Víztükör, 2000 (11. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 6. szám

DR. SZENTI JÁNOS (1931-2000) Hódmezővásárhelyen született. Édesap­ja kubikus volt. A város nagymúltú, rangos középiskolájában érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetem Mérnök Kar Vízépítő szakán 1956-ban szerzett oklevelet. Doktori disszertációját ugyanott 1977-ben védte meg. A dinamikus, éleseszű, tehetséges fiatal mérnök másfél évtizeden át dolgozott - egyre jelentősebb beosztásokban - Mis­kolcon az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságon. Mélyítette műszaki is­mereteit, gazdagította gyakorlati tapasz­talatait. Készített külső geodéziai felvé­teleket, vezetett építkezést, irányított domb- és síkvidéki vízrendezést, ár- és belvízvédelmet, vezetett gépészeti üze­met, vízgazdálkodási osztályt, szakasz­­mérnökséget. Nem csoda, ha a vízügyi szolgálat akko­ri vezetése felfigyelt a jó vezetőkészség­gel rendelkező és már a vezetés egyes fo­kozatait is megjárt szakemberre. Ennek köszönhetően a bajai székhelyű Alsó- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság élére került 1969. január elsejével, ahol- jó­részt a Duna által meghatározott térség­ben - új helyzettel, új feladatokkal talál­kozott. A vízügyi szakma minden területe iránt érdeklődő, az iránt külö­nösen fogékony, nagytudású és fáradha­tatlan munkabírású, mozgékony mér­nök váltani tudása, kiváló kapcsolatteremtő képessége, szervező­­készsége rövid idő alatt kiteljesedett. így vált az igazgatóság egyre szélesebb szakmai és társadalmi körben ismert­elismert vezetőjévé. Dr. Szenti János - mint ezt munkássá­gának több évtizede igazolja - magas kvalifikáltságú, a szakma valamennyi területét jól ismerő, természetszerető ki­váló mérnök és jó vezető volt. Mérnök igazgatóként a tények igen gyors mérle­gelése alapján megfontolt, biztos, jó döntéseket hozott. A konfliktus-helyze­teket is vállalva tág összefüggésekben, csodálatos memóriával, lényeglátóan, szakmai tények és érvek alapján gondol­kodott, döntött és cselekedett. Munkatársaitól pontos, igényes munka­végzést és nagy szakmai önállóságot kö­vetelt. Elvárta és szívesen fogadta a kez­deményezéseket. Az igényesség, a határozottság, összehangoltság, gyors döntés és egyértelmű, következetes vég­rehajtás az általa irányított igazgatóság fontos pozitív ismérve lett. Személyisé­ge és vezetői tevékenysége - munkatár­sai munkájával együtt - a bajai igazgató­ságnak tartást, elismerést, rangot adott. Nemzetközileg is elismert munkásságá­ból két momentumot idézek:- A Duna magyarországi alsó szakaszán különösen kritikus az árvizek, fokozot­tan a jeges árvizek időszaka. Dr. Szenti János az előre nem látható jeges árvíz­zel, a jég elleni védekezéssel, a jégtörés­sel - mint igen fontos speciális területtel- különös figyelemmel, nagy szakérte­lemmel és teljes szívvel foglalkozott. A máig emlékezetes "Folyó és jég" nem­zetközi szimpózium egyik szervezője, előadója volt. Ő irányította azt a bemu­tatót is, amelyre a Magyar Jégtörő Ha­jóraj 11 egységével a Duna déli szaka­szán 1974. január 18-án került sor.- Meggyőződéssel és meggyőzően fog­lalkozott azzal is, hogy a szakszerűségen és egymásrautaltságon alapuló magyar­jugoszláv vízügyi együttműködés élő, eredményes és naprakész legyen. Maradandó nyomot hagyott gyakorlati tevékenységének az a része is, amelynek eredményeként Baja város csatornázása az Ö hatékony közreműködésével - az ország városai közül elsőként - újszerű­én, társulásos szervezésben kezdődött meg. A MTESZ, A Magyar Hidrológiai Tár­saság városi-megyei szervezője, vezetője, országos testületek tagja, konferenciák előadója, szakmai tanulmányok szerző­je. Sokoldalúsága, felkészültsége, tartal­mi-formai igényessége, színes egyénisé­ge, figyelmessége, munkabírása, kultúrált habitusa elismerést és tekin­télyt adott személyiségének szakmai kö­rökön kívül is. Korrekt, megbízható partnerként ismerték és tisztelték. Élete utolsó éveinek társadalmi-, gazda­sági- és személyi sorsfordulói - állandó fény-árnyék változásai - fokozottan ha­tottak rá. Időnként megkeseredett, hi­szen nem vette - nem vehette - körül az a munkahelyi, baráti közeg sem, amely­ben biztonsággal élte sikeres évtizedeit. A nyugdíjas éveket egyre nehezebben, zaklatottabban viselte. Dr. Szenti János távozásával egy szak­máját magas fokon, hivatástudattal mű­velő egykori kollégánkat, a vízügyi ága­zat, a magyar mérnök-társadalom jelentős személyiségét veszítettük el, akinek emberi tisztaságához éppúgy nem fér kétség, mint egyszerűségéhez, szerénységéhez, nyíltságához sem. Ben­ne a szakmai és vezetői kvalitások, vala­mint a humanitás és a szociális érzék együtt, egymásban volt jelen. Dr. Szenti János nyugalmazott vízügyi igazgató, címzetes főiskolai tanár (el­hunyt 2000. szeptember 9-én Győrben) 2000. november 9-én lett volna 69 éves. Dr Faludi Gábor 22

Next

/
Thumbnails
Contents