Víztükör, 1997 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 6. szám

ÖSSZEFOGÁS AZ ÁRVÍZ ELLEN Közös vízkárelhárítási gyakorlat Zala megyében A vizek kártételei elleni védekezésben meghatározott feladatainak, valamint Szlo­vénia és a Magyar Köztársaság közötti ér­vényes katasztrófa-egyezményben vállal­tak teljesítésének gyakorlása céljából a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság be­vonásával a Zala megyei Védelmi Bizott­ság és a muraszombati Régió Védelmi Hi­vatal 1997. október 6-án és 7-én közös katrasztrófa-elhárítási, ezen belül vízkárelhárítási gyakorlatot tartott. Az elképzelt helyzet szerint a Kerka víz­gyűjtő' területén napok óta intenzív esó'zés következtében a Kerkán és mellékvízfolyá­sain áradás indult meg, s egyes községek lakóházai az újabb árhullám megérkezésé­vel víz alá kerülhetnek az eredményes vé­dekezés érdekében a Csesztregen és Zalabaksán végzett vízkárelhárítási mun­kákhoz a szlovén védelmi eró'k és a Nyu­gat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szak­embereinek bevonása szükséges. A Zala megyei Védelmi Bizottság kérésére igazgatóságunk nemcsak szakmai irányí­tást biztosított a „védekezéshez“ (mint az valós esetben feladata lenne), hanem Vé­delmi Osztagunkból egy kis csapatot is an­nak érdekében, hogy a helyi kárelhárítást vezetők - a polgármesterek - és a kárelhárí­tásban résztvevő szervezetek részére be­mutassunk egyes védelmi módszereket. Október 6-án a védelmi gyakorlat kereté­ben Védelmi Osztagunk egyik csoportja a helyi közerőkkel együtt - október 7-én még a szlovén védelmi csapattal is megerősöd­ve - Zalabaksán és Csesztregen a helyi sa­játosságok és a várható árvízi helyzet fi­gyelembevételével, igazgatóságunk szak­embereinek irányításával megkezdte a kü­lönféle védművek építtését. Csesztregen - ahol nincs árvédelmi töltés - a Kerka régi medrében kialakuló árhullá­mok ellen eddig védelmet nyújtó magaspart ideiglenes védművekkel történő megmagasítását végeztük el jászolgátat és többféle nyúlgátat (homokzsákokból, ill. földből emelt nyúlgátat, valamint ennek pallófallal erősített, továbbá átázás ellen fóliával védett változatát) építettünk. Zalabaksán a Kerka töltésénél a töltésrézsű bordás megtámasztása, továbbá az altala­jon át támadó árvízi hatások elleni védművek - ellennyomó medence, egyedi buzgár homokzsákos körülzárása - kiépíté­se, valamint a töltés átázás elleni védelme (fóliaterítéssel) történt meg. Közben kollégáink Lentiben a Helyi Vé­delmi Bizottság, Csesztregen a Polgári Vé­delmi Parancsnokság munkájában vettek részt. Október 7-én délelőtt a zalabaksai Művelő­dési Házban előadások hangzottak el. A muraszombati Régió Védelmi Hivatal, a Zala megyei Védelmi Bizottság, valamint a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ve­zetői tájékoztatást adtak szervezeteikről, tevékenységük törvényi előírásairól, az együttműködés lehetőségeiről. Ezután a Vízügyi Igazgatóság vízkárelhárítási szak­emberei előadásaikban részletesen ismer­tették a vízkárelhárításra történő felkészü­lésre, valamint a kárelhárításra vonatkozó előírásokat. A jelenlévők megismerhették a Vízügyi Igazgatóság védelmi szervezetét, a védekezéshez rendelkezésre álló szemé­lyi állományt és technikai hátteret. Az előadások után a Zalabaksán és Csesztregen, a „védekezés“ helyszínein megtartott bemutatón szakembereink tájé­koztatták a megjelenteket a Kerka vízgyűj­tő jellemzőiről, a napjainkig végzett víz­építési beavatkozásokról, az árvíz elleni védekezés helyi sajátosságairól. Ezt köve­tően a meghívottak és a Zala megyei pol­gármesterek megismerkedhettek a vizek kártételei elleni védekezés során megépí­tendő egyes védművekkel azokat megte­kinthették, s ezekről a védművekrői, véde­kezési technológiákról rövid előadásban tájékoztatást kaptak. Bemutattuk ezen kí­vül a védtöltésben az árvíz hatására kiala­kult csurgás víz felőli befolyónyílásának megkeresésére szolgáló eszközt, a lyukke­reső ponyvát s megismerhették a jelenlé­vők a védekezés során felhasználható egyes anyagokat, eszközöket, s felszerelé­sünkből egy - 4 db halogén fényszóróból és áramfejlesztőből álló - vonalvilágítási egy­séget. A résztvevők megismerkedhettek a ho­mokzsák töltésének, elhelyezésének mód­jával, majd a bemutató alkalmával épített védművekrői rajzokat és fényképes tabló­kat is megtekinthettek. A bemutató gyakorlatot rövid kiértékelés követte, ezt követően megkóstoltuk a gu­lyáságyúban főzött ízletes babgulyást. Véleményem szerint a gyakorlat elérte cél­ját a polgári védelmi erők nemzetközi együttműködése, valamint a Polgári Véde­lem és Igazgatóságunk közös munkája za­vartalan és eredményes volt. A közös vé­delmi gyakorlat szervezése, lebonyolítása során (melyet nagyon jó, zökkenőmentes együttműködés jellemzett) személyesen is megismerhettük a Zala megyei Védelmi Bizottság és a Zala megyei Polgári Véde­lem munkatársait, ez minden bizonnyal a meglévő jó kapcsolatunk, együttműködé­sünk további előnyére válik. Bízom abban, ez a sikeres gyakorlat is hoz­zájárul ahhoz, hogy a velünk együttműkö­dő szervezeteknek és a közvéleménynek a vízügyi ágazatról, ill. Igazgatóságunkról alkotott képe ezáltal is javuljon. 17

Next

/
Thumbnails
Contents