Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 6. szám

- Annyi aranyat hoz le évente a Duna, mint évszázadokkal ezelőtt, - mondta szent meggyőződéssel. - Nem egy, de száz, vagy kétszáz aranyász sem tudná mindet kimosni a rendelkezésre álló, aránylag rövid idő alatt. Nem az arany mennyisége csökkent, hanem a hosszú ideig tartó magas vízállás akadályozza a mostani arany ász munkáját, a föveny minden kincsének kitermelését. Higgye el, aki arról beszél, hogy a Duna fövenyében egyre kevesebb az arany, az vagy nem ért hozzá, vagy szándékosan félre akarja vezetni magát.

Sokkal valószínűbb az utóbbi. Az aranyászok általában mindig arra panaszkodtak, hogy a Duna fövenyében egyre kevesebb az arany. Ezt mondták száz, meg kétszáz évvel ezelőtt is.- Lajos bácsi most miért őszinte hozzám?- kérdeztem.- Már előbb megmondtam. Az arany sok, és én csak egyetlen egy ember vagyok. Ha állandóan mosnék, akkor sem tudnám a Pozsonytól Komáromig tartó Duna-szakasz déli partján a föveny aranyának a századrészét se kimosni, s amit azonnal nem termelünk ki, annak a döntő többségét a következő áradás tovább viszi, vagy betemeti. Szakolczai Antal már évtizedekkel a halála előtt is mindig azért harcolt, hogy kezdjék meg a dunai arany nagyüzemi kitermelését, találjanak ki már végre valami jövedelmező megoldást, s ne vesszen kárba a kincs, amire olyan nagy szüksége volt és szüksége van ma is az országnak.- Sohasem értettem meg azokat az embereket, akik másként gondolkodtak ezzel kapcsolatban- A harmincas években egymástól tanultunk, egymásnak gyakran segítettünk, s azóta is mindenkinek szívesen elmondtuk, megmutattuk, amit mi tudtunk. Ha valaki eljön hozzám, s látom, hogy komolyan érdeklődik, s ráadásul még a vízállás is megfelelő,

akkor azt mondom neki:- Nézze, barátom! Két mosópadom van, két teljes aranymosó felszerelésem. Jöjjön, mossunk együtt aranyat. Szép munka, egészséges munka, nem bánja meg. Ha a saját szemével látja, ha a saját kezével csinálja, akkor tanulja meg legkönnyebben ezt az ősi mesterséget, és csak akkor írhat is róla érdekesen és igazat. Utoljára egy szegedi egyetemen tartottam előadást. Egy apró mosópad modellen - a hallgatók szeme láttára - mutattam be az aranymosást. Amit mondtam, mindjárt szemléltettem, bizonyítottam is. Szerintem ezt csak így lehet csinálni!- Beszéljen bővebben, Lajos bácsi, erről a szegedi előadásáról! Kinek a meghívására ment el oda? - teszem fel a következő kérdést.- A szegedi József Attila Tudományegyetem először 1976-ban, majd pedig 1979-ben hívott meg, hogy előadást tartsak a hallgatóknak és tanáraiknak a dunai aranymosásról.- Kitől tudták meg Szegeden, hogy Lajos bácsi itt Ácson aranyat mos? Amit most elmondok magának, az még 1976 nyarán történt. Mossuk ketten az aranyat. Egyszerre csak megáll a magaspart szélén egy motorkerékpáros fiatalember. Nézi, mit csinálunk, majd lejön hozzánk és hozzám fordul:- Maga a Nagy Lajos bácsi?- Én, de csak kénytelenségből, mert a franciák királya nem lehetek. Aztán miből gondolja, hogy az vagyok, aki vagyok?

Az újságban lévő fényképről ismertem meg.

Maga engem keres?- Igen. Perczel István egyetemi hallgató vagyok. Esztergomból jöttem, hogy Lajos bácsit személyesen is megismerjem.- Kedves, közvetlen fiú volt. Láttam, hogy minden nagyon érdekli, hát elmagyaráztam, megmutogattam neki az aranymosás egész folyamatát. Elment és nemsokára a menyasszonyával jött vissza. Sátrat ütöttek, Pista csinált magának mosóasztalt és nekiálltak arany ászni.

Néhány napig szorgalmasan mosták is az aranyat, össze is jött valamennyi. Azután elutaztak. A mosópadjukat nálam hagyták. Amikor Pista már Szegeden volt, az egyetemen addigaddig beszélhetett rólam Szegeden a tanárainak és az évfolyamtársainak, amíg meg nem hívtak. Kijöttek elém az állomásra is a fiúk.

Azt hiszem nem volt lámpalázam az előadás alatt, hiszen csupa olyan dologról kellett beszélnem, ami már régen a kisujjamban volt. A legnagyobb sikert mégis azzal arattam, hogy ott, a hallgatóság szeme láttára mostam az aranyat a hozott anyagból egy kis aranyászpad modellen, és láthatták az egész munkafolyamatot, a posztón egyre szaporodó aranyszemcséket. Nézték, fényképezték, de még filmezték is a munkámat.

Az előadás befejezése után rengeteg kérdést tettek fel.

Éjszaka fél egykor értem a szállásomra. Ott a vendégkönyvbe be kellett írnom a nevem. Megtettem, mire a fiatalasszony megkérdezte:- Ez az aláírása, Nagy úr?- Igen, ez, - feleltem én..- Mert innét még valami hiányzik.- Ja, most már tudom, mire céloz - értettem meg végre - Az "aranyász" szó hiányzott az aláírásom mellől. Később tanítványaim is akadtak, de tény, hogy egyikük sem választotta szakmájának az aranymosást.

Ma nem menő szakma ez a magáé, Lajos bácsi! -mondogatták.

Milyen vastag volt a legvastagabb vöröshomok réteg, amit eddig látott?- Körülbelül harminc centi, de az ilyen már igazán ritka. Mi általában nem is centire mértük, hanem "suk"-ra. Az ökölbe szorított kéz és a kinyújtott hüvelykujj hossza egyenlő fél sukkal. Ha a két kezünket úgy tettük össze, hogy a kinyújtott hüvelykujjunk hegye érintse egymást, ez adott ki egy sukot.

17