Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 1. szám
100 ÉVE SZÜLETETT Ihrig Dénes Moszlanácson, született, ahol apja a századforduló éveiben mint gazdatiszt működött. Az elemi iskolát Kaposváron, Nagypeterden, Bakócán kezdte, majd Pécsett (1908) fejezte be. A középiskolai tanulmányait a pécsi reáliskolában kezdte, de szüleinek költözése miatt Zombor és Ujverbász gimnáziumaiban folytatva kitűnő gimnáziumi érettségi bizonyítványt szerzett 1916- ban. Ez követően, még 1916-ban a Budapesti Kir. József Műegyetemen az általános mérnöki szakra iratkozott be, ahol tanulmányait - az első világháború alatt és miatt - csak az első világháború befejezése után folytathatta és családjától elszakadva teljesen a maga erejére utalva fejezte be. Általános mérnöki oklevelét (jó eredménnyel) 1924-ben szerezte meg. Kezdetben az oktatás vonzotta. A Műegyetem Geodéziai Tanszékén, Oltay Károly professzor mellett, öt évig előbb tanársegéd gyakornok, majd tanársegéd minőségben teljesített szolgálatot 1922. decemberétől, miközben a közgazdasági mérnöki szakot is hallgatta. Innen került 1927-ben, a Margittaszigeti Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat meghívására Mohácsra szakaszmérnöknek, (1927- 1937), majd igazgató főmérnök lett (1938-1949). Ez idő alatt önállóan tervezett, épített és az ország legjobban és legbiztosabban működő társulatai egyikének - melyet előtte, a század elejétől két kiváló társulati vízmérnök: Küzdényi Szilárd, majd Porgányi Lajos alakított ki - árvízvédelmét és belvízrendezését tovább tervezte, építtette és vezette. Vízépítési, vízgazdálkodási mérnöki munkássága mellett szakmai tudását és ambícióit pár egyéb mérnöki munka is jellemzi. így pl. a mohácsi hősi emlékmű, az evangélikus templom, az új kórházi épület stb. tervezése és építésének vezetése fűződik a nevéhez. A második világháború alatt (az 1942-1943. években) a Don folyó mel-IHRIG DÉNES (1899. III. 19-1992. XII. 13.) letti harctéri szolgálatra rendelték, ahonnan 1943. május 1-jén - még a háború befejezése előtt - jött haza, és leszerelése után visszatért mérnöki munkájához. A világháború után Budapestre, az 1948-ban megalakuló Országos Vízgazdálkodási Hivatalba rendelték, ahol mint osztályvezető (1949-1951) az ország egységes árvízvédelmének, belvízvédelmének, valamint folyamszabályozásának, (ezek fejlesztésének) irányítója 1952-ben munkájában újabb irányváltás következett be azzal, hogy a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet munkájának megindítására és kialakítására - mint az Intézetnek első tudományos igazgatója (1952-1957) - kapott megbízást, melyet 1958-ban a felszín alatti vizek kutatásának megszervezésével és vezetésével cserélt fel, és lett a főosztály vezetője ( 1958-1973). Ezt a területet 1973-ig irányította, fejleszttette és vezette addig, amíg 74 éves korában (1973) nyugállományba vonult. Ekkor már csak a vízügyi szolgálat tudományos műszaki lapjának, a Vízügyi Közleményeknek szerkesztésére vállalkozott, (annak 1958. évi 4. Füzetétől). Gondoskodásával jelent meg a folyóirat 22 évfolyamának 48 rendes és 5 külön kötete. (Utolsónak az 1980. évi 3. Füzet). Tanulmányainak megalapozása és kiszélesítése céljából, (majd később hivatásából adódóan) bejárta Európa nagy részét. A két háború közötti időben Dániában (1924), Svájcban és Észak-Olaszországban (1925), Ausztriában (1935), Németországban (1936) volt és végzett tanulmányokat, majd a második világháború után a Szovjetunióban (1950, 1952, 1954, 1960, 1971), Cseh-szlovákiában (1950, 1961 és az utána következő években több ízben is a dunai vízerőműrendszer tervezésének előmunkálataival kapcsolatban), Romániában (1952, 1953, 1955, 1976, 1979), Bulgáriában (1979), Ausztriában (1955), Hollandiában (1958), Svájcban és Olaszországban (I960) volt részben állami delegációkkal. Ezek között 1950-ben Szovjetunióban vett részt és készítette elő az első szovjet-magyar vízügyi egyezmény megkötését, mint szakértő. Több ízben a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Vízügyi Hivatal kiküldetésében vett részt külföldi tanulmányutakon. Már 1928 óta végzett a vízgazdálkodás tudományos és műszaki alapjainak fejlesztése, a megoldandó kérdések feltárása és megoldásuk érdekében széleskörű szakirodalmi munkát, később ismertető és a kérdéseket megvitatásra előkészítő előadásukat, majd tanfolyamukat tartott, amely során számos intézettel, hivatallal és egyéb szervekkel működött együtt és tartott kapcsolatot. A vízgazdálkodás területén végzett munkájáért több ízben részesült kitüntetésben. Így 1954-ben és 1962-ben a Szocialista munkáért érdeméremmel, 1973-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával, 1969-be és 1984-ben (összesen három alkalommal) a Vízgazdálkodás kiváló dolgozója jelvénnyel, 1960-ban a Magyar Hidrológiai Társaság Schafarzik emlékéremmel, majd tiszteleti tagsággal és 1979-ben a Vásárhelyi Pál-díjjal tüntették ki. Mindezeken túl a Budapesti Műszaki Egyetem 1974-ben arany és 1984-ben gyémántoklevél kitüntetésben részesítette. Hegedűs Miklós 4
