Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 1. szám
GONDOLATOK A BELVÍZRENDEZÉS ÚJ STRATÉGIÁJÁRÓL A belvízrendezésnek az a fő célja, hogy a belvízkárokat csökkentse, minimalizálja, de a belvíz bizonyos esetekben hasznosítható is, tehát a belvízrendezésnek az ilyen jellegű hasz'nok maximalizálása is célja lehet. E célok elérése vízügyi-műszaki és agrotechnikai eszközökkel lehetséges. Magyarország belvíz-rendszereinek névleges teljesítőképessége nagyjában-egészében megfelelő, a rendszerek állapota azonban rossz, valós teljesítőképességüket igazából nem is ismerjük. A főcsatornák teljesítőképessége becslések szerint a névleges értéknek mindössze 40-70 %a, a mellékcsatornáknál és a drénhálózatoknál a helyzet talán még rosszabb; ezek állapota a legkevésbé föltárt. A legfontosabb teendő tehát nem a rendszerek teljesítőképességének növelése, hanem az eredeti teljesítőképesség helyreállítása - rekonstrukciós és fenntartási munkákkal. A mai elszomorító állapot kb. egy tíz éves időszak alatt alakult ki, és egyrészt azzal magyarázható, hogy az 1980-as évek második felétől kezdve tartósan szárazzá vált az időjárás, belvizek ritkábban és csak csekély mértékben keletkeztek, s így a védelmi rendszerek igazán nem voltak próbára téve. Másrészt, ugyanebben az időszakban kezdődött meg - a társadalmi-gazdasági rendszerváltás következtében - a mezőgazdasági nagyüzemek felbomlása, a tulajdonviszonyok megváltozása és a birtokszerkezet átalakulása. Rengeteg új tulajdonos, illetve földbérlő jelent meg, nagyon sok apró birtok alakult ki, mindeközben a nagyüzemi csatornák jó része gazdátlanná vált, a drénhálózatok, beleértve az azokhoz tartozó szivattyútelepeket is, üzemképtelenné váltak, sok helyen tönkrementek. A vázolt helyzet mindenképpen indokolja a belvízrendezés új stratégiájának kidolgozását, amelynek a létesítési, fenntartási és üzemeltetési kérdésekre egyaránt ki kell terjednie. Alapkövetelmény, hogy a belvízrendezési stratégia az agrárstratégiára támaszkodjon. Ezt pontosan még nem ismerjük, ezért a belvízrendezési stratégiai elképzelések csak előzetes fölvetésként kezelhetők. Annyi azonban elég megbízhatóan állítható, hogy a termelési szempontok mellett egyre inkább előtérbe fognak kerülni a természetvédelmi szempontok és az ökológiai megfontolások is. A mezőgazdasági termelésből kivonandó gyenge termőképességű talajokon nyilvánvalóan nem lesz szükség vízrendezésre, illetve nem olyanra mint korábban, hanem fontosabb lesz a víz helyben tartása, tározása, vizes élőhelyek kialakítása. Valószínű, hogy a belvízrendezést a korábbiaknál differenciáltabb területi fejlesztéssel kell folytatni, azaz a „szuperintenzív” termelési övezetekben minimálisra kell csökkenteni a belvízből eredő termelési kockázatot, e térségekben a vízrendszerek teljesítőképességének növekedése is szükségessé válhat, míg az extenzív termelési övezetekben és az „ökotérségekben” az is elképzelhető, hogy nem kell a belvízrendszerek eredeti névleges teljesítőképességet helyreállítani. A belvízrendezés stratégiájához feltétlenül hozzátartozik, hogy azt nem szűkén értelmezve, csak a vízelevezetésre koncentrálva alakítjuk ki, hanem a vízpótlás szempontjait, az öntözővíz-igények kielégítését is figyelembe vesszük, azaz, ahol erre lehetőség kínálkozik, kettős hasznosítású rendszereket hozunk létre. A szárazabb évjáratokban és évszakokban meg kell akadályozni a belvíz lefolyását, illetve levezetését (vízvisszatartó műtárgyakkal, tározókkal); ezzel különösen a hátsági területek negatív vízmérlegén tudunk javítani, de a viszszatartott vizek természetvédelmi, jóléti, esetleg gazdasági célú hasznosítására is gondolnunk kell. A belvízrendszerek további funkciója a településeken keletkező csapadékvizek, záporok befogadása és elvezetése, valamint - a folyókról távolabbi települések esetében - a tisztított szennyvíznek a folyókba való eljuttatása. A belvízrendszereknek árvíz idején a fakadóvíz összegyűjtésében és visszaemelésében is fontos szerepe van. A belvízrendezést végül is a vízgazdálkodás többi szakterületével együttesen kell áttekinteni, és közös stratégiát kell kialakítani, mert a különböző vízügyi szakterületek között - mint láttuk - erős átfedések, öszszefüggések vannak. A vízügyi-műszaki beavatkozásokat pedig mindenekelőtt a mezőgazdasági, erdőgazdasági és természetvédelmi szempontokkal kell harmonizálni, de figyelembe kell venni a területfejlesztési elképzeléseket és terveket is, azokkal is megfelelő összhangot kell teremteni. Fejlesztenünk kell a mérő-megfigyelő hálózatot és a belvízhidrológiai adatok feldolgozását, igénybe véve a legkorszerűbb térinformatikai eszközöket, melyek lehetővé teszik, hogy az eddigieknél megbízhatóbban határoljuk körbe a belvízérzékeny, illetve a belvízzel veszélyezte-tett területeket. Ezek az új technikák lehetőséget kínálnak az előrejelzés fejlesztésére és a hatékonyabb belvízvédekezés megszervezésére is. A közeljövőben láthatóan bonyolultabbá, szövevényesebbé válik a belvízrendezés és általában a területi vízgazdálkodás feladata, s mindezt még nehezebbé teszi az állami szerepvállalás csökkenése. A belvízrendezés új stratégiájának kialakításánál nem kerülhetők meg a szervezeti kérdések sem. A belvízrendezésben érintett, illetve érdekelt szervezeteknek műszakilag akkor is együtt kell működni, ha a szervezet felügyelete, tulajdonviszonyai és finanszírozási módjai különböznek. A belvízrendezés jelentőségét kiemelendő megemlíthetjük, hogy az Magyarország területének közel felét, a Nagyalföldet és a Kisalföldet érinti. A belvízkárok egyes években tetemesek lehetnek. Például 1998 őszén mintegy 60 ezer hektárt borított el a belvíz (az ún. túlnedvesedett terület ennek négyötszöröse volt). Ez egyes fölmérések szerint 1520 milliárd forint kárt okozott. Volt azonban olyan esztendő is (1942), amikor Magyarország mai országhatárain belül 600 ezer hektárt öntött el a belvíz. Ez mai árakon 200 milliárd forint kárt okozna. Remélhetőleg az 1940-1942. évihez hasonló katasztrofális belvízjárás már nem fog előfordulni, bár a hidrológiai szituáció megismétlődhet, de a belvízrendszerek teljesítőképessége fél évszázad alatt sokat növekedett, a belvízmentesítés hatékonyabbá vált. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy a belvízi elöntéseket teljesen megszüntetni nem tudjuk, csupán az elöntések csökkentésére lehet számítani; leginkább az elöntések időtartamát tudjuk lerövidíteni. Ehhez ütőképes belvíz-védekezési szervezetre van szükség, de nemcsak az állami szerveknél, hanem a vízgazdálkodási társulatoknál és az önkormányzatoknál is. E szervezetek belvízvédekezési tevékenységét csak összehangoltan az egész belvízgyűjtő területre kiterjedő koordinációval lehet jól végezni, s ebben a vízügyi igazgatóságoknak fontos szerepe kell, hogy legyen. Dr. Pálfai Imre Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémia „Magyarország vízgazdálkodási stratégiája az ezredforduló után" című kutatási programjának 1998. december 9-i vitaülésén. 6
