Víztükör, 1997 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 2. szám

Stratégiai Terv, amely az egész 95-ös Országprogramra szól, valamint az első (hathónapos) Munkaprogram. Jóváhagyásuk rövidesen várható. Ezeknek a dokumentumoknak az EU általi jóváhagyása teszi majd lehetővé, hogy a meglévő Phare bankszámlánkra pénzt tudjunk lehívni, illetve onnan a megfelelő kifizetéseket, átutalásokat el tudjuk végezni. Az elfogadott COP 95-ben szereplő városok szennyvíztisztítási programjának jelenlegi helyzete Székesfehérvári szennyvíztisztító telep A székesfehérvári szennyvíztisztító-telepi beruházás két részből áll, a meglévő szennyvíztisztító telep korszerűsítéséből és a szennyvízcsatorna hálózat bővítéséből. A tervezett megoldás egy technikai kötöttségeket tartalmazó kulcsátadásos szerződést irányoz elő. A beruházás külföldi forrásai: világbanki hitel és Phare vissza nem térítendő támogatás. A fővállalkozó cég kiválasztása pályázat útján (tendereztetéssel) történik, amit egy előminősítési eljárás előz meg. Az előminősítésre vonatkozó hirdetést mind az EU, mind a Világbank megjelentette saját vonalán az Official Journal-ban ill. a Development Business-ben. Az előminősítési pályázatok beérkeztek és kiértékelésük is megtörtént. A végleges tenderdokumentumok elkészültek, amelyeket az előminősítés EU általi jóváhagyása után a beruházó az előminősített pályázókhoz rövidesen ki fog küldeni. Dunaújvárosi szennyvíztisztító telep A dunaújvárosi szennyvíztisztító-telepi beruházás egy új szennyvíztisztító telep létesítésére vonatkozik. A tervezett megoldás eredetileg egy technikai kötöttségeket egyáltalán nem tartalmazó kulcsátadásos szerződést irányozott elő, de később nyilvánvalóvá vált, hogy helyesebb ha a legkedvezőbb műszaki megoldás több lépcsőben fokozatosan alakul ki. A beruházás külföldi forrásai: világbanki hitel és Phare vissza nem térítendő támogatás. A fővállalkozó cég kiválasztása a székesfehérvári helyzethez hasonlóan, pályázat útján történik, amit egy előminősítési eljárás előz meg. Az előminősítésre vonatkozó hirdetést mind az EU, mind a Világbank megjelentette saját vonalán az Official Journal-ban ill. a Development Business-ben. iszapkezelésre) meghirdetni nyílt Phare tendert. Mivel csak viszonylag kis összeget képviselő gépészeti berendezésekről van szó, előminősítésre nincs szükség. Az előminősítési pályázatok beérkeztek és kiértékelésük is megtörtént. A tényleges műszaki megvalósításra vonatkozó ajánlati kiírás azonban a székesfehérvári helyzettől eltérően kétlépcsős tendereztetéssel fog történni. A megfelelő tenderdokumentumok elkészítése folyamatban van. Az előminősítés EU általi jóváhagyása után a beruházó az előminősített pályázókhoz az első lépcső tenderanyagát rövidesen ki fogja küldeni. A tervezett beruházás egy új szennyvíztisztító telep építését irányozza elő, de a meglévő szennyvízcsatorna rendszer bővítését és három szivattyúállomás létesítését is magában foglalja. A beruházás két teljesen elkülönített részre van osztva. A város közvetlen szerződést készít elő (nemzetközi pénzügyi intézményi hitelt is igénybevevő) magyar tenderezési eljárás alapján a fő egységek létesítésére, a Phare pedig egy külön tender keretében kiírásra kerülő, csupán gépészeti berendezésekre vonatkozó tenderben fog részt venni. A beruházás külföldi forrásai: EIB hitel (helyi bankon keresztül forintban) és Phare vissza nem térítendő támogatás. A Phare program keretében beszerzésre kerülő gépészeti berendezésekre egy előminősítési pályázat készült, amelynek EU általi ellenőrzése folyamatban van. Ennek jóváhagyása után indulhat meg az előminősítési tenderezés, majd a végleges tenderdokumentumok kiküldése az előminősített pályázók részére. A végleges tenderdokumentumok elkészítése folyamatban van és befejezéséhez közeledik. Debreceni szennyvíztisztító telep A debreceni szennyvíztisztító-telepi beruházás ugyancsak két teljesen elkülönített részből áll. A város (EIB hitelt is igénybevevő) magyar tenderezési eljárást folytatott le a fő programra, amelynek kivitelezése már folyamatban van, a Phare pedig külön tender keretében fog meghatározott gépészeti berendezésekre (pontosabban az A Phare program által támogatott projekt tehát egy már megkezdett szennyvíztisztító­telepi és szennyvízcsatorna rendszer bővítési fejlesztés korszerű iszapkezelő rendszerrel való kiegészítésére vonatkozik, amely biogáz előállítását is magában foglalja. A beruházás külföldi forrásai tehát: EIB hitel (helyi bankon keresztül forintban) és Phare vissza nem térítendő támogatás. A tenderdokumentum elkészült és jóváhagyásra az EU-hoz benyújtásra került. Az EU jóváhagyás után fog a nemzetközi nyílt tenderfelhívás megjelenni az EU hivatalos lapjában (az Official Joumal-ban), illetve röviddel ezt követően a magyar lapokban. A jóváhagyásra váró COP 97-ben szereplő városok szennyvíztisztítási programjának jelenlegi helyzete Budapesti szennyvíztisztító-telepi beruházás A budapesti szennyvíztisztító-telepi beruházás két részből tevődik össze az Észak- Budapesti programrészből és a Dél-Pesti programrészből. Mindkét programrész meglévő szennyvíztisztító telep bővítésére vonatkozik. A beruházás külföldi forrásai mindkét szennyvíztelep esetében világbanki hitel és feltételezett Phare vissza nem térítendő támogatás. A beruházás sürgőssége miatt a programrészek végrehajtását meg kellett kezdeni a Phare támogatásra vonatkozó EU jóváhagyás nélkül - az utóbbi a COP 97 elfogadásának a függvénye. Annak érdekében, hogy a reménybeli Phare támogatás még meg nem kezdett projektekhez kerüljön, a beruházó mindkét programrészt további két részre bontotta: szennyvíztisztítási és iszapkezelési projektekre. A szennyvíztisztítási vonal világbanki hitellel, de Phare támogatás nélkül kerül végrehajtásra, míg az iszapvonal jelentős részben remélhetőleg Phare támogatásból fog megvalósulni. Ami a szennyvíztisztítási vonalat illeti, mindkét projekt vonatkozásában a Development Business-ben való ajánlati felhívást követően a világbanki előírások szerint megtörtént az előminősítés. 12

Next

/
Thumbnails
Contents