Víztükör, 1997 (37. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 1. szám

A sikerhez vezető út A vevőkörünk gerincét képező közúti ágazat mellett a kommunális szfére érdeklődésére is számot tarthat termékcsaládunk egyik tagja, az SH 2100 seprőhenger Bumgartner József oki. gépészmérnök, szakközgazdász 1984. óta dolgozik a vízügy szolgálatban. Működését a VÍZIG Pécs Gépüzem­ének gyártás-előkészítőjeként kezdte, 88-tól csoportvezető, 89-tól gépüzemve­­zető-helyettes, gépészeti irodavezető 91- től, 94. V. 1-től a HIDROT Kft. ügyveze­tő igazgatója. Évek óta figyelem tevékenységét, szorgalmát és kitartását, munkatársainak kezdeményezéseit, fejlesztési eredmé­nyeit és büszkeséggel tölt el az is, hogy önállóságukban talpon tudtak maradni, s eredményeket felmutatni. Beszélgetésünk az eltelt 2,5 év törté­néseit tekinti át. Társaságuk - a vízügyes alapítású Kft-к között - stabilnak és sikeresnek látszik. így látja Ön is, miért? Alapításkor mint “nem alaptevékeny­ségű társaság” igen vékony pénzzel in­dultunk, mondhatni üres tarisznyával. Mára - köszönhetően az elmúlt közel há­rom év munkájának - a helyzet lényege­sen kedvezőbb, látható jelen is vannak a fejlődésnek. Ha piacainkon jelentős, visszarende­ződés nem történik a külső körülmények változása vagy általunk okozott negatív hatások miatt, akkor a stabilitás mindig viszonylagos volta ellenére talán valóban nem túl bátor kijelentés azt állítanom, hogy cégünk stabil. A sikerességet a jövedelmezőség ol­daláról vizsgálva már nem lehetünk elé­gedettek, bár már említettem - “mélyről indultunk”. Sokkal nagyobb sikernek tartom, hogy működünk, hogy munkahe­lyet biztosítunk hatvan embernek - be­szállítóinkról nem is beszélve. 1994. V. 1-től - önállóvá válásuk kez­detétől - milyen jelentőseb szakaszokat éltek meg és milyen jellemzőkkel? Legkritikusabb az első év volt állandó likviditási gondokkal. Bár a cégtörténet része, szívesen elfelejteném. Büszkén mondhatom, ebben az időben is ponto­san fizettük szállítóinkat, az adókat, ille­tékeket. Az elmúlt két évben forgalmunk reál­értékben is jelentősen emelkedett. Vál­lalkozási feladataink mellett a tervezett­nél kevesebb energia maradt fejleszté­sekre. Ezen 1997-ben változtatni szeret­nénk. Milyen értékek mentén tervezik mun­kájukat? Egy vállalkozás számára legfontosabb ügyfele bizalmának megszerzése és megtartása. Ezt cégünk minden szintén, vala­mennyi dolgozónknak képviselni kell. E gondolat jegyében törtünk pálcát az ISO 9001. szabvány szerint tanúsított minő­ségbiztosítási rendszer bevezetése mel­lett, melynek elérése ugyan nagy mun­kát, és türelmet kíván mindannyiunktól, ám a biztos jövőképhez feltétlenül szük­séges, hiszen ügyfeleink bizalma minő­ségi munkánkon alapul. Sokunk számára emlékezetes marad az a nap, melyen „HUGO”, a 8000 típusjelű mocsár­járó kotrógép kigördült a műhelykapun és mint egy ébredő óriás, kinyújtóztatta tagjait 11

Next

/
Thumbnails
Contents