Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 3. szám

Mérnökök a „második vonalból"

200 éve született Keczkés Károly, Vargha János és Galambos Sámuel,

150 éve hunyt el Nagy István

(Előadásként elhangzott az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban 1998. május 20-án)

A reformkor mérnökeiről szólni kicsit furcsa dolog: olyan közel van hozzánk a kor, hogy sok akkori eseményről szinte percről-percre tudjuk, hogyan és mi történt, kik voltak a főszereplők és mit akartak. Itt van viszont a Tisza-szabályozás ügye, azé a nagy országépítő munkáé, amelynek hogyanjáról-mikéntjéről, mennyiértjéről annyit írtak akkor a kortársak, mint talán semmi más témáról a kor lapjaiban, és mégis szinte alig tudunk valamit ezeknek a munkáknak a főszereplőiről, a mérnökökről, akik fáradságot nem kímélve küszködtek a vízrajzi felvételeken, mappációkon az elvadult mocsrakban dolgozták fel a töméntelen új adatot - és még vitacikket írni is volt energiájuk, vállalva véleményük nyílt megméretését.

Az 1998-ban ünnepelt Tiszá-szabályozó mérnökök közül vagy születési, vagy halálévét, helyét nem tudjuk háromnak. Tipikus mérnöksors tehát az ünnepeiteké: míg a politikusok, művészek életének fordulóit fenntartja a kollektív emlékezet, a mérnökökét - tisztelet a ritka kivételnek - hamar elfelejti, hiába hoztak ezer jót az emberek hasznára. A mérnök megjelenik valahol, megismeri a vidéket, bajok forrását szűnteti meg, hasznosabbá teszi környezetét az ember számára - azután megy máshová, ahová a feladata szólítja. Hát persze, hogy nem emlékeznek rá, hiszen hol van ő már akkor, amikor a dicsőséget oly sokan maguknak tulajdonítják.

No, de ne merengjünk búsan az emberi természet eme sajátosságán, hiszen mégiscsak örülhetünk: íme négy műszaki elődünknek is fejet hajthatunk, hiszen Ópusztaszeren az ő művüknek emlékháza van, ahol évente több százezren ismerkednek a „második honfoglalás” művével.

A vízügy aktuális kérdései: a Tisza-szabályozásé és Duna-Tisza-csatornáé a kor magyar nyelvű lapjainak leginkább az érdeklődés homlokterében lévő kérdései voltak, s akkor még nem beszéltünk az érintőlegesen vízügyiekről, a Lánchíd építéséről (s ezzel a pest-budai Duna-szakasz szabályozásáról) és a gőzhajózással kapcsolatos minden egyéb ügyről, amelyek szintén ott voltak a lapok címoldalán. Nehéz ezt manapság elképzelni, de igaz, hogy a mérnökök koruk ismert közírói voltak, s az akkor még nem specializálódott magyar sajtó - napilapok és folyóiratok egyaránt - a hazafiak honjobbító törekvéseiként adták közre a vizek dolgában született dolgozatokat. A társadalom nagy része így igen jól tájékozott lehetett pl. a Tisza-szabályozás elveiben és előrehaladtában egyaránt, és a pesti polgár épp oly jól igazodhatott el (alkothatott megalapozott véleményt) ebben az ügyben, mint pl. a Nemzeti Színház ügyes-bajos dolgaiban. A Tisza-ügy 1844-47 között a magyar sajtó első számú témája volt, minden mást megelőzve, s hogy ez így volt, a ma ünnepelt négy hajdani kollégánknak is köszönhető.

Négyük közül mindenképpen a 200 éve született Keczkés Károly (képünkön) futotta be a legteljesebb pályaívet: igazán nagy formátumú mérnökegyéniség lehetett, mai ismeretlenségét is valószínűleg ennek köszönheti: 1849 után is részt vett a szakmai irányításban, ezért - tehetsége és munkája ellenére - nem kerülhetett sohasem a magyar mérnökök Pantheonjába. Hogy hogyan szolgálta hazáját és hogyan viselkedett abban a kritikus időben, még nem tudjuk: azt azonban igen, hogy milyen kiváló volt gyakorló mérnökként és milyen szerteágazó volt munkássága.

Az Intitutum Geometricum elvégzése után azonnal állami munkára, a Duna Mappációhoz került. Innen a Rába- Pinkavidékére,on- Mll

nan a Garamtorkolathoz, majd Pozsonyba, a

Felső- Duna mérésekre, majd vissza a Kisalföldre a Rába ~ és mellékvizei szabályozására vitte a Hivatal megbízása. 1843-ban Bács- Bodrogban, majd a Maros-mentén vezetett vízrendezéseket, közben „mellékesen” tovább térképezte a Dunát, Biharban mérnöki műszereket hitelesített. Pár hónap múltán Fiumében találjuk, az akkor még csak tervezett magyarországi tengeri kikötő előmunkálatain. A Száva-Kulpa- Fiume hajócsatorna-ötlet szintezési munkálatait is munkába veszi - ma valószínűleg úgy mondanánk: fegyelmezett közalkalmazottként..., hiszen jól láthatta a sokkal fontosabb Duna-Tisza-csatorna-ügy ellehetetlenülését is.

Innen került Vásárhelyi Pál halála után a Tíszavölgy Társulat vezető műszaki tisztségébe. Ez az „emberrablás-szerű” mozzanat (Keczkés elhozatala a Szávától) volt az egyik indoka annak is, hogy a hajózócsatornát szorgalmazó Kossuth ezután harcosan a Tisza-szabályozás ellen fordult. De hát ez nem Keczkés története, illetve talán mégiscsak az övé, annyiban, hogy a Kossuthtól való eltávolodás lehetett az oka annak is, hogy 1849 után ő volt az, akit az új államigazgatást kiépítő osztrákok így ismertek, s rá bízhatták a magyarországi vízügyek irányítását. Ezek itt sajnos csak óvatos feltételezések, de az bizonyos, hogy a rendkívül összetett és mind szervezetében, mind pedig az alkalmazott műszaki tartalmat illetően is bonyolult magyarországi vízügyek irányítását csak a helyzetet kiválóan ismerő szakember kezébe tehették (az ellenkezője, egy esetleges súlyos műszaki hibával végzetes lehetett volna a szabadságharc leverése utáni országban...), így Keczkés 1850-es kinevezése országos vízépítési felügyelővé kézenfekvő volt.

De vissza a Tiszához: Keczkés akkor került a Tiszavölgyi Társulat főmérnöki tisztébe, amikor éppen leginkább dúlt a vita a szabályozás mikéntjéről, amikor újabb és újabb honi terv-variánsok születtek (Lámm Jakabé, Beszédes Józsefé és másokéi), hivatalosan pedig a folyót soha nem szabályozó olasz Pietro Paleocapa nyilvánított véleményt - gyökérében forgatva ki Vásárhelyi tervét önmagából. És mi történt? Keczkés, ez a minden tehetséggel, jó szemmel és szorgalommal megáldott ember szépen elkezdte szervezni a munkát - a Vásárhelyi-féle terv szerint. Magya13