Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 1-2. szám
TISZA-VOLGYI HOLTAGAK Évtizedek óta hiányzó mű készült el dr. Pálfai Imre szerkesztésében a Tisza-völgyi holtágakkal kapcsolatos három éves feltáró, elemző' és értékelő munka egyik eredményeként: „TISZA-VÖLGYI HOLTÁGAK” címmel a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium kiadásában. A kiadvány a Tisza és mellékfolyói öt hektárnál nagyobb holtágait ismerteti. A kötet 167 holtág egyedenkénti, tömör szöveges leírását, a holtágak elhelyezkedésének térképvázlatait tartalmazza. Az ismertetések többek között kitérnek a tulajdonosi, hasznosítási, valamint környezet- és természetvédelmi kérdésekre is. Az összefoglaló fejezetet a holtágak főbb jellemzőit tartalmazó táblázatsorozat egészíti ki. Az összeállítás 60 db színes fényképmelléklete vizuálisan is érzékelteti e komoly természeti értékek, tájelemek változékony gazdagságát. Kétségtelen, hogy ezzel az értékes összeállítással nemcsak a vízügyi szakirodalom gazdagodik, hanem jól hasznosíthatjuk az önkormányzatok, továbbá a környezetés természetvédelemmel, valamint területfejlesztéssel, idegenforgalommal foglalkozó szakemberek is. A szakkönyv szétosztását az érdekeltek részére az Országos Vízügyi Főigazgatóság végzi a vízügyi igazgatóságok közreműködésével. A következőkben közreadjuk a könyv összefoglalóját és a részletes adatokat tartalmazó táblázatot azt remélve, hogy akik nem juthatnak hozzá az igen érdekes könyvhöz, azok ezúton is hasznos ismereteket szerezhetnek. ÖSSZEFOGLALÓ A Tisza és mellékfolyói hazai szakasza mentén elhelyezkedő holtágak közül kiadványunkban az öt hektárnál nagyobbakat ismertettük. Ezek száma összesen 167. Néhány, egymással csatornával összekötött holtágat, melyek egységes rendszert alkotnak, egyetlen holtágként kezeltünk. A kisebb holtágakról pontos leltár nem készült, számuk hozzávetőleges becsléssel 110. Ezeken kívül a teljesen kiszáradt és holtágjellegüket elvesztő, de még fölismerhető egykori medrek száma az anyafolyók mentén 15-20-ra tehető. A fölmérés nem terjedt ki a folyóktól távoli, természetes úton régen lefűződött, ma már csak nehezen fölismerhető medrekre. Ezek közül példaként csupán egyet, az Énekes-eret mutatjuk be. Az ismertetett 167 holtág folyónkénti megoszlása a következő: Tisza 75, Maros 1, Hármas- Körös 34, Kettős-Körös 4, Sebes-Körös 6, Berettyó 1, Zagyva 7, Tárná 1, Hemád 5, Takta 8, Bodrog 20. Szamos 5. A tárgyalt holtágak összefoglaló adatait - az ismertetés sorrendjét követve - táblázatos formában mutatjuk be. A holtágak nagyobb része (98 holtág) az árvízvédelmi töltéseken kívül, az úgynevezett mentett oldalon helyezkedik el, kisebb részük pedig (66 holtág) a töltések közötti hullámtérben, illetve három holtág ártérben (ezek közül kettőt nyárigát választ el a folyótól, egy holtág pedig nyílt ártéren van). A hullámtéri holtágak között is vannak olyanok (összesen öt), amelyek nyárigáttal védett területeken fekszenek. A számbavett holtágak összes területe 5 225 hektár, melyből a mentett oldali holtágak 3 910 hektárt, a hullámtériek - beleértve az ártéri holtágakat is - 1 315 hektárt tesznek ki. A holtágakban tárolt víz összes térfogata - átlagos vízháztartási körülmények között - 99 millió m3, ebből 71 millió m3 a mentett oldali, 28 millió m3 a hullámtéri-ártéri holtágakban van. A legnagyobb (száz hektárnál nagyobb) holtágak az Alsó-Tisza mentén a Gyálai- és a Serházzugi-Holt-Tisza; a Közép-Tisza mentén az Alpári-, a Szikrai-, a Tiszakécskei, a Cibakházi-, az Alcsi- és a Fegyvemeki-Holt-Tisza, valamint a Montajtó és az Énekes-ér; a Felsó'-Tisza mentén a Tiszaluci-Holt-Tisza; a Hármas-Körös holtágak közül a Szarvas-Békésszentandrási- Holt-Körös, a Halásztelek-Túrtő-Harcsási holtágrendszer és a Peresi-Holt-Körös; végül a Szamos mentén a Tunyogmatolcsi Holt- Szamos. A holtágak főbb hasznosítási formái a következők: belvíztározás, öntözővíz-tározás és vízvezetés, halászat, horgászat, üdülés, vízisportolás. A holtágaknak sajátos szerepük van a természetvédelemben. A hullámtéri holtágak esetében (a nyári gáttal védetteket leszámítva), az árvízi elöntések miatt extenzív hasznosításról lehet szó. A levonuló árhullámok vize felfrissíti és feltölti ezeket a holtágakat, melyeknek elsősorban természet- és tájvédelmi szempontból van jelentőségük, növény- és állatviláguk az egykori folyómenti vizes élőhelyek gazdag élővilágának megmaradt, ide visszaszorult része. A hullámtéri holtágak több ritka és védett állat- és növényfaj szinte kizárólagos előfordulásának helyei. A mentett oldali holtágaknál a hasznosítási formák mindegyike előfordul, némely holtágon egyidejűleg több, még az egymást zavaróak is (pl. halászat és üdülés stb.). A holtágak értéklistáján a természetvédelem igen fontos helyet foglal el. A fölmért holtágak közül jelenleg 26 tartozik országos védettség alá, helyi védettséget élvez 14 holtág, nem védett 127 holtág. A védett holtágak zöme a hullámtériek közül kerül ki. A jelenleg nem védettek közül legalább 90 holtágnál ajánlott valamilyen fokú védettséget elrendelni. A holtágak medrének állapotára általában az erőteljes feliszapoltság, a növényzettel való túlzott benőttség jellemző. A parti területek állapota a hasznosítás mértékétől és jellegétől függ. Ahol elsősorban üdülés, strandolás, vízisportolás és víziszárnyas-tenyésztés folyik, ott az antropogén tényezők hatására a parti területek állapota leromlott. A fölmért holtágak közül 114-nek a vizét vizsgálták több-kevesebb rendszerességgel. A vizsgálati eredményekből megállapítható, hogy mindössze II holtág vizét lehet kifogástalannak minősíteni. A vizsgált holtágak többségének (69) vize enyhén szennyezett, 34 holtág vize kifejezetten rossz minőségű. Nincsenek vizsgálati eredmények 53 holtág vizének minőségéről. Ezek zömmel hullámtéri kisebb holtágak, melyek vizének minősége nagyjából megegyezik a holtágat vízzel feltöltő folyóéval. A holtágakban leülepedett iszap vizsgálatát csak különleges esetekben végezték el, amikor a holtág tervezett rehabilitációja során a mederből kitermelt iszap elhelyezésére kellett javaslatot adni. Az utóbbi, közel másfél évtizedes csapadékszegény, száraz időjárás hatása igen erősen érezhető a holtágak vízforgalmában. Ez idő alatt a mentett oldali holtágak vízkészlete, amit a vízkivételeken kívül főleg a nagyfokú párolgás fogyasztott, erősen megcsappant. A csapadékon felül természetes vízpótlást - a belvizek elmaradása miatt - csak némi csurgalékvizek és a beszivárgó felszín alatti vizek jelentettek. A holtágak komolyabb vízpótlására, vizük cseréjére csak ott került sor, ahol a folyóból az intézményes vízellátás létesítményei rendelkezésre álltak és a vízigény kielégítésének pénzügyi feltételei sem hiányoztak. A hullámtéri holtágak vize - a korábbi időszakhoz képest - ritkábban cserélődött ki, mivel az árvízi elöntések gyakorisága csökkent. Az említett időszak végére a holtágakban tárolt víz mennyisége az átlagosnak alig mintegy felét teszi ki. A holtágak és parti területeik tulajdonviszonyai átalakulóban vannak, a jelenlegi helyzet pontosan nem állapítható meg. A holtágak túlnyomó része állami tulajdonban, kisebb részük önkormányzatok és egyéb szervezetek birtokában van. Az állami tulajdonban lévőket általában a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok kezelik, de a kezelők között vannak önkormányzatok, szövetkezetek, természetvédelmi szervek, erdőgazdaságok is. A halászat és horgászat szempontjából jelentős holtágakon az ilyen célú hasznosítás jogát halászati szövetkezetek, illetve horgászegyesületek gyakorolják. 17
