Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)
1998 / 5. szám
A mai Kis-Balaton területének jelentős része a XVIII. század végéig a Balaton öble volt, ahol még gőzhajó is közlekedett. A Zala Balatonhídvég alatt beleveszett a nádasokkal és szabad vízfelületekkel tarkított mocsárba, így a vize a Kis-Balaton természetes mocsárvilágán át, kellően megszűrve jutott a Balatonba. A Sió zsilip megépítése (1863) előtt a Balaton vízszintjét a mindenkori időjárási viszonyok határozták meg. A vízszint változása a 3-4 métert is elérte, azaz a magyar tengernek "árvizei" voltak. A XIX. század első felében több lépcsőben került sor a Balaton vízszintjének süllyesztésére, aminek következtében a Kis-Balaton térségének magasabban fekvő területei szárazra kerültek. A szabályozási munkák következtében a Kis-Balaton és a környező berkek vízminőségvédő funkciója megszűnt. Ehhez járult a „civilizált” világ térhódítása a - vízgyűjtőn folyó intenzív mezőgazdasági kemizáció, a fokozódó urbanizáció, a Balaton-üdülőterület rohamos fejlődése és terjedése -, ami együttesen a Balatonba jutó vizek minőségének jelentős romlását okozta. Az okok felderítésére a világon egyedülálló mérési program indult a Zalán, ami kimutatta, hogy a folyó évente 10-15 ezer tonna lebegőanyagot, 1000-1400 tonna nitrogént és kb. 100 tonna foszfort szállít a Keszthelyi öbölbe. Ez a terhelés a Balatonba felszíni vizekkel érkező szennyeződésnek 35-50%-át teszi ki. így a vízminőség romlása a Keszthelyi öbölben volt a legszembetűnőbb, ami rövid idő alatt megvalósítható és kivitelezhető vízminőség-javító intézkedéseket tett szükségessé. így adódott az a megoldás, hogy a világon egyedülálló „mocsár rekonstrukcióval” az eddig a Balatonban (főleg a Keszthelyi öbölben) lejátszódó folyamatokat a Balaton elé, a Zala alsó szakaszán kialakítandó Kis-Balaton védőrendszer területére helyezzék át. 1976-ban a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei elkészítették a védőrendszer tanulmánytervét. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer megvalósítása, építése két, műszakilag elkülöníthető részre lett bontva. A védőrendszer I. ütemben tervezett munkái - a Hídvégi tározó - 1981-1985 között készültek el. Az építés folyó áron 541 millió Ft-ba került. Több mint 10 éves folyamatosan végzett vízminőségi mérések alapján bebizonyosodott, hogy az I. tározó az összes lebegőanyag 73%-át, az összes foszfor 48%-át és az összes nitrogén több mint 25%-át tartja viszsza. Ez lényegesen felülmúlta az előzetes elvárásokat. A Zala vízgyűjtőjéről származó tápanyagok jelentős hányadát visszatartja a Hídvégi-tó, de az alatta lévő vízgyűjtőterület terhelése változatlanul közvetlenül a Keszthelyi öbölbe jut, s jelentős az I. tározóból elfolyó víz algakoncentrációja is. Ezeknek a problémáknak a kezelésére hivatott a II. ütemben megvalósuló tározó, azaz a Fenéki tó. AII. ütem építési munkái 1984-ben kezdődtek el, befejezése csak az ezredforduló tájékán várható. 1992-ben a Fenéki tó 16 km2- es nagyságú részterületének - az Ingói bereknek - fokozatos feltöltése elkezdődött. Az azóta folyamatos mérési eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy a tározó, illetve a tározó területén lévő magasabb rendű növények biztosítják a befolyó víz további tisztítását. Mérések azt is mutatják, hogy a II. ütem vízgyűjtő területén lévő, ma még közvetlenül a Zalába torkolló mellékágakon, kb. ugyanannyi foszfát-foszfor jut a Balatonba, mint amenynyi a Kis-Balatonból kifolyik. Ezek a tények még inkább szükségessé teszik a beruházás mielőbbi teljes befejezését. A kiviteli és egyéb tervek mellett a védőrendszer üzemelését elősegítő, illetve meghatározó folyamatfeltáró hidroökológiai- és biomonitoring vizsgálatokat is folyamatosan végeznek. Ezek segítségével tudják nyomon követni a növény-, illetve állatvilág területén végbement változásokat. A Kis-Balaton rekonstrukciójának elkészültével Európa egyik jelentős természetvédelmi területe élővilágának élettere megnő, életfeltételei jelentősen javulnak. Remény lehet arra, hogy a Balatonban a vízminőség romlása megáll és a tó továbbra is alkalmas lesz üdülésre. Mitől javul az ivóvíz minősége? BEFEJEZŐDÖTT ENCS ÉS TÉRSÉGE VÍZMINŐSÉGJAVÍTÁSI PROGRAMJA A kistérségi vízellátási rendszer kialakulása Encs - a jelenleg 6.850 lakosú város - vezetékes vízellátó rendszerét 1966-ban helyezték üzembe egy sekély mélységű fúrt kúttal, 10 km ivóvízhálózattal, 150 m’-es magastároló medencével. Ekkor a város vízfogyasztása 280 m3 volt naponta. A vízellátó rendszer megvalósítása állami, tanácsi pénzeszközökből történt. A közigazgatási rendszerek centralizálása során a vízellátó rendszerhez kapcsolták Abaújdevecser községet is. 1976-ban a vízellátó rendszerhez 356 m’-es víztornyot helyeztek üzembe és egyidejűleg kiiktatták az addig üzemelt alacsonytároló medencét. Az 1980-as években a városi vízellátó rendszer kapacitása már 1.210-1.500 m’/d nagyságrendű volt, jelentősebb szabad kapacitással rendelkezett. Ennek figyelembevételével a megyei irányító szervek a térségben lévő települések ivóvízellátásának megoldását az Encs városi rendszerhez kapcsolódóan csoportos rendszer létrehozásával jelölték meg. A megvalósítás 1982-93. évek között szakaszosan történt. 1982-84. között Méra és Fügöd, 1983-85. között Forró, 1984-87- ben Novajidrány és Garadna, majd 1988-89-ben Szalaszand következett. A csatlakozások sorát Fancsal és Baktakék (1989-91), valamint Gibárt (1992-93) zárta. A környező települések rácsatlakozásának kezdetén a rendszer által szolgáltatott víz minősége még megfelelő volt. A kapcsolódó községi rendszerek társulati úton készültek, állami támogatások igénybe vételével és a lakosság anyagi áldozatvállalásával. Az így kialakított egységes rendszerben újabb, összesen 1.250 m’es magastároló-kapacitást valósítottak meg Forró, Novajidrány, Fancsal, Szalaszend és Baktakék települések területén. Vízminőségi problémák megjelenése, a megtett intézkedések és azok hatása Az Encs városi vízbázis sekély mélységű kútjainál az elmúlt évek során nagymérvű vízminőségi problémák jelentkeztek a nitráttartalom megemelkedése miatt, mert az sokszorosan meghaladta az előírt határ-7
