Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 4. szám
másfél-két évig tartó kemény munka volt. Sok időt igényelt a Mérgesi szükségtározó vízvisszavezető műtárgyának megvalósítása is. Fontosnak tartottam, hogy a vízépítési műtárgyak elsődlegesen teljesítsék alapfunkcióikat, s ugyanakkor a környezetbe illő esztétikus megjelenésűek legyenek. Ha maradandót akarnék mondani arról, hogy mit alkottam pályafutásom során? Mi maradt utánam? Számtalan szivattyútelep, műtárgy és őrház. A hagyaték. A magyar-román vízügyi kapcsolatok Egy ilyen életút nem végződik maradandó alkotások nélkül. Mindannyiunk közös munkáját jelzi az a mintegy 30 gátőrház, amelyet nem lehetett úgy a tervezőnek úgy megtervezni, hogy nekem ne mutassa meg. Addig finomítottuk, ezeket a gátőrház terveket, amely nem lett ugyan típusterv, vízügyi típusterv, de sokan eljöttek a kollégák közül és elvitték azokat. Öröm volt megkérdezni a gátőröket, hogy érzik magukat az őrházban. Mondták, hogy nagyon jól, de, de: és a következőnél ez a "de" már korrigálásra került. Ez biztos, hogy maradandóak és szebbnél szebbek. Három-négy formát alakítottunk ki. Sokat kellett vívni a döntéshozókkal, hisz az 1975. évben kemény KNEB (Központi Népi Ellenőrző Bizottság) vizsgálatok voltak. Minek ez "flanc" nekünk - vetették nem egyszer a szemünkre. Szó sincs róla, védekeztünk mi. Azért mert ha szép valami, attól még nem biztos, hogy drága is. Előre kellett gondolkodni, mert egy ilyen épület 80-100 évre épült. Ilyen a békésszentandrási duzzasztómű, vagy a gyulai tűsgát. Egyáltalán nem volt könnyű a körösi duzzasztóművek rekonstrukciós programjának az elindítása, hogy bekerüljenek a Tisza-völgyi nagy műtárgyak rekonstrukciós programjába, de sínen van a dolog. Ezek tényleg jó érzéssel töltik el az embert. Talán még megemlíthetném a jól képzett gátőri állományt, akiket magam is tanítottam. Oktattuk őket és levizsgáztattuk OVF-es vagy minisztériumi kollégák előtt, hogy jól megállják a helyüket szerte a szakmában. Ók elsősorban a körösi árvizeknél edződtek meg. Hiszen az én pályám során 1966-, 1970-, 1974-, 1980-, 1981- és 1995-ben voltak nagyon veszélyes árvizek. Meggyőződésem, - és erre is épül az egész szakma, a bizalomra - hogy azaz ember akire rábízunk egy tíz kilométeres töltésszakaszt, az tudja szakmának azokat az alapjait, amire ráépülhet az egész szervezet. Tavaly amikor a nyíregyházi térségben a Felső-Tiszán rendkívül nagy árvíz volt és odaszállítottuk a mi stábunkat is, remekül helytálltak. Aránylag fiatalok, 35 év körül van az átlagéletkora a jelenlegi gátőri gárdának. Ők nagy szakmai értéket képviselnek. Rendszeresen képeztük őket, gyakorlatokat tartottunk nekik, s ezt nagyon fontos dolognak tartom. Ahová megyek, mindenhol ismerősökkel találkozom. Sajnos most már majdnem mindegyik nyugdíjkorban van, akár a középiskolai ismeretséget, akár az egyetemi éveket számolom. Többek között a Szappanos Ferenc, aki a pécsi igazgató. Akkor a Szatmári István, a Budapesti Műszaki Egyetem Acélszerkezet Tanszékének a docense. Beleznai Tibor előttem járt, jelenleg a debreceni igazgató. Kovács Gábor utánam járt, ő a szegedi igazgató. A többiek már valószínű nyugdíjasok. Litauszky István főosztályvezető-helyettes a KHVM-ben, kettővel járt előttem a technikumban. És a magyar-román vízügyi kapcsolatok? Erről sem szabad elfeledkezni. Ambrus Lajos főmérnök 1968-ban került a gyulai igazgatóságtól az OVF-hez. Addig ő volt a Magyar-román Műszaki Vegyes-bizottság magyar titkára. Miután már tudta, hogy el fog menni Gyuláról, módszeresen bevont a román vízügyi tárgyalásokba, albizottsági és szakértői szinten. Ebben a szűk régióban ez 1998-ig, azaz 30 éven keresztül tartott. A Sebes-Köröstől, gyakorlatilag Nagyváradtól Aradig értendő az országhatár mentén gondolkodva a vízügyi témáknak a jelentős része a Körösök völgyébe esett. A belvízi, az árvízi együttműködés, a szükségtározók összehangolt működtetése, a vízgazdálkodás fejlesztése és hasonló kérdésekben számtalan szakértői csoportban vettem részt. Érdekes lehet esetleg, hogy milyen gondok, problémák voltak 1966- ban, 1970-ben a mi vízgyűjtőnkben. 1954-ben egy magyar-román vízügyi tervező csoport alakította ki a közös érdekű belvízrendszereket, amelyek meg is épültek 1957-1962 között. Az első nagy próbatétel 1966-ban volt. Román területen irtózatos nagy belvizek voltak. Lefolyásuk meghaladta a művek teljesítőképességét és le kellett "fojtani" az országhatáron a műtárgyakat. Emiatt jelentős elöntések keletkeztek a román területen, s abból nagy viták keletkeztek, szakértői, de azt hiszem a politikai szinten is, hogy ez a román fél számára károkat okozott. Ilyen részlet kérdés volt ebben az időszakban az átszivattyúzott belvíznek az elszámolása, amit Magyarország teljesített a román fél részére. Hat vagy hét évig folytak a tárgyalások. Több mint tíz szakértői találkozó volt, kríling rubelben történt az elszámolás. Hosszas idegőrlő tárgyalások voltak ezek. Talán ezeken edződtem meg, hogy nem szabad egy nemzetközi tárgyaláson "bepöccenni". Nyugodtnak kell maradni és úgy kell előadni a dolgokat, hogy az ember legfeljebb csak gondolja azt, amit esetleg más körülmények között ki is mondana. A hajdanihoz képest óriásit fejlődött e kapcsolat, hiszen az európai gondolkodás - a vízgyűjtő elv - már román részről is jó néhány éve tapasztalható, de azt mindenképpen meg lehet jegyezni, hogy a főváros központúság még mindig jelentős. Ha Bukarest állást foglal valamiben, azon az alsóbb szinteken aligha van változtatás. A román területi vízügyi szervek mozgásszabadsága kisebb mint a miénk. Papíron a megállapodások, valamint a szabályok betartása jó, azaz a korábbihoz képest lényegesen javult a munkakapcsolat. Azonban kiélezett helyzetekben, elsősorban az adatszerűséget illetően még mindig vannak hibák. Egy kicsit érthető is a dolog, mert az részünkről (mint alul fekvő országnak) a védekezésre való felkészülés érdekében nagy az információéhség. Ezt viszont a legjobb szándék mellett, sem az észlelő hálózat sűrűségének a hiánya, vagy távközlés forgalmi problémái miatt nem lehet kiküszöbölni. Innen az adatok növelése, ott pedig a szűkítése az igény. Talán egyensúlyba kerülnek majd az ilyen ügyek is. Igazgatóhelyettes főmérnök úr, a Víztükör olvasói nevében köszönöm a beszélgetést. Dr Oláh Antal 9
