DIJATADAS GYULÁN I— A LÉTESÍTMÉNYT ■ A MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG ■ AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FOIGAZGATOSAG EGYETÉRTÉSÉVEL V LAMPL HUGÓ DÍJJAL TÜNTETTE KI 1999 Mint ahogy arról előző szá­munkban már hírt adtunk, az 1999. évi Lampl Hugó díjat a díjbizottság tagjainak egyön­tetű szavazata alapján a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság ál­tal üzemeltetett létesítmény­együttes, a Fehér Körösön lé­vő gyulai tömlős gát és Élővíz csatorna tápzsilip nyerte el. A Körös-vidék egyik legössze­tettebb vízgazdálkodási elemé­hez, az Élővíz csatornához kapcsolódó művek 1996-98 között a Vízügyi Igazgatóság beruházásában épültek. A Gyulai tűs gát rekonstruk­ciója során a 102 évig üzemelt Poirée szerkezet helyett a duz­zasztó nyílásába vízfeltötéssel működő tömlős gát épült. Az 1995. évi árvíz során megron­gálódott Gyula I. szivattyú­­telep és tápzsilip helyett új, korszerű, két nyílású tápzsilip létesült az Élővíz csatorna és három város (Gyula, Békés­csaba, Békés) friss vízzel való ellátására. Az ünnepélyes díjátadásra — mint arról már beszámoltunk — ez év március 21-én került sor. A képek az átadás során készültek. Cserkúti Andrásné 4 \

Next

/
Thumbnails
Contents