Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 2. szám
Tájékoztató a vízkészlet-gazdálkodási helyzetről (1998. március 16.) A felszíni vízkészletek jelenlegi állapotát és várható alakulását befolyásoló téli időszakra, az összességében átlagos csapadék, egyes hónapokban azonban (október, január, február) a csapadékhiány volt jellemző. Különösen a tél második fele bizonyult igen száraznak, februárban gyakorlatilag nem volt csapadék. A téli időszakban kialakult csapadékhiány az alföldi területeken 50-80 mm közötti. A sokévi átlagot időnként jelentősen meghaladó hőmérséklet miatt tartós hótakaró sehol sem alakult ki, a megnövekedett párolgás - még a csapadékosabb periódusokban is - csökkentette a lefolyást és a beszivárgást. A hegyvidéki vízgyűjtők hóban tárolt vízkészletének elenyésző mennyisége miatt hóolvadásos árvízre nem kell számítani. A hosszú távú meteorológiai előrejelzés alapján az esőzésből kialakuló áradások esélye is kisebb. Mindez a vízkészletgazdálkodási beavatkozások - tározás, vízvisszatartás fontosságára hívja fel a figyelmet. A síkvidéki területeken a csökkent beszivárgás miatt alacsony a felső talajréteg nedvességtartalma, s ez további csapadékszegény időjárás esetén az aszálykárok kialakulásának lehetőségét vetíti előre. A februári csapadékhiányos időszak mind a felszíni vizekben, mind a talajvizekben érezteti hatását. A Duna medvei szelvényében a februári átlagos vízhozam 1090 m3/s volt, a 30 éves átlagot jelentő 1400 m3/s-mal szemben. A Duna vízgyűjtő kisvízfolyásaira januárban a 30-40 %-os mederteltség volt a jellemző, ez februárra kismértékben csökkent, 25-30 %-os értékre. A Tisza vízgyűjtőjében csak a Bodrog és a Tisza mederteltségi értékei érik el az ilyenkor szokásos értékeket, kisebb árhullámok vonultak le, melyek várhatóan sehol sem érik el az I. fokú készültségi szintet. A Tisza tiszalöki szelvényében lefolyó vízhozam január végére jelentősen, 140-200 m3/s-ra csökkent, a februárközepe óta - a határon túli csapadékok hatására - megindult kisebb árhullámok következtében jelenleg 1000 m3/s körüli. A többi vízfolyáson az átlagostól elmaradó vízszintek észlelhetők, a mérsékelten apadó tendencia érvényesül. Összességében folyóink vízjárása kiegyenlített, a vízkészletek általában nem érik el az ebben az időszakban jellemző átlagértékeket, de ez jelenleg vízkészlet-gazdálkodási problémákat nem okoz. A talajvízszintek alakulására a hoszszabb periódusú hatások jellemzőek, így a szokásos télitavaszi emelkedés többnyire ellensúlyozza a beszivárgás hiányát. A talajvízszintek november-december folyamán mérsékelten emelkedtek, ezt követően stagnáltak, sőt februárban már megindult a csökkenés is. A talajvízszintek novembertől regisztrált növekedése általában 20-30 cm nagyságrendű volt, a Nagykunságban megközelítette az 50 cm-t. Az Alföld peremvidékein a lejtésirányú áramlás miatt fordul elő a rövidtávú csapadékhelyzettel ellentétes vízszintemelkedés. A tiszántúli térségben a jelenlegi talajvízszint a sokéves átlagnál magasabb, az eltérés 0,2-1,4 m között mozog. A beszivárgástól erősen függő hátsági területeken, valamint a folyóvölgyek vízjárástól befolyásolt sávjaiban már jobban kimutatható a talajvízszint csökkenés. A szigetközi talajvízállás emelkedése átlagosan 25-30 cm volt. Megjegyzendő, hogy az észak-dunántúli területen a talajvízszintek jelenleg még magasabban vannak az évtized elején tapasztalt minimumnál. A Duna-Tisza közi hátság területén, ahol a talajvízszint 8-13 m mélyen helyezkedik el, 1997 elején (az 1996. évi csapadékok hatására) a vízszintek csökkenése megállt, azonban az elmúlt év száraz időjárásának hatására a vízszint csökkenése folytatódott. Jelenleg e területeken a vízszintek az utóbbi tíz év átlagához viszonyítva is több mint 1,5 m-rel mélyebben helyezkednek el. A hátság más területein (ahol a korábbi talajvízszint süllyedés nem haladta meg a 2,0- 2,5 m-t) a jelenlegi vízszin tek 1,0-1,5 mrel a sokéves átlagértékek alatt találhatók. A térségben a fennsíki csatornák al-28
