Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 2. szám
ségkimélés címén - lenullázni kívánó törekvésekkel! Tudjuk, hogy - bár évszázados a harc az állami tehervállalás növelése és csökkentése között, - a vizekkel kapcsolatos feladatok elvégzésében az állam kiemelt szerepe nem mellőzhető. Látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy a piacgazdaság és a racionális értékteremtés az érdekeltek tehervállalását sem mellőzheti, mivel a vizek, az édesvíz-készletek felértékelődnek, és a vizek hasznainak kiaknázása sincs ingyen. A jó minőségű, tiszta víz egyre többe kerül, egyre drágább, egyre több munkát, költséget, össztársadalmi figyelmet és fegyelmet igényel. Az új típusú, a fenntartható vízgazdálkodási fejlesztést megvalósító tevékenység napjainkra európai normává vált. Az öreg kontinens nyugati felében a természet hátrányára folytatott gazdaság-fejlesztés időszaka lényegében lezárult és ma már jelentős költségráfordítással a revitalizáció folyik. Nálunk számos területen még fellelhetők természetes vagy természetközeli vízállapotok, éppen ezért egyre nagyobb értékként meg is kell őriznünk holtágainkat, hullámtereinket, kisvízfolyásaink felső szakaszait. Ugyanakkor nem mondhatunk le a közlekedés és a gazdasági fejlődés nyújtotta, életminőséget javító előnyökről sem. Különösen azon az áron nem, hogy az emberi életfeltételek javítását és biztonságának garantálását, európai gazdasági felzárkózásunkat alárendeljük és szembeállítsuk a pillanatnyilag kialakult és immár természetesnek nevezett vízszabályozottsággal. A Vízügyi Történeti Füzetek most megjelent 15. kötete jelentős űrt pótol a hazai vízügyi történetírásban. Az elmúlt évtizedekben a hazai vízügyek történetével foglalkozó kutatás elsősorban a vízgazdálkodási tevékenység tudományos és műszaki múltjának felderítését tűzte napirendjére. Kevesebb figyelem fordult a feudális, ill. kapitalista korszak állami irányítási rendszerének, valamint a vízgazdálkodás területén korábban kialakult érdekeltségi viszonyoknak vizsgálatára. Mindez a megállapítás még akkor is igaz, ha Dóka Klára „A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1772-1918)” című adatgazdag munkája még a rendszerváltás előtt, 1987-ben látott napvilágot, vagy számos kisebb cikk és tanulmány - elsősorban a Vízügyi Közlemények hasábjain - érintőlegesen foglalkozott már kötetünk témájával. Az 1990-es esztendőt követő gazdasági és társadalmi átalakulások olyan új viszonyokat teremtettek és teremtenek napjainkban is, amely a korábbi évtizedekben a hétköznapi élet minden területén megszokott állami szerepvállalást folyamatosan zsugorítják. A megváltozott helyzet az államigazgatás irányítóit is számos kérdés újragondolására késztette. A vízkárelhárítás területén a két világháború közötti időszakban a helyi érdekeltséget kifejező társulatok és a társadalmi érdeket képviselő állam közösen vettek részt a belvizek, vagy az árvizek elhárításában. A védekezés megszervezése a társulatok és a helyi közigazgatási hatóságok feladata volt, az 6 ellenőrzés és az irányítás pedig a végrehajtó hatalmat képviselő minisztériumok kezébe volt letéve. Hogy a vázolt rendszer miként funkcionált, s milyen történeti előzményekre támaszkodott, e kérdés vizsgálatára - „Az árvízvédelem hosszú távú fejlesztési terve. Az árvízvédelmi rendszer kialakulása, örökség.“ című kutatási program keretében - a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény kapott megbízást. Ennek alapján 1996-ban az alábbi tanulmányok készültek el: Dr. Szerényi Imre: A vízügyek fejlődése, szervezetének, felügyeletének változásai, nemzetközi összevetés. Beránné dr. Nemes Éva: A vízgazdálkodás hazai törvényi szabályozásának történeti áttekintése. Beránné dr. Nemes Éva: A hazai ár- és belvízvédekezés történeti áttekintése a kezdetektől 1948-ig. Fejér László: Az állami vízügyi szolgálat és a társulatok kapcsolata. Dr. Kálniczkyné Katz Veronika: Vízügyek az állami költségvetésben és a finanszírozás jogi háttere. Dr. Kálniczky László: Az ár- és belvízvédelmi művek kiépítésének finanszírozási háttere. A felsorolt munkák természetesen nem publikációs céllal és igénnyel, hanem - elsősorban alapozó tanulmányként - a döntéshozók számára készültek. Ugyanakkor a tanulmányokban rejlő történeti-információs anyag - egyrészt számos publikálatlan kutatási eredménynyel kibővítve, másrészt speciális gazdasági kimutatásokat elhagyva, végül egységes szerkezetbe foglalva - alkalmasnak látszott arra, hogy a Vízügyi Történeti Füzetek sorozatban a szélesebb szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Az olvasó nem egy monografikus munkát tart a kezében. A teljességre törekedni lehetetlenség lett volna. Még a megadott országhatáron belül is a példák túlnyomó része a Tisza völgyéből származik. Mindez nem jelenti azt, hogy más folyók völgyében vízkárelhárítási feladatok, vagy gondok ne jelentkeztek volna. Gondoljunk csak a dunai árvizekre! Mégis a legjellemzőbb esetek a Tisza és mellékfolyóinak vidékén történtek, ezért támaszkodik az olvasnivaló zöme az Alföldre. Ha az imént arra buzdítottam mindenkit, hogy tanuljunk a múltból, akkor a könyv elolvasása után - bízom benne - árnyaltabb kép alakul ki a szakembereinkben is arról, milyen volt a vízkárelhárítás helyzete a két világháború között. A távolság megszépíti a múltat! Az elődeink által kidolgozott rendszer és szervezet sem működött a vészhelyzetekben hibátlanul. Akadt rajta bőven csiszolnivaló! Napjainkban a társadalmi igények és az azokat körbehálózó gazdaság-politikai rendszer a vízkárelhárítás terén is a folyamatos megújulás és fejlesztés demokratikus zálogát jelenthetik, de úgy, hogy egyensúlyt kell találjunk a természetmegőrzés és a vízgazdálkodás-fejlesztés között az ember és élő környezetének megtartása érdekében. Ha közvetetten is, de erre is tanulsággal szolgál a hazai vízgazdálkodás történelme. Dr. Váradi József Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában. Vízügyi Történeti Füzetek 15. kötete. Megjelent a KHVM és az OVF támogatásával. Budapest, 1997. A könyv iránt érdeklődők azt beszerezhetik a Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény központjában (1054 Budapest, Alkotmány u. 27., telefon: 332-8515 telefax: 311- 6899).
