Víztükör, 1998 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1998 / 4. szám

A világkiállítás magyar pavilonjának két fő látványossága - a gemenci dioráma és az Aquamobil - a Duna Múzeum szakembereinek kezdeményezésére, terveik alapján és irányításukkal készült. Jóllehet, a cikkben nevesített szakemberek egyike sem a intézmény dolgozója, de személyes kötődésük juttatta őket a feladathoz. Az építészmérnök-hallgató ifj. Borosházi Tamás az esztergomi Múzeumban nőtt fel, hiszen szülei évtizedek óta itt dolgoznak (édesanyja restaurátor, édesapja gondnok és gyűjteménykezelő), ő végezte talán a legnehezebb munkát: egy sosemvolt szerkezetet kellett milliméter-pontossággal megterveznie s a hatalmas (6x6x5 méteres) masina építését felügyelnie. A dioráma alkotói: Szkok Iván, Dezső Ákos és Hosszú Kálmán sem először dolgoztak

együtt a muzeológusokkal, hiszen a fehérgyarmati természetvédelmi bemutatóház (1990) és az 1996-os Naturexpo is közös munkával készült (utóbbi - szintén utóhasznosításként - a Magyar Természettudományi Múzeum új kiállításába került). A Justra Kft. korábban a Fővárosi Csatornázási Művek kiállításait készítette, azóta számos olyan munkában segítik a Múzeumot, amelyben annak nem volt szakembere, vagy megfelelő technikája.

Az említetteken kívül a Múzeum kapott megbízást a magyar pavilon katalógusának összeállítására is. Kaján Imre szövege rövid áttekintés Magyarország történetéről és a magyaroknak a Dunával kapcsolatos viszonyáról. A stílszerűen újrapapírra nyomtatott kiadványt múzeumi Duna-ábrázolások díszítik.

rán ugyanúgy megvívta harcait a Dunával, mint a tengeri népek végeláthatatlan tengerükkel, vagy óceánjukkal. A folyó legnagyobb hajózási akadályai a magyar szakaszon voltak (vannak), s a (ma Románia és Jugoszlávia területén lévő) Vaskapu szabályozása a 19. század végén a kora mérnöki világszínvonalán történt. A Dunához kapcsolódik a magyar történelem számos dicső és tragikus eseménye egyaránt: jegén kiáltották királlyá a rendek Hunyadi Mátyást, Széchenyi István ide álmodta meg a polgári egyenlőség első szimbólumát is jelentő Lánchidat - majd e gyönyörű „ékszert” és hat társát a németek 1944-ben felrobbantották Budapest ostromakor.

Egy dunai hajóutazás a magyar kiállítás kerete: mintha a sétahajó szalonablakain néznénk kifelé, úgy tűnnek elő sorban a Duna-parti városképek: Győr, Esztergom, Visegrád, Szentendre, Vác, a világörökségként védett budai Vár, és így tovább. A pavilonban körüljárva a látogatók megismerkedhetnek Szent István koronájával (hologramon) és a magyar koronázási palásttal, gyógyvizeinkkel és fürdőinkkel. A dunai nemzeti parkok közül a Gemenci-erdő világhírű vadállományával: ezt egy dioráma jeleníti meg (Szkok Iván festőművész, Dezső Ákos preparátor és Hosszú Kálmán hangtechnikus munkája). A Gemenci-erdő vadvízi világába is a hajóról „nézhetünk ki”: látjuk, amint alkonyatkor az ártéri erdő tisztásán a víznél gyülekeznek az erdő vadjai-madarai, s halljuk is, amint a bozótosban a szúnyogokat felriasztva a vaddisznókoca kismalacaival a vízhez ér. (Ez a dioráma az expo után - némileg átalakítva - az esztergomi Duna Múzeum 2000-ben nyíló új kiállításába kerül majd...)

Fotó: Kaján Imre

Mint szinte minden pavilonban, nálunk is számítógépes információs rendszer áll a nem csak a látvány iránt érdeklődők rendelkezésére; itt Magyarország történetéről, a portugál-magyar kapcsolatokról, idegenforgalmi kínálatunkról, környezet- és természetvédelmünkről szerezhet a látogató részletes információt.

Az azonban, amiért igazán bejönnek a magyar pavilonba Lisszabonban, az „Aquamobil” névre keresztelt vízemelő szerkezet, amellyel a látogatók Expo-útleveleiket pecsételhetik le „Magyarországon”. Egy ferde tengelyű járókorongra kell felmenniük, s azon helyben járva hozzák mozgásba a vízemelőkereket, amely a magasban vödreit kiöntve egy malomkereket forgat meg. Ennek a keréknek a tengelyén van az az emelő, amely az útlevelekbe ütő pecsétet minden fordulásnál megemeli.

A látványos faszerkezetet nagyon sokan keresik: bizony úgy állnak sorban Aquamobilunk előtt, mint a Japán sztereovetítésekhez. Itt nem csak egy egyszerű mozdulat a pecsét megszerzése - keményen meg kell érte dolgozni! A nem hétköznapi munkálkodás közben persze a család fotózza-videózza az éppen soron lévőt - így terjed szét a magyar kiállítás híre, mert aki meglátja odahaza, biztosan maga is ki akarja próbálni. (Az Aquamobilt Borosházi Tamás építészhallgató tervei alapján a Justra Kft. asztalosai készítették, s talán ez is a Duna Múzeumba kerül majd...)

Hiába, az emberek vonzódnak azokhoz a dolgokhoz, ahol nem csak látni, hanem tenni is lehet valamit. De szeretik a régiségeket is, s hiába készült az Aquamobil csupán erre a kiállításra, mégis „benne van” legalább 500 év hagyománya.

Vízemelőket már az ókori öntözési kultúrák is használtak, az Archimédesz-csavar és társai segítették a földművelőket, hogy a folyó

vizét öntözőcsatomáikba emeljék át. Ezekről az egykori egyszerű gépekről csak alig-alig maradtak ránk feljegyzések, de ötletességük miatt keveset változtak. Jó példa erre a már említett Archimédesz-csavar, amelynek manapság is rendkívül népszerű, hiszen nem homogén anyagokat is jól lehet vele emelni, s a szerkezet alapötletéhez szinte semmi újat nem tudtak több ezer év alatt hozzátenni. Az már a következő lépés lehetett, hogy a víz erejét is felhasználják: a víz helyzeti, majd mozgási energiáját fogták munkába: a vízikerekek és hajómalmok már a középkor nyugodt évtizedeinek-évszázadainak gépei voltak, s a gabona, később a lőpor őrlése is ezekre várt. A barokk kor kastélykertjeiben sík vidéken is kötelező volt a szökőkút: hát emelték a vizet, víztoronyba, s az a vízmagasság volt a szökőkutak nívója. Ebben az időszakban már fantasztikus dolgokra használták fel a víz energiáját is: bányavizet emeltek vele nagy mélységekből (a felvidéki Selmecbányán is, ott a királyi arany- és ezüstbányák voltak ekkor már nagyon mélyen; azért - biztos, ami biztos - lójárgányos szivattyúkat is alkalmaztak...), érczúzóként szintén bányákban, takácsüzemekben hajtottak vele fonó- és szövőgépeket stb. A „bütykös tengely” hatalmas ötlete forradalmasította a forgó szerkezeket, tengelyeket: kalapácsok sora kerülhetett rá (mint nálunk a pecsételő), s csak a tengely hossza volt határa a mindenféle felhasználásnak.

Aquamobilunk taposókereke sem mai találmány: ahol volt elég hely s a munka is megkívánta, akkorát építettek, hogy ökör járhasson rajta - egyhelyben, soha el nem érve az orra elé kirakott abrakos zsákot. Persze voltak kisebbek is: hegyi kutak mélyéből húztak fel egy-egy vödör vizet komótosan egyhelyben gyalogolva a gazdák (nem maguknak, a boroshordókat hazavivő lovaiknak!).

6