Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1995-02-01 / 2. szám
Kalandozások az Újvilágban I. Egy gyönyörű augusztusi napon reggel nyolckor elindultam Ferihegyről, s délután háromkor már Bostonban is voltam, na persze helyi idő szerint. A bostoni Logan reptér egy félszigeten fekszik, szemben a belvárossal, a tengeröböl másik oldalán. Úticélom Bostontól másfél órányi autózásra lévő Durham, New Hampshire volt. Ebben a kis faluban, festői környezetben található New Hampshire állam egyeteme. A Budapesti Műszaki Egyetem és az University of New Hampshire (UNH) között néhány éve van szoros kapcsolat. Idén huszonnégy amerikai mérnökhallgató tanult egy félévet Pesten, s négy magyar New Hampshire-ben. Az amerikaiak hosszú válogatás után találtak rá a Műegyetemre. Az amerikai hallgatók között roppant népszerű a csereprogram. Az UNH-nek körülUniversity of New Hampshire. Kingsburry Hall, a mérnökkari épület belül tízezer hallgatója van, ebből néhány száz, aki a mérnöki karra jár. Az amerikai (angolszász) oktatási rendszer eltér az európaitól: négy évig tart az úgynevezett undergraduate szakasz, amely BSC-diplomát ad, s amely után a hallgatók jelentős része abba is hagyja a tanulmányait. Plusz két év a master képzés (MSC). Majd, aki tudományos karrierre vágyik, még néhány évet dolgozik a PHD-ért (doktori fokozat). A két rendszert elég nehéz megfeleltetni egymásnak. A hallgatók creditrendszerben tanulnak, ami lehetővé teszi, hogy felsőbb éves korukban, például a szennyvíztisztítási tárgyaik mellett történelmet is hallgassanak. A hallgatóknak jóval kevesebb órájuk van, mint magyar társaiknak, de szinte minden órára készülniük kell, rengeteg házi feladatuk van, s egész évben tanulniuk kell. A számonkérések célja, hogy segítsék a hallgatót a tanulásban, s nem az, hogy megbuktassák. Egyébként megbukni szinte lehetetlen, a gyenge tanulók viszont lemorzsolódnak (az alsóbb évesek jelentős része feladja). A hallgatók (szülei) sok ezer dolláros tandíjat fizetnek, s ezért az egyetem valódi szolgáltatást nyújt. Nekem szerencsém is volt, mert jó tanárokat fogtam ki, de mindegyik megadta az otthoni telefonszámát (s azt, hogy milyen időpontban lehet zavarni), E-mail számát, s ha kérdésem volt felhívhattam őket. Az egyik tantárgyam biológiai szennyvíztisztító tervezés volt. Ezt olyanok vehették fel, akik már hallgattak alap környezetvédelmi órát, ahol a vízellátástól a szennyvíztisztításon keresztül a levegőminőség-védelemig mindenről tanultak. Hetente háromszor 50 perces előadások voltak, ahol minden elméleti s gyakorlati alapot megtanultunk, de magáról a feladatról nem sok szó esett. Pedig volt egy féléves project, melyet négy-öt fős csoportokban kellett kidolgozni. A csoportokat a tanár válogatta össze úgy, hogy mindegyik egyforma erősségű legyen, bár azért egyéni szimpátiákat is figyelembe vett. A feladat egy Massachusetts államban lévő, második fokozatú biológiai szenynyvíztisztító továbbfejlesztése s felülvizsgálata volt, hogy az megfeleljen a környezetvédelmi előírásoknak. Az előírások nagyon szigorúak, így meg kellett oldani a nitrogén- és a foszfor-, valamint a nehézfém-eltávolítást is. Minden csoport kapott bizonyos mennyiségű konzultációs időt, melyet ha túlléptek, büntetőpontot kaptak. Nagyon szigorú, hetekre lebontott menetrend alapján dolgoztak. Ha olyan kérdés merült fel, mely több csoportnak is gondot okozott, akkor a választ mindenki megkapta a tanszék előtti postaládájába. Minden csoportnak több változatot kellett kidolgoznia, melyeket a szakirodalmakból gyűjtöttek össze. Minden évben más a feladat, így a tanár a tavalyi terveket a könyvtárban hozzáférhetővé tette mindenki számára, valamint a minden héten beadott részfeladatokat rögtön értékelte s kijavította. Az utolsó órán pedig minden csoportnak elő kellett adnia a saját tervét, majd a teljesen kijavított dokumentációt kellett beadni. A magyar diák számára a legfurcsább a csoportos munka, s fantasztikus mennyiségű szakirodalom (melyet végig is kellett olvasni) jelentette. Az amerikai könyvtárak szabadpolcos rendszerűek, s így sokkal gyorsabban és kényelmesebben lehet őket használni, mint az európaiakat. Fantasztikus mennyiségű szakmai folyóirat járt a könyvtárba, igaz, hogy elég kevés európai. Míg egy átlagos magyar mérnökhallgatónak fogalma sincs, hogy milyen magyar és külföldi folyóiratok vannak, addig az amerikaiaktól megkövetelték ezek ismeretét, hogy tudják, melyik komoly szakmai lap, s melyik ismeretterjesztő. Az is követelmény, hogy a cikkeket értékelni tudják, s saját véleményt tudjanak hozzáfűzni. Persze tankönyvként a szakma által elfogadott kézikönyvet használják (például szennyvíztisztítás esetén: Metcalf & Eddy: Wastewater Engineering, harmadik kiadás, McGraw & Hill). J University of New Hampshire. Kingsburry Hall, a mérnökkari épület Nincs külön jegyzet, viszont rengeteg fénymásolatot is kapnak az órákon. A különböző érdek-képviseleti szervek aktívan tevékenykednek az egyetemen. Az Amerikai Építőmérnökök Egyesületének általában minden felsőbb éves hallgató a tagjává válik, az érdeklődők megismerhetik a Szennyvíztisztító Kamarát éppúgy, mint a Mémöknők Szervezetét. Az egyetemen rengeteg továbbképzési lehetőséget és néhány munkaalkalmat is fel lehet fedezni a tanszék előtti faliújságokon. 15