Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 5. szám
Bár a hagyományos árvízvédekezés eszközei, anyagai ma sem nélkülözhetők, megjelentek és nagyon lassan, de gyarapodnak a korszerű védekezési eszközök, melyek azonban nem szorítják ki a homokzsákot a védelmi eszközök sorából, hiszen nincs olyan árvíz-védekezési leírás, ahol ne szerepelne a felhasznált homokzsák - csak a nagyságrendje változó. A homokzsák alkalmazása védekezés időszakában emberpróbáló munka. A védekezési munka derékhadát biztosító kubikos-védmunkás „elfogyott”, a tömegerőt adó helytálló katona „leszerelt”. A nagyüzem létszáma „elolvadt”. Maradt a helyi közerő. A közerő - vegyes összetételénél fogva - sajnos nehezen meghatározható véderőt képvisel. Bevethetőségét nagyon sok szempont motiválja: munkanélküli, beteg, elöregedett, rosszul fizetett, szervezetlen, nehezen ambicionálható. Kemény, „fogdmeg” munka a homokzsákok töltése és főleg a töltött zsákok tehergépkocsira rakodása. Ezen a nehéz munkán kívánok változtatni a javasolt módszerrel, megtartva, sőt növelve a homokzsák felhasználásának előnyeit. Fontosnak tartom a „teheremelő háló” védekezési eszközé minősítését és alkalmazásának bevezetését. A teheremelő háló kissé ovális alakú, megközelítően 3 m széles és 4 m hosszú. Anyaga perion, 22 mm 0 és 14 mm 0 kötelekből csomózással készült, 8 db teheremelő acélfül beépítésével. Teherbírása 4,6 tonna. A hálót alkalmazása során a homokzsák töltő helyen ki kell teríteni, munkacsoportonként 2-3 db-ot. A csoport egyik része a zsákokat tölti, másik része a töltött zsákot a kiterített hálóra helyezi. A hálóba mindaddig rakhatjuk a megtöltött homokzsákot míg az meg nem telik. A normál méretű homokzsák 50 cm széles és 80 cm hosszú. 65-70%-ban megtöltve mintegy 120-140 db helyezhető el a málházó hálóban és emelhető fel percek alatt a szállító járműre. A szállítási útvonal állapota határozza meg, hogy milyen gépjárműveket használhatunk, mennyire lehet azt megterhelni. A terhelhetőség függvényében 1-2 málházó hálónyi rakományt helyezünk el a gépjárművön. A homokzsák alkalmazásának legnehezebb részét, a gépkocsira rakodást ezzel megoldottuk. A lerakodás történhet ugyancsak darus gépkocsival, de elvégezhető könnyedén kézi erővel is. A málházó háló alkalmazása megkönnyíti a megtöltött homokzsákok berakodását uszályba, vagy pontonokra, kisebb szakadások helyére daruval beemelt homokzsákkal megtöltött teheremelő háló meggyorsítja a védekezést. A málházó háló alkalmazása meggyorsítja és szervezhetővé teszi a homokzsákkal végzett védekezést, megkíméli a védekezésben résztvevő embereket, javítja a védekezési morált. A háló kísérleti célú beszerzése megtörtént, alkalmazása a mellékelt fényképeken látható. Ha megvan az érdeklődés a hálók beszerezhetők és az igazgatóságok védelmi osztagánál elhelyezhetők, védekezés során pedig a legszükségesebb helyeken alkalmazhatók. így lesz korszerű a hagyományos védelmi eszköz alkalmazása. 1 db teheremelő háló plusz 2 db négyágú teheremelő kapcsos kötél alkot egy garnitúrát. 1 garnitúra beszerzési ára 60.000,- Ft + ÁFA. Célszerű lenne a védelmi osztagokat 8-10 garnitúra felszereléssel ellátni. Körmendi Lukács 19