Víztükör, 1996 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 6. szám
védelmére irányuló együttműködésben is. 9. Le Van Mink (Mékong Bizottság, igazgató: (A Mékong Keretterv” Mianmar (Burma) és Kína politikai fenntartásai miatt az Alsó-Mékong vízgyűjtőjére dolgozták ki a kerettervet 10 évre. Hét év után 1995-ben, az érdekelt országok együttműködési megállapodást is kötöttek a kerettervezési munka folytatására. A második ütem 30 évre irányoz elő együttműködést az Alsó- Mékong vízgyűjtőjén. 10. Abdoulaye Sene (Szenegál Bizottság, Imisszió vezető): “A Vallées Fossiles Revitalizációs program” A Szenegál-folyó Bizottság (OMVS) és a szenegáli kormány 3000 km korábban elhanyagolt folyószakasz helyreállítását irányozta elő. A környezetvédelmi, mezőgazdasági és szociális (falufejlesztési) célkitűzéseket igyekeznek öszszehangolni a flóra és fauna regenerálásával. Eddig egy pilot projectet dolgoztak ki egy 150 km-es folyó szakaszra. További afrikai előadók (Nassirou Dialto, Onmar Onldaly, A. N’Dao) a Kayanga/Géba, a Szenegál és a Niger folyókkal kapcsolatos tanulmánytervekről számoltak be. A magyar fél képviselője által vezetett „Public Participation” Lengyelország, Románia, Kanada, Oroszország, a Mekong Bizottság és Magyarország képviselői vettek részt. A résztvevők a PR tevékenység fontosságát hangsúlyozták. A társadalmi képviselők bevonása ma már alapvető kötelezettség. A bekapcsolódásnak két szakasza van: információ és konzultáció. A szekció megállapítása szerint a lehető legtöbb partnert kell bevonni az egyeztetésbe és figyelembe kell venni javaslataikat. A Közép-Kelet- Európai Régió problémáival kapcsolatban kihangsúlyozták, hogy fontos az átállás a korábbi központosított irányítási módról az érdekeltek részvételén alapuló döntés-előkészítésre. A szekció hangsúlyozta a jogi alapok és az irányelvek szükségességét. Végül a résztvevők felhívták a figyelmet arra, hogy az NGO-kra speciális figyelmet kell fordítani, biztosítva a rendszeres konzultációt és a nyíltságot. Papp Kálmán TÖBBCÉLÚ TERÜLET- ÉS VÍZGYŰJTŐFEJLESZTÉS Konferencia Aberdeenben 1996. szeptember 10. és 13. között Abeerdeenben szervezeték meg a “Multiple land use and catchment management” (Többcélú terület- és vízgyűjtőfejlesztés) c. konferenciát. A nemzetközi találkozót az Aberdeenben található Macaulay Területfejlesztési Kutató Intézet (MLURI) kezdeményezte és szervezte, mely mind Nagy-Britanniában, mind Nyugat-Európában csaknem egyedülálló, területfejlesztéssel foglalkozó intézet. A konferencia fő célkitűzése az integrált megközelítés szükségességének bemutatása, a vízgyűjtőfejlesztés irányítóinak, tervezőinek, érdekeltjeinek, szereplőinek megszólaltatása volt. A nemzetközi konferencia fő üzenete csak megerősítette sokunk azon meggyőződését, hogy indokolatlan az árvízvédelem és vízrendezés, a vízellátás és a csatornázás, a vízkészletgazdálkodás és vízminőségvédelem egymástól független megközelítése, a részproblémák önálló kiragadása a vízgyűjtő teljes körű, öszszehangolt fejlesztéséből. A kezdeményező „Macaulay Land Use and Research Institute” szervezői egyszerre kívántak rangos, szemléletformáló továbbképzést tartani, és ugyanakkor nyílt, nemzetközi vitafórumra lehetőséget biztosítani. Továbbképzés jellege volt a konferenciának abban az értelemben, hogy előre megszerkesztett módon követték egymást az előadások, előre felkért előadók révén. így előre biztosították a konferencia homogén, tematikus, színvonalas voltát. Nemzetközi vitafórum jellege volt ugyanakkor, mivel poszterekkel, számítógépes modellekkel mindenki számára megnyitották a bemutatkozás, szereplés lehetőségét. Az előadók többsége Nagy-Britanniából került ki, de egyes kérdéskörök bemutatására EU tisztviselőt, amerikai, tasmániai, ausztráliai, francia szakembereket, egyetemi tanárokat, alapítvány-felügyelőket, vállalatvezetőket kértek fel. A konferencia fő tanulságai:- A konferencia minden előadása, ajánlása azt támasztotta alá, hogy a vízzel való gazdálkodás, a vizikömyezet védelme csak integrált módon lehetséges. Mindez nyilvánvaló volt szervezeti szempontból is, kiderült ez a brit előadók révén. Ugyanis mind az angol és walesi mind a skót Environment Agency komplex módon felügyeli és irányítja a vízgazdálkodással kapcsolatos összes feladatot, beleértve az árvízvédelmet, vízkészletgazdálkodást, vízrendezést, vízminőség védelmet, halászatot és horgászatot, hajózást és vízparti üdülést.- A regionális vízgazdálkodási tervezés különböző módon (posztereken, előadásokon) való bemutatása alátámasztotta azt a programot melynek megvalósítását Magyarországon szorgalmazzuk. így csak a vízzel kapcsolatos kérdések teljes körét felölelő, a hosszútávra meghatározó tervezésnek van létjogosultsága.- A konferencia megerősítette azt hogy a regionális tervezés folyamatát korszerű GIS rendszerekkel kell segíteni. dr. Németh Miklós OVF Számítógéppel segített tervezéssel készülnek a Dee folyó távlati tervei is 25