Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 3. szám
Duna 1956. március Történelmünk legnagyobb jeges árvize A magyarországi árvizekre emlékezve a múlt század árvizei közül - még a szakemberek körében is - már csak az 1838- as nagy pesti árvizet emlegetjük, elfeledve, hogy ezt a katasztrófát a Csepel-sziget északi csúcsán megakadt jég és ennek következtében kialakult jégtorlasz okozta. A Duna balparti szakadása Dunafalva felett (A szerző felvétele 8 nappal a szakadás után készült) Az 1838-as jeges árvíz után még a múlt században több, köztük a nagy pusztítást végző 1877., 1891. és 1893. évi jeges árvíz keserítette meg az árvédelmi töltésen védekezőket. A jeges árvíz ellen védekezők lidérces álma, amikor látszólag ötletszerűen kialakult jégtorlaszok elindulnak az árvédelmi töltések felé és letarolva a hullámtér fáit (fasorait), pillekönnyűséggel áttörik a földből épített, biztonságosnak hitt töltéseket. A huszadik század is bővelkedett jeges, sőt katasztrofálisan jeges (1940, 1941, 1945, 1947) árvizekkel, de minden eddigit felülmúlt az 1956. évi márciusi. Talán nem is a pusztításában, rombolásában volt nagy, bár a Duna jobb partján 210 km2, a bal partján 530 km2, összesen 740 km2 terület öntött el a víz. Viszont, ha figyelembe vesszük, hogy régebbi árvizek gyengébb, méreteiben kisebb védművek között vonultak le, továbbá, hogy az egész országot megmozgató és arányaiban hatalmas méretű védekező munkának köszönhetően a károsodás szőkébb térre, elsősorban a Duna magyarországi alsó szakaszára korlátozódott és még ott is sikerült a jól és gyorsan végrehajtott lokalizációval igen nagy, mintegy 1500 km2 területet és több községet megmenteni, akkor ez az árvíz is jelentős anyagi kárt okozott, ill. védekezési költségráfordítást igényelt. A lényeges különbség azonban az volt, hogy az 1956. évi jeges árvíz jégjárási és árvízi jellemzők tekintetében múlt felül minden eddigit. Magassága az ország legtöbb szelvényében mértékadó lett. Oly Duna-szakaszokon is, ahol a jeges árvizek eddig még sohasem közelítették meg (Dunaremete- Gönyű), ill. múlták felül a legnagyobb jégmentes árvizek szintjét: a Baja alatti szakaszon. Árvízi hozama pedig minden eddigi pusztító jeges árvizét lényeges meghaladta. A jég nélküli árvíz Linznél március 5-én 764 cm-el (93 %) tetőzött és ez a nagyságban után következő legmagasabb olyan árhullámnál, mely a jég elmenetelében közreműködött, az 1940. évi linzinél mintegy 250 cm-rel volt alacsonyabb. (Ihrig 1956). Az a körülmény pedig, hogy Pozsonynál március 2-án keletkezett jégtorlasz a Duna vizét csaknem a legmagasabb vízszintre, 912 cmre (98 %) felduzzasztottá és március 3- án, mielőtt az esőből (olvadásból) származó nagy árhullám odaérkezett volna, elindult és egy kisebb árhullámmal “biztosította” a ráfutó nagy árhullám még nagyobb hozamát a magyarországi Dunaszakaszon. A katasztrofális jeges árvizek kialakulásának azonban csak egyik, természetesen lényeges feltétele, a befejező szakaszt meghatározó része, a jég elmenetelében közreműködő eső és hóolvadásből keletkező árhullám nagysága. A magyarországi dunai jeges árvízi katasztrófahelyzet kialakulásában még további, elsősorban hidrometeorológiai tényező egyidejű legkedvezőtlenebb összeesése szükséges (Stelczer 1979). Az első feltétel a komoly, hideg tél, amely szükséges, de nem elégséges. Az 1955-56 telének december és január hónap léghőmérsékleti viszonyai még egyáltalán nem jelezték a jég megjelenését (még a januári középhőmérséklet is 1-3 fokkal magasabb volt a sokévi átlagnál). Január 26-án kezdődött meg a gyors és nagymértékű lehűlés. Február 4-én a Duna már végig zajlott és február 17-ére már 1600 km hosszban beállt a Duna. A Mohács feletti jég mennyiségét Károlyi (1956) óvatos becsléssel 186 millió m3- re tette. A második feltétel, hogy a folyó alacsony vízállása mellett a zajló jégtáblák középzátonyon, szigetcsúcsnál vagy mellékágba, holtágba való vízbevezetésnél, szabályozatlan mederszakaszon torlódva állnak meg a kisvízhozamok megoszlása következtében. A harmadik feltétel, amikor a hideg időszakokat hosszabb-rövidebb felmelegedések szakítják meg és lehetőséget biztosítanak a jégtáblák további egymásra csúszásának, torlódásának, majd a hideg hatására az újrafagyásra. Természetesen 1956-ban február 25. és március 8. között többször is váltott a pozitív és negatív napi léghőmérséklet. Negyedik feltétel, hogy a Duna vízgyűjtőjén a felmelegedés az osztrák, ill. a bajor szakaszon kezdődjön el és a Duna alsó szakaszán, beleértve a magyarországi déli területeket is, még hideg időjárás uralkodjon. Ez a feltétel is teljesült 1956- ban. Az enyhülés február 29-én nyugatról indult el és már március első napjaiban a Duna felső vízgyűjtőjén a napi középhőmérséklet 1000 m magasságban +3-6 Celsius fokot ért el, ugyanakkor Magyarország déli területén (pl. Kalocsán) március 8-13. között a napi középhőmérséklet, március 7-16 között pedig a napi minimum hőmérséklet lényegesen a nulla fok alatt maradt. Az ötödik feltétel, hogy az óriás méretű, jégtorlaszokkal megtűzdelt jégtakarót 8
