Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

rtclnic? ri tudás és tapasztalat, valamint a készsé­gek és ambíciók milyen erővel kapcsolód­nak és adnak jó kimeneti lehetőségeket. Fontos szempont még, hogy a felnőttok­tatás szükségességét, tartalmát, rendjét a jogszabályok előírják-e, és ha igen, akkor ez az előírás mennyire tud részévé válni a napi gyakorlatnak. A szakma tapasztalja-e, hogy sajátos önfejlődést, társadalmi és szakmai presztízsét ez a fajta oktatási munka segíti, a szakma formális és infor­mális vezetői mennyire tájékozottak ezek­ben a kérdésekben, és hogyan foglalnak állást az ügy fontosságának megítélésekor. Az oktatás-szabályozás minősítésekor vizsgálni kell, hogy az oktatás jogszabályi előírásai milyen kényszereket tartalmaz­nak, tehát az ismeretszerzés szükséges­ségének belátásán túlmenően a képesítés, a képesítettség előírása milyen felfogásban valósul meg, az oktatás-szabályozásához kapcsolódik-e egy foglalkoztatási jog­szabály, mely részben munkaköröket hatá­roz meg, részben leírja és előírja ezen mun­kakörök betöltői számára szükséges szak­mai képesítést. Célszerű számbavenni azt is, hogy meny­nyire szolgálja az adott tevékenység a po­litikai és gazdasági célokat, megfogal­mazást nyer-e a tevékenység valamilyen kormányzati programban. Milyen társa­dalmi érdekek kapcsolhatók a tevékenység politikai, ideológiai, szakmai támoga­tottságához, felismerik-e ezeket az érdeke­ket a szakma irányítói időben és térben, és milyen szakmapolitikát képesek megfo­galmazni a felismerés alapján? Milyen az elismertetése, fogadtatása a kormányzati munkában ennek a szakmapolitikának, és ennek megfelelően milyen mértékben lehet a megoldáshoz szükséges anyagi ja­vakat az egyes szakmai programok mellé rendelni? Mekkora gazdasági súlya van az egyes szakmai programoknak, milyen szintű és milyen számú szakemberréteget vagy csoportot érintenek? Egy oktatási program egy szakmai prog­ramnak jó esetben a mellékága vagy ki­egészítője lehet, és ha már a megvalósítási program szempontrendszerében az oktatá­si munka szerepeltethető, eredményként lehet elszámolni. Azok az előkészítő programok, melyek egy képzés alapvetései (időtartam és isme­retkörök meghatározása, az elsajátítandó elméleti és gyakorlati ismeretek aránya, a követelmények elírása, stb.) egy szakmai program (különféle beruházások) költség­­vetésében — ha egyáltalán feltüntetik őket — elenyésző összegek, legfeljebb néhány ezrelékben mérhetők. Az elmondottakon kívül beszélni kell még egy problémakörről is, nevezetesen, hogy milyen módon vagy soron szerepel­nek a mindenkori szakminisztériumi költ­ségvetés keretei között az oktatás (kutatási, helyzetfeltárási, információszerzési stb.) mint hosszútávú beruházási programok előkészítési munkái, illetve (tanterv és tan­anyagfejlesztés stb.) mint beruházási prog­ramok megvalósítási munkái. Van-e bár­milyen konstrukció vagy elgondolás arra, hogy ezek a keretek mikor működnek gaz­daságosan, hogyan bővíthetők és ezekből a keretekből az oktatás mely részeit vagy vonatkozásait szükséges, célszerű vagy il­lendő megvalósítani? A felnőttképzés tárgyalásakor tudomásul kell venni, hogy a tevékenységnek sajátos mobilitása van. Kapcsolódik a napi ter­melő tevékenységhez és ezt a lehető legna­gyobb mértékig kell, hogy szolgálja. Kap­csolódik az iskolarendszerhez, az iskola­rendszernek átad stabilizálódó szakmai ismereteket és a tevékenység, mármint ok­tatási tevékenység megvalósítása jelentő­sen összefügg a területet reprezentáló ál­lamigazgatási apparátus munkájával, kor­mányzati elismertségével, társadalmi megítélésével. A vízügyi és környezetvédelmi felnőttoktatás A vízügyi és környezetvédelmi felnőt­toktatás kiindulási alapjai eltérőek, mivel mások voltak a célok és a feladatok, és természetesen ennek megfelelően mások voltak a lehetséges eljárások is. A vízügyi tanfolyami oktatás több mint 25 éves múlt­ra tekint vissza és számos szakmai területe van. A környezetvédelmi szakmai oktatás viszont napjainkban formálódik, előttünk és általunk jönnek létre azok a feltételek, melyek ezt a munkát lehetővé teszik. 1. Vízügyi szakmai oktatás A vízügyi szakmai oktatásnak sohasem volt célja egy társadalmi irányultságú PR- tevékenység megvalósítása, nem foglalko­zott lakossági véleményekkel, nem kívánt a lakosság irányában különösebben fel­­világosító munkát végezni, eltekintve néhány esetenkénti aktuális híranyagtól vagy kampány jellegű megjelenéstől. A vízügy és a vízgazdálkodás ágazatként működött, és az Országos Vízügyi Hivatal meghatározó irányítása mellett mintegy 80 ezer ember foglalkoztatott. A vízügyi ága­zat önfejlődésének egyik területe és tünete volt az oktatással kapcsolatos kérdések fel­értékelődése. A felnőttoktatás előkészí­tésében és végrehajtásában az ágazat szak­mai irányítói jelentős szerepet vállaltak és az egyes vízügyi intézmények (igazgatósá­gok) vállalatok (tervező vállalatok, víz­építő-ipari vállalatok, tanácsi víz-, csator­namű- és fürdővállalatok), valamint víz­gazdálkodási és vízműtársulatok szakmai vezetői, főmérnökei támogatásával szá­mos gyakorló szakember (mérnök, üzem­mérnök, technikus) kapcsolódott be a sza­koktatási munkába. Ez azt jelentette, hogy a vízügyi ágazatban dolgozók és szak­irányú szakképesítéssel nem rendelkezők, esetleg szakképzetlenek lehetőséget kap­tak arra, hogy tanfolyami keretek között viszonylag rövid idő alatt képesítő bi­zonyítványt vagy jogosítványt szerezze­nek. Az egyes szakképesítések tartalmi meg­fogalmazása és kifejtése bonyolult szak­mai feladat volt, mivel a munkakörök a szervezet fejlődése során alakultak ki, illet­ve specializálódtak. A munkakörökhöz szükséges ismeretek oktatását az iskola­­rendszer nem biztosította. A közép- és fel­sőfokú iskolarendszerű képzésben más 7

Next

/
Thumbnails
Contents