Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 2. szám
telenül kiöntő folyók. A legsúlyosabb helyzet a magyar Alföldön, a Tisza és mellékfolyói által érintett területeken, kisebb részben a Duna osztrák szakaszát követő alföldi vidéken és a folyó Budapest alatti síkvidéki szakaszain alakult ki. Küzdelem az egységes f olya msza bályozásért A XIX. Század közepére megérett a helyzet arra, hogy az addig elszigetelten végzett folyószabályozási munkákat egységes elvek szerint végezzék el. Óriási szerepe volt ebben - mint olyan sok másban - Széchenyi Istvánnak, aki nemcsak megkísérelte, hanem el is érte, hogy a magyarság szolgálatába állítsa a Tiszát, ezt a rakoncátlan folyót. Elhódította tőle az ország 18 vármegyéjében 854 települést veszélyeztető áradási területet, új, és másodiknak is nevezhető honfoglalással felszabadította a hasznot alig hozó, az emberi környezetet betegségekkel fenyegető elöntéseket, vízborításokat az emberi tevékenység, a mezőgazdaság, az ipar, a közlekedés és a méltó letelepedés számára. Vásárhelyi Pál dolgozta ki a Tisza-völgy szabályozásának terveit. Elgondolása nyomán töltések közé fogták a folyót, ezzel akadályozva a kiöntéseket. Ugyanakkor 102 megtervezett 94 kivitelezett átmetszéssel a folyó kanyarulatainak megszelídítésével a lefolyási út megrövidítésével megszüntették a meder vándorlását, s ezzel lehetővé tették a gőzhajók járását. A szabályozással az árhullámok levonulását is meggyorsították, csökkentve az árvédekezés mindig szükséges tevékenységeinek időtartamát. Vásárhelyi tervei hibátlanok voltak. A kivitelezési hiányosságok 1889-ben történt kiküszöbölése óta a mai napig ez adja a töltésrendszer fő védelmi vonalát, természetesen többszöri magasítások, megerősítések után. Szabályozási törekvések mai határainkon túl Az egykori magyarországi Duna szakasz szabályozása szintén évszázados munka volt. Már az 1820-as évektől nemzetközi szerződések kötelezték az államokat a hajózó utak fenntartására, s Magyarország ebből a szempontból nagyon rossz helyzetben volt. Az Al-Duna hajózhatóvá tételét Széchenyi István irányításával kezdték meg 1890-98 között, Baross Gábor (a „Vasminiszter”) kiverekedte szabályozás pedig világhírt szerzett a munkát tervező és irányító vízimémöki karnak. Egy kis eszmecsere Fotó: Vizy Zsigmond A Budapest alatti Dráva-torokig tartó Duna szakasz rendezése volt mégis a legfontosabb feladat: bármilyen furcsa, Pest-Buda katasztrófáját, több mint 5.000 ház összedőlését okozó 1838. évi árvíz a Szekszárd mellett keletkezett jégtorlasz kialakulásával kezdődött. Itt a reformkori mérnökkar másik akadémiai tagja, Beszédes József kezdte a folyó szabályozását, melynek célja elsősorban a jég mihamarabb történő levezetése és a hajózás biztonsága volt. Beszédes József folyószabályozási megbízásával a Sárvíz és a Sió mocsarait is lecsapolta. A Székesfehérvár és Veszprém közötti lapály ingoványaiból kiinduló Sárvíz helyén malomcsatornát ásatott, s ma is álló malmokat épített. Ami korábban megépült, ma természetes adottság Az egykori mérnöki munkák eredménye ma már természetes adottsága életünknek, hiszen a mocsarak helyén lakónegyedek, ipartelepek épültek, utak, vasutak szelik át a korábban áthatolhatatlan területet. Napjainkra a két nagy folyónk és mellékfolyóik 4220 kilométer hosszú árvízvédelmi töltései az ország területének több mint egyötödét védik meg az árvizektől. Hatalmas műszaki teljesítmény ennek a rendszernek a karbantartása, főleg akkor, ha arra gondolunk, hogy a Tiszán, a folyónak a jelenlegi országhatárokon belüli szakaszán az elmúlt fél évszázadban nem volt töltésszakadás - és reméljük hogy most sem lesz - annak ellenére, hogy a XX. Században a legtartósabb árvízi események 1970-ben következtek be, s 1998 őszén és 1999 tavaszán eddig soha nem tapasztalt árvízi magasságok ellen kellett és kell védekezni. Az árvízszintek emelkedésének egyik oka az árvízmentesítés maga, mert azoknak a vizeknek, melyek már nem tudnak kiterülni, a töltések között a vízszinteket emelve kell lefolyniuk. A másik a vízgyűjtőkön végzett fakitermelés ellenőrizetlen és mértéktelen volta, mely a középkortól napjainkig kisebb nagyobb megszakításokkal folyt és folyik. Az árvíz-mentesítési munkálatok befejezésével egy időben egy másik vízkár ellen is fel kellett venni a küzdelmet, s ez a belvíz volt. A belvizek kialakulásában nem a folyók kiöntései a ludasak, hanem az egyéb felszíni és talajvíz mozgások. A korábban elöntött területekről az oda kerülő csapadékvizek elvezetése lassabbá vált a folyók töltései miatt. Ma Magyarország területének jelentős része a belvizek által veszélyeztetett vidék. így nem csoda, ha a belvizek által okozott károk esetenként meghaladják az árvizek kártételeit. Az ellenük folyó védekezés, csatornahálózat és átemelő szivattyútelepek építése, működtetése része a vízkár-elhárítási tevékenységnek. Fenntartható fejlődést támogató vízgazdálkodást! Az árvíz és belvíz rendszerek által nyújtott biztonságot elismerve napjainkban mérnökeinknek, ökológusainknak és az őket irányító politikusoknak az a feladata, hogy a folyószabályozással a nyugalmi helyzetéből kibillentett természeti egyensúlyt a jelenkor követelményeinek megfelelően egy új nyugalmi helyzetben megtartsák. Más szóval: ha valaki egy vízfolyás életébe egyszer beavatkozik, akkor ettől kezdve nem hagyhatja magára, mert különben rosszabb lesz mint volt. Napjainkban az élő környezet és természet védelmét első helyre téve kell folytatni munkánkat és újra kell gondolni a közelmúlt - esetenként csak gazdasági haszonra figyelő - szemléletét. Ide tartozik az a cél is, mely szerint mindenki számára biztosítani kell az egészséges ivóvizet, a vízi környezet jó ökológiai állapotát és a természet vízigényét is. Ezek megte-5
